Minden gyermekben ott él Ábelke

Jézus sokszor beszél az idők végéről. A világvégéről és az utolsó ítéletről prófétai módon beszél. Nem fedi fel annak időpontját, de valamit mégis közöl. Amikor a próféták beszélnek úgy tűnik, nincs két összefüggő mondatuk. Mégis a látszólag összefüggéstelen beszéd mögött átjön egy üzenet, amely az embernek irányt ad. Az összefüggéstelen beszéd Jeruzsálem pusztulásával kezdődik, ami beteljesedett kr. u 70-ben.

Majd a szavakból ítélve kitágul a horizont és a világ végéről szól Jézus. Háborúk, földrengések, keresztényüldözések előzik meg, melyekben a keresztényeknek tanúságot kell tenni. Mindezek ellenére arról biztosít Jézus, hogy egyetlen hajszál sem vész el a fejünkről, s hogy állhatatossággal megőrizzük lelkünket.

Háborúk voltak az utóbbi évszázadban és jelenleg is vannak. Földrengések Olaszországban és a világ más pontjain voltak. Keresztényüldözések az Iszlám Állam területén és közel-kelet nagy részén vannak. Ez azt jelenti, hogy itt a vég? Nem tudni, nem kapunk konkrét időpontot. Az üzenet az, hogy készen kell állni a tanúságtételre mindenki előtt, s ebben ki kell tartani.

Hogyan lehet ezt a mai világban megvalósítani?
Nálunk éppenséggel nem az a helyzet, hogy az életünkkel játszunk, ha a hitünkről beszélünk. Viszont egy olyan világban élünk, mely a médián keresztül azzal tömi a fejünket, hogy nincs Isten. Nem mondják ki, nem folyik róla diskurzus, hanem az emberek, akiket a TV-ben látunk egyszerűen nem foglalkoznak Istennel. Az ember példa alapján nagyon sokat tanul, s ha a TV-ből, Internetről szedjük a példánkat, akkor kapunk egy olyan összképet, hogy a vallásosság a nénik tudománya, s a modern ember életéhez éppenséggel nincsen köze.

Mivel ez az általános üzenet, ezért a társadalom hajlik arra, hogy lenézze a hívő embert, s bármily Istenről szóló beszéd iránt közömbösséggel és érdektelenséggel forduljon. Ebben a közegben kell megvalósítani tanúságtételt. Nem olyan életveszélyes mint közel-keleten, de elég sok kellemetlenséggel jár. Ennek alapfeltétele az, hogy mi magunk is élő kapcsolatban vagyunk Jézussal. Pusztán egy elmélet mellett kiállni nem fogunk. Kell a szívbeli, élő kapcsolat Jézus személyével.

Az élő kapcsolat azt jelenti, hogy életünk döntéseiben és helyzeteiben Jézussal együtt akarunk dönteni, azaz az Ő sugallataira és tanítására alapozunk. Erre nem kapunk példát a TV-ből, hanem csak a Szentírásból, a szentek életéből, az Egyház tanításából vagy egy élő hitű közösségből. Ha ezen az úton járunk életünkben, tanúságot fogunk tenni puszta létünkkel.

És vajon ki előtt a legfontosabb megvallani a hitünket?
A szomszéd előtt? A munkatársak előtt? Nem. A mai Egyház helyzete azt mutatja, hogy a legfontosabb saját gyermekeinknek megvallani a hitünket. Ugyanis az a helyzet, hogy számtalan gyermek él hívő családban, de amikor eljön a kamaszkor, szépen úgy döntenek, hogy nem kell tovább se Isten, se az egyház.

Van egy olyan benyomásunk, hogy a keresztény nevelés egyenlő a hittan tanítással, s elég ha a gyerek ott az órán hall Istenről és a vele kapcsolatos dolgokról. Van egy olyan benyomásunk, hogy elég ha a gyerek gépiesen felkészül az elsőáldozásra, bérmálásra, s akkor ki van pipálva a keresztény nevelés. Viszont minden gyermekben ott él a kis Fluimucil Ábel, aki hamar híressé vált mondatáról, melyet 20 másodpercen belül háromszor ismétel.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. november 23.