„Ne félj …, mert veled vagyok, és megoltalmazlak…”

Tegnap ismét eljöttél. Hosszú napod volt, mondod, és újabban – félsz. Szemeden is látom… Nem is csoda, hisz ez a menekült-áradat valahol mélyen mindenkiben félelmet kelt, másrészt Te nyakig benne vagy, hisz munkád épp velük (is) kapcsolatos… Mesélem is Neked, hogy nem Te vagy az egyetlen, aki fél, annyi és annyi ember keres, kérdez engem is… Mindegyikük szavában ott bujkál az aggódás, az ijesztő félelem: Mi lesz velük? Mi lesz velünk?

Aztán, mondod tovább, a mindennapok szokásos szorongása is benned vacog: Mi lesz velem?…

Nem csoda, hogy félsz… Mostanság még én is félek, csak nem vallom be…

Ehelyett a Szentírást idézem Neked (és magamnak is). Amikor megszülettél, Isten válladra tette a kezét, és azt mondta Neked: „Ne félj …, mert veled vagyok, és megoltalmazlak – az Úr mondja ezt neked.” (Jeremiás Könyve 1,8)

Ha néha ilyen nagy egzisztenciális félelmeid vannak, mint most is, akkor meríts erőt ezekből a szavakból: „Ne félj …, mert veled vagyok, és megoltalmazlak…”

Ha sötétség borul rád és bizonytalanná válik a következő lépés, akkor is gondolj erre: „Ne félj …, mert veled vagyok, és megoltalmazlak…”

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. november 6.