Evangelizáció

Mit tesz Isten Európában?

Jól van, lőjetek le, ha unalmas vagyok. De van egy újabb puzzle darabkám, és már megint tűzbe jöttem ettől.

Hú, azt sem tudom, hol kezdjem. Talán kezdem egy 2009-es próféciával. Sőt előbbről kell kezdjem, bő 100 évvel. Ne haragudj, Talake, az ismétlésért, de muszáj, hogy minden érthető legyen. Szóval 1904-14 közt vagyunk és 3 prófécia hangzik el, 3 nagy embertől, Charles Parham-től, William Seymourtól és Maria Woodworth Ettertől, nevezetesen, hogy amit ők látnak, az a korai eső.

8 Minute
Evangelizáció

Szent ötletek

A szent ötletekkel növelni lehet képességünket az életszentségre, hogy átgondolt szándékokkal éljünk egy mélyebb hitet. Íme két pap, akik megosztották szent szokásaikat.

Fr. Donald Calloway, M.I.C., a Szeplőtelen Fogantatás Kongregáció papja, hivatásgondozó és a Máriás Tanulmányi Ház házfőnöke (Steubenville, Ohio).

Minden karácsonyi üdvözlőlapomra azt írom: „Máriás karácsonyt!”

3 Minute
Evangelizáció

Miért kell harcolnunk

Amikor nagyon naiv tizenegy éves voltam, egy csapat fiú az iskolából elkapott a szomszéd udvarában, egyedül. Egy barátnőm volt velem, de ő elszökött. . Alig tudtam eleget ahhoz, hogy féljek, de azt tudtam, hogy nem szeretem, ha egy nálam nagyobb ember lefog.

Mivel egyértelműen túlerőben voltak, nem küzdöttem. Nem is beszéltem erről, egészen a húszas éveimig. Gondolom, olyan károkat okozott, amelyeket nem is értek, de Krisztuson keresztül a megbocsátásig jutottam, és az egészet magam mögött hagytam.

10 Minute
Evangelizáció

Akarsz-e segíteni?

Ne vond meg segítő kezedet szolgáidtól” (Józs 10,6)

Ha túl vagy a sokkon, hogy milyen körülmények között kell ma élni, ha ki tudod fizetni az energiaszámlákat, ha túl vagy azon, hogy segítesz saját családodnak és esetleg a szomszéd néninek is a bevásárlásban – jusson eszedbe az is, hogy a plébániád, a templomod, a papod piaci áron jut energiához. Az ima most nem elég, azonnali segítségre van szükség.

3 Minute
Evangelizáció

A gonosszal szemben papjainknak mártíroknak kell lenniük

Amikor anya túl korán, 2013-ban rákban meghalt, miután nyolc gyermeke közül az utolsó is elhagyta az otthont, nem tudhattam, mennyire fog hiányozni az elkövetkező években. Talán a nosztalgikus ír szívem az oka, de ahogy a nélküle töltött évek tágultak, gyakran azon kaptam magam, hogy csak egy-két napot szeretnék még vele tölteni.

Mostanában Judy Wells úgy áll előttem, mint egy Jacob Marley-szerű szellem. Keze, melyet egykor oly gyakran kulcsolt össze imára, most mintha figyelmeztető lámpást lóbálna huszonkilenc unokája fölött, akiket látszólag úgy fogtak egybe, mint egy mezőn legelő gazellacsaládot a guggoló oroszlánok között.

16 Minute
Evangelizáció

Mi köze van a Metaverse-nek az egyházhoz?

Valójában sok minden

A MetaCatholic apostolátus úttörő szerepet játszik abban, hogy az egyház evangelizációja hogyan nézhet ki a virtuális és kiterjesztett valóságban, és megmutatja, miért van szükség arra, hogy az egyház jelen legyen a Metaverse felületen.

A játéktechnológia az önálló konzolokról átugrott az internetre, és ma új, fantáziadús, háromdimenziós digitális világokat hoznak létre, melyeket széles körben „Metaverse”-nek neveznek, olyan élménydús megoldásokat tartalmazó technológiával, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy felfedezzék és interakcióba lépjenek a virtuális valósággal.

9 Minute
Evangelizáció

Imával megállítható a háború vagy sem?

Miután feltettem a facebook oldalamra Csaba testvér meghívóját amelyben a békéért imára, kilencedre hív minden hívő és jó szándékú embert, szinte azonnal a fenti kérdést kaptam a levél fiókomba egy baráttól. Rögtön kértem a Szentlélek segítségét és imádkoztam.

Tudtam, hogy erre a kérdésre nem lehet dogmatikai választ adni, hanem fentről való bölcsességre van szükség, amely életszerűen alkalmazható az adott helyzetre. Kérdés tehát, hogy Európa polgárháborúba sodródik-e vagy sem, lesz-e keletről kiinduló harmadik világháború vagy sem? Az ankarai robbantás bármikor megtörténhet-e Brüsszelben, Berlinben, Rómában és bárhol vagy imával ez is elkerülhető?

7 Minute