Az elköteleződés dala – Jesus Christ you are my life

alt

Az idén hatvanhat éves olasz római katolikus pap szerezte a Katolikus Ifjúság Világtalálkozók általánosan érvényes himnuszát, amelyet emiatt a világ szinte minden szegletében ismernek. Marco Frisina a Vatikán megbecsült zeneszerzője, aki felismerte, hogy a szent zene megőrzése nem azt jelenti, hogy ne volna szükséges párbeszédet folytatni a mai kor zenei nyelvét is felhasználva. Ilyen módon az Istent nem ismerő, jószándékú emberek is megszólíthatóak.

Arra a kérdésre, hogy inkább papnak tekinti-e magát vagy zenésznek, Marco Frisina atya hezitálás nélkül azt felelte:

„Sokkal inkább pap vagyok, mint zenész.

Aki ismer engem, tudja, hogy milyen intenzitással folytatom a pasztorációs és papi szolgálatomat. Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy a jó zenével lehetőségünk van közvetíteni az evangélium örömhírét az egyháztól és a hittől távolabb lévő emberek felé is”.

A vatikáni zeneszerző-karnagy meglátása szerint az egyházi liturgikus zenének minden területen van hova fejlődnie, és ezért sokat kell dolgozni. Számtalanszor tapasztalható, hogy hiányoznak a közösségeinkből a képzett zenészek, akik ehhez a folyamathoz hozzá tudnának tenni valamit. Nem elég azonban, hogy képzett zenészeink legyenek: több és mélyebb zenei nevelésre is szükség volna. Ez még Olaszországban is gyenge lábakon áll – véli a számtalan keresztény tartalmú film zenéjének megalkotója.

Nincsen már olyan – sok évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa által útjára indított – Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó, amelyen ne énekelnék el a több millió fiatal résztvevővel közösen a Frisina atya által szerzett, „Jesus Christ you are my life” című éneket. Az örömteli, allelujákkal feldíszített, szinte a végtelenségig ismételhető refrén a Jézus mellett – nem minden esetben könnyen meghozott – döntés örömét énekli meg; azét a döntését, amely – jó esetben – egy életre szól.

„Jézus Krisztus, te vagy az életem, alleluja!”

– énekeljük közösen az elköteleződés dalát, és éljük át: Jézus Krisztushoz tartozni a legnagyobb öröm az életünkben, amelyet nem cserélnénk el és nem vonnánk vissza semmilyen más dologért!

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Programajánló

Anthony atya Magyarországon

május
kedd
30

Szeretettel és nagy örömmel küldöm Anthony Parankimalil Szent Vincés Rendi szerzetes at…
Kezdődött 3 napja

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

június
csütörtök
22
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
20 nap múlva

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata

augusztus
csütörtök
24
A lelkigyakorlatok tanításokból és egyéni beszélgetésekből épülnek fel. Céljuk, hogy a napi szentmis…
83 nap múlva

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.