Az egymással találkozó szavak zenéjében jelen van Isten

 

Kovács Gábor papköltő a Vasárnapnak

A legidősebb bátyám egy egyszerű kazettás magnóval járt az olyan ifjúsági rendezvényekre, ahol Sillye Jenőék énekeltek. A terézvárosi Szent Család templomban nem egy alkalommal adták elő a Kovács Gábor papköltő verseire épülő zenés oratóriumokat: „Kristályóriás”, „Szonettkoszorú”, „Keresztút”, „Jöjj, Lángoló”, „Perzsa Oratórium”. Kisgyerekként emiatt sokat hallhattam ezeket a műveket, amelyek érdekes módon elvarázsoltak és ámulatba ejtettek, annak ellenére, hogy az elém tóduló költői képeket inkább csak éreztem, mint értettem.

A költői vénával rendelkező katolikus atya a Pengetőnek adott interjújában megerősített: nem kell ezeket a képeket értelmezni, csak engedni kell, hogy hassanak ránk. A keresztény könnyűzene kezdeti időszaka elképzelhetetlen lenne a „Föltámadt, alleluja” címen megismert ének szövegírójának említése nélkül. Kovács Gábor atyával beszélgettünk zsámbéki kis szobájában.

– Gyerekként kazettáról nagyon szerettem hallgatni a „Szonettkoszorú” című amatőr felvételt, amelynek Gábor atya írta a nem is akármilyen, bravúros szövegét.

– A zenét Jenő követte el.

– Hogyan alakult ki a szerzői kapcsolat kettejük között?

– Tóth Jóska újpesti énekkarába mind a ketten eljártunk. Azt hiszem, már papként csatlakoztam oda. 1969-ben szenteltek fel. Isten elhívott az oltár szolgálatára egy olyan időszakban, amikor leginkább haboztam és bizonytalankodtam az életem sok területén. Gyerekkoromban néha eszembe jutott a hivatás, de csak később – amikor már foglalkoztam a költészettel – rajzolódott ki a feladatom, ugyanis szerelmes verseket szereztem Istennek. Írtam azelőtt lánynak is költeményt, de a női nem, érdekes módon, bármely más hölggyel behelyettesíthető volt. Ezek nem tűntek igazán személyes költeményeknek. Másként állt a helyzet az Istennek szánt művekkel.

A szavak találkozásában valamilyen zene keletkezik, és abban van az Isten. Ő nem annyira az intellektuális mondanivalóban keresendő.

– Megalapította a Hét Láng Közösséget. Mit jelent ez Önnek?

– A hét a teljesség száma. A Jelenések könyve elején azt olvassuk, hogy „hét fáklya égett a trón előtt: Isten hét szelleme” (Jel 4,5). Ez a hét láng a Szentlélek teljessége. A Hét Láng Közösség lelkiségének alapja: Szentlélekkel eltelve folytonosan lángolni Isten imádásának tüzében. Görögül olvasva úgy is lehet ezt fordítani, hogy Isten hét lelke. Izajás könyvének tizenegyedik fejezetében találjuk a hét lélek felsorolását. Ennek alapján beszélünk a Szentlélek hét ajándékáról. Én csak a jelentést vettem át ebből: ha elfogadom Isten Szentlelkét, befogadok mindent, amit ő adni akar nekem. Nem válogathatok. Ezzel jön a karizmatikus megújulás teljes elfogadása. Ez számomra élményt és teológiai felismerést is jelentett. Előbb ezt fogadtam el, és csak azután a papi hivatást – végleg. Már a szemináriumban voltam. A Szentlélek-keresztség tapasztalata előbb jött, mint a papszentelés.

– A közösségnek különleges karizmája az eucharisztia előtt töltött idő. Mit jelent Önnek a szentségimádás?

– Ilyenkor csak engedjük, hogy az Úr működjön bennünk. De fontos, hogy

nem mi csináljuk azt az állapotot, amelyben egység van köztem és Jézus között. Ő, ha akarja megteremti ezt, ha nem akarja, akkor pedig nem.

Emlékszem, egy bakonyi községben pihentem. A templomban, a tabernákulumban jelen volt az Oltáriszentség. Egyszer csak megmozdult a tabernákulum, az oltárterítő. Az egész egy fehér képet adott, amely hirtelen élni kezdett. Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Nem láttam semmiféle emberi alakot, de éreztem azt, hogy ez egy „jelenlét”. Ha elkezdek imádkozni, máris az Úr jelenlétében vagyok. Ez a jelenlét fellángol, amely – hangsúlyozom – fehér. Minden fényt egyesít magában. Ez fellángol akkor is, amikor betegen a szobámban vagyok. 

– Éppen Gábor atya papszentelésének évében, 1969-ben írta Sillye Jenő a legelső énekét „ Ki tudná megmondani” címmel.

– Lehetséges.

A teljes cikk megtalálható itt.

Létrehozva 2020. június 1.