1. A liturgikus év szépsége

„Micsoda mérhetetlen költői kincset birtokol, micsoda átláthatatlan teret nyújt a művészetek számára az Egyház!” Ezt írta Karl-Joris Huysmans (1848-1907) francia irodalmár „En route” című önéletrajzi regényében (1895). Nem utolsósorban a liturgia szépségével való találkozásakor talált vissza a katolikus hithez, úgy, ahogyan a bencés nővérek ünnepelték azt a párizsi Rue Monsieur-on lévő kolostori kápolnájukban.

Hogy neki magának mit jelentett az egyházi év, azt a regény egyik jelenete kapcsán írja le, ahol a főhős szemei előtt ugyanabban a kápolnában végigmegy az egyházi év az összes himnuszával, szekvenciájával, zsoltárával és egyéb énekével, és mindezt Rekkeswith király értékes koronájával hasonlítja össze, amelyet a párizsi Musée de Clunyban őriznek: „Vajon az egyházi évet is nem díszítik-e hasonlóképpen kristályok és valódi drágakövek, melyeket bámulatos énekeiben, lángoló himnuszaiban valamint ájtatosságainak és vesparásainak aranyában ismerünk fel!?

Úgy tűnik, hogy az Egyház azt a töviskoronát, mellyel a zsidók megkoronázták a Megváltó homlokát az örök időkre meghatározott imák valódi királyi koronájára cserélte, mely egyedül volt eléggé értékes fémből való és eléggé tiszta, hogy az Isten fejét nyomja.

Az egyházi év szépségét nemcsak a nagyszerű költemények és énekek alkotják, hanem az a kifejezésmód is, ahogyan az Egyház egyes ünnepeit prezentálja. Gondos rangsorolások, előzetes ráhangolódások (vigíliák), hosszabb előkészületek és drámai fokozások (böjtelő, nagyböjt, szenvedés ideje, nagyhét, húsvéti szent háromnap), tudatos lecsengési idő (oktávák) és alkalmi visszavonulás (kántorböjtök) mint olyan eszközök, melyeket a liturgia felhasznál, hogy az egyházi évet tagolja és az ünnepeket jelentőségüknek megfelelően megkülönböztesse. Ehhez még hozzájárul, hogy a liturgikus időszakok harmonikusan kapcsolódnak a Nap körforgása által meghatározott természetes évi ritmusokhoz, mely során a világosság és sötétség váltakozása a világ Világossága és a sötétség erői közötti harc képévé válik és az aktuális évszak sajátosságai kozmikus dimenziót kölcsönöznek az egyházi ünnepi misztériumoknak.

2. Rangsorolások

Az év liturgikus napjai (vasárnapok, hétköznapok, vigíliák, ünnepek és nyolcadok) az 1960-as rubrikális reform után négy csoportra oszlanak[1], melyek jelzik a rangjukat (praestantia) és ütközés esetén (két officium találkozása azonos napon) szabályozzák az előbbrevalóságot (praecedentia), akár úgy, hogy egy kisebb rangú officium átadja helyét egy magasabb rangúnak, akár hogy teljesen elmarad, vagy csak megemlékezés van róla, ill. áttétetik egy másik napra[2]. Így például vannak első osztályú vasárnapok (ádvent, nagyböjt, szenvedés ideje, húsvétvasárnap, fehérvasárnap, pünkösdvasárnap), melyek előnyt élveznek minden más ünneppel szemben, legyenek azok akár első osztályúak (pl. Gyümölcsoltó Boldogasszony). Az év minden más vasárnapja másodosztályú és ütközés esetén előnyt élveznek minden másodosztályú ünneppel szemben (pl. a Szent Kereszt Felmagasztalása szeptember 14-én). A köznapok négy osztályra tagolódnak, ami garantálja elsősorban a temporale (időszaki rész) előnyét a sanctoraleval (szentek ünnepei) szemben és megóvják a liturgikus időszakokat (pl. ádvent, nagyböjt és szenvedés ideje) attól, hogy túlterheljék őket a szentek egyszerű ünnepei (III. osztály). A szentek ünnepeinek rangsorolása is mutatja jelentőségüknek gondos megkülönböztetését (I osztály: pl. Szt. Péter és Pál apostol június 29-én; II. osztály: pl. Szt. Lőrinc augusztus 10-én; III. osztály: pl. Szt. X. Piusz szeptember 3-án).

Egy ünnep rangja nemcsak hogy aláhúzza annak jelentőségét és nemcsak az egybeesés eseteit rendezi, hanem meghatározza a celebrálás módját is: az asszisztencia számát és módját, a paramentumok értékesebb vagy kevésbé értékes voltát, az oltáron égő gyertyák számát, az imák dallamát (Tonus simplex, sollemnis, sollemnior) és sok egyéb függ ezektől a besorolásoktól[3].

3. Előkészület és fokozás

1. Vigília

A vigília egy nagyobb ünnepet megelőző nap, mely előkészületként szolgál. A húsvéti vigíliából – minden szent vigília anyjából – nőttek ki az éjszakai liturgiák pünkösdkor, kántorböjtök napján vagy a vértanúk sírjánál tartott megemlékezésekkor. Rövidesen azonban ezek a vigíliák az eucharisztiát beleértve átkerültek a megelőző estére (IV/V. század). A tényleges ünnepnap saját miseszöveget kapott. Később a vigíliamisét előrehozták délre (XII. század), végül reggelre (XIV. század).

Az 1962-es Missale Romanum különféle vigíliákat tartalmaz, melyeket három csoportra oszt és melyek szabályozzák viszonyukat más napokkal, ünnepekkel ill. kommemorációkkal: I. osztály: Karácsony és Pünkösd vigíliája; II. osztály: Mennybemenetel és Nagyboldogasszony (augusztus 14), Keresztelő Szt. János születése (június 23) valamint Szt. Péter és Pál (június 28) vigíliája; III. osztály: Szt. Lőrinc (augusztus 9) vigíliája.

1. Böjtelő, nagyböjt, szenvedés ideje

A római egyház klasszikus liturgiája a keleti egyházhoz hasonlóan a legrégebbi időktől fogva (VI. század) ismeri a nagyböjtöt megelőző három vasárnapot felölelő böjtelő időszakot (Hetvened, Hatvanad és Ötvenedvasárnap). Lelkipásztori bölcsességgel és beleérzéssel készíti elő az Egyház híveit a nagyböjt kezdetére, mely viszont a Szenvedés vasárnapjával (nagyböjt V. vasárnapja) a húsvétra való előkészület még intenzívebb időszakába megy át, mielőtt megkezdődne a nagyhét a Húsvéti Szent Háromnappal. A következő leírás világossá teszi, micsoda kifinomult pedagógiával vezeti el az Egyház fokozatosan híveit az egyházi év csúcspontjára: „Az első, úgymond egészen óvatos vezetés a böjtelő két és fél hetében történik, melyet mindhárom vasárnapon és ünnepmentes hétköznapon a lila liturgikus szín jellemez, a Gloria és Alleluja elmaradása; a vasárnapok viszont megtartják a Szentháromságról szóló általános prefációt. Ám még a szentek ünnepnapjain is (vagy ha erre az időszakra esne pl. Jézus Szíve elsőpénteke) van egy különbség: ekkor is traktus helyettesíti az alleluját… A második lépcső a nagyböjt, a Szenvedés vasárnapja előtti szombatig számolva. Ekkor már határozottabban érzékeljük az időszak komolyságát: elkezdődik a nagyböjti prefáció – még a szentek ünnepein is (amelyeknek nincs saját prefációjuk), az egyenként saját miseformulával rendelkező hétköznapoknak pedig akkora súlyuk van, hogy megelőzik a szentek rendes ünnepeit; csak Szt. József és Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének van előnye a nagyböjti köznappal szemben – ám ha nagyböjti vasárnapra esnek, átkerülnek a következő napra. Még szigorúbbnak mutatkozik a rákövetkező szenvedés ideje, amit külsőleg is mutatnak az eltakart feszületek. A prefáció most a Szent Keresztről szól, még a szentek ünnepein is… Ha még egy lépcsővel magasabbra megyünk, már a nagyhétben vagyunk, amelyben vasárnap, kedden és szerdán a Passiót halljuk evangéliumként. Itt már semmilyen ünnepnek nincs helye, ha Szt. József vagy Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe erre az időszakra esik, a Húsvét nyolcada utáni hétre kerülnek át, ugyanígy ha a templom védőszentjének ünnepe esik erre a hétre. Minden más ünnep abban az évben teljesen elmarad. A nagyhét a Húsvéti Szent Háromnapban csúcsosodik, amelyben viszont minden a nagypéntekre és azon belül az Úr „Beteljesedett” szavaira irányul. Az Anyaszentegyház gyengéd keze így vezet minket fel a hegyre és annak csúcsára.

A teljes cikk elolvasható itt.

[1] V. Piusz pápa öt kategóriát vezetett be (festum duplex I/II. osztály; festum duplex/ semiduplex/ simplex), melyek VIII. Kelemen pápa alatt egy kategóriával bővültek (duplex maius), úgy hogy az oktávák különféle osztályaival együtt igen aprólékos ranglista jött létre: festum duplex I classis első osztályú kiváltságos nyolcaddal (pl. húsvét, pünkösd); festum duplex I classis másodosztályú kiváltságos nyolcaddal (pl. Vízkereszt, Úrnapja); festum duplex I classis harmadosztályú kiváltságos nyolcaddal (pl. Karácsony, Mennybemenetel); festum duplex I classis közönséges nyolcaddal (pl. Nagyboldogasszony, Mindenszentek); festum duplex II classis (pl. apostolok); duplex maius (pl. Szt. Mária Magdolna, fontos rendalapítók); festum duplex (fontosabb szentek, pl. Atanáz, V. Piusz); festum semiduplex (kevésbé jelentős szentek, pl. Anaklétusz pápa); festum simplex (kevésbé ismert szentek, pl. Pantaleon vértanú). A duplex elnevezés középkori eredetű, amikor a székesegyházi kanonokok dupla zsolozsmát végeztek, vagyis a köznapit (de feria) és az aznapra eső ünnepét. Később a dupla zsolozsma nélküli ünnepek rangját is ezzel a kifejezéssel jelölték.

[2] v.ö. D.v. Hildebrand, Liturgie und Persönlichkeit, Graz 1955, 87: „A világ hierarchikus rendjének micsoda rendkívüli kifejeződése az a tény, hogy a kisebb ünnepet kiszorítja a nagyobb!…hogy a kevésbé értékes helyet ad az értékesebbnek. Soka,n akik nem hatoltak be a liturgia szellemébe azt hiszik, hogy az ünnepek részletes rangsorában, annak pontos szabályozásával, hogy melyik ünnep szorítja ki a másikat, olyan jogászi pedantéria fejeződik ki, melynek nincs helye a vallási szférában. Aki viszont mélyebben belegondol, felismeri, hogy itt egy nagyobb és központi elv érvényesül, amelynek formálnia kell az egyes ember életében a kozmoszhoz való viszonyt is, oly módon, hogy ez az élet valódi összhangban legyen a létezők objektív logoszával.

[3] v.ö. v. Hildebrand, Liturgie, 86: „Az ünnepelt titok objektív jelentőségének felel meg az ünnep rangja is, ami magában foglalja azt a belső hangulatot is, mely kitölti a nap teljes liturgiáját, a ragyogás, sz öröm, a dicséret  fokát, a megemlékezés súlyát, az ünnepélyesség és ujjongás teljes pazarságát. Ez abban mutatkozik meg kézzelfoghatóan, hogy a liturgia egyes elemei csak egy bizonyos ünnepi rangtól kezdve jönnek elő, mint. pl. a Credo, a Te Deum a matutínumban, az Alleluja; kifejeződik a sequentia vagy egy saját prefáció meglétében bizonyos nagy ünnepeken; kifejeződik az ünnepi liturgia egyes szövegeinek gondolati tartalmában, mint pl. húsvétkor a „Haec est dies”-ben, karácsonykor a visszatérő „Hodie”-ban, a nyelvi kifejezésmód teljes légkörében, az ünneplés jóval hosszabb tartamában, amikor megelőzi egy vigília, amelyben az ünnep már előrevetíti a fényét; az egyes ünnepek melletti leragadás hosszúságában, olykor egy egész nyolcadon át, minden más ünnep kiszorításában az ünnep fénye és nagysága által, ami az oktáva kizárólagosságában jut kifejeződésre, a gregorián ének módjában, a szentmise sollemnis formában való ünneplésében tömjénezéssel, egészen az ünnep külső ruhájáig, a gyertyák használatáig stb.”

Létrehozva 2022. május 17.