Improvizatív, közösségi és spirituális

 alt

Interjú Varga Attilával és Máriával

Megalapította és több, mint két évtizeden át vezette a Boanergész együttest, a Margit körúti templom zenekarát. Ő a szerzője számtalan olyan dalnak, amelyeket ma is országszerte ismerünk és éneklünk: Ébredj, ember; Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk; Csak Jézusnak szolgálok, hogy csak egy párat említsek. Varga Attilával és feleségével, Máriával a nemsokára újra megjelenő Életünk Krisztuslemezek kapcsán beszélgettem a zenekar és a Margit körúti félnyolcas misék történetéről. (A beszélgetést Attilával kezdtem, de aztán Mária is hozzájárult értékes hozzászólásaival.)

Mikor kezdtél zenélni?

Négyéves koromban. Privát zongoratanár járt hozzánk, de hetedikes koromban abbahagytam a zongoratanulást azzal, hogy belőlem úgysem lesz zongoraművész. Később az esztergomi ferences gimnáziumba kerültem, amelynek kollégiumában, nagyon eldugott helyen, volt egy pianínó. Ha valamiért dühös voltam, vagy örültem, vagy bármi volt, akkor este bementem a zongorához, és azon improvizálva dolgoztam fel ezeket az érzéseket. Aztán persze ebben az időszakban már bejött az AC/DC meg a Deep Purple, azokat játszottuk, és volt egy csöves rádióm, azt használtuk gitárerősítőnek.

Hogyan ismerkedtél meg a „gitáros énekekkel”?

A gimnáziumban volt egy Szentlélek-élményem, aminek a hatására elkezdtem ezeket az énekeket megtanulni. 1982 őszétől pedig a Kassai téri Szentlélek templomban játszottam, ahol Illésy István kezei alatt, az ő zenekarában tanulhattam meg, hogy mit is jelent, hogyan kell énekvezetőnek lenni.

Ki az az Illésy István?

Eredetileg villamosmérnök, amellett gitárjavítással foglalkozik. A mai napig jó ismerősöm. Ő ültetett át magyarra egy csomó francia, német meg angol nyelvű éneket (pl. Nézz, testvér, fel; Az Úr jósága), és részt vett a „Sárga könyv” szerkesztésében is.

Hogyan kerültél a Margit körútra?

A gimnáziumban tanárom volt Marik János Tamás ferences atya, aki járt vidékre, ide-oda prédikálni, és ilyenkor elvitt magával, hogy zenéljek. Nagy hatású szónok volt, ezért a hatalom igyekezett ellehetetleníteni őt, vagyis olyan helyekre helyezték át, ahol nem sok vizet zavart. Végül 1984 őszén rábízták a Margit körúti vasárnap esti fél nyolcas miséket, mondván, hogy ez egy „kirándulós mise”, vagyis ide azok járnak, akik napközben kirándulni voltak és ezért csak este tudnak misére menni. Azt gondolták, hogy itt majd nem fog nagy bajt csinálni, na ebből az lett, hogy két hét alatt a szobrokon is lógtak, annyian voltunk a misén.

De ekkor még csendes mise volt a félnyolcas, nem lehetett gitározni. Az áldozás alatt az atya rendszerint elkezdett egy-egy dalt, minden kíséret nélkül. Mi is csak ministrálni jártunk oda néhány barátommal az első fél évben.

Hogyan kezdődtek a „gitáros” misék a körúton?

Már előttünk is volt efféle próbálkozás! Székely János atya ifjúkorától gitározott, és az édesapja volt az egyházközség elnöke. Nekik volt ilyen kezdeményezésük, de annak egy idő után vége lett. Erről az időről én nem tudok sokat, mert én három évvel később kerültem oda.

1985 áprilisában, húsvét körül Tamás atyát elküldték Ausztráliába, egy ottani Regnum Marianum nevű magyar közösséghez. Az eltávolításának megint politikai okai is voltak, de azt is tudni kell, hogy ő finoman szólva mindig is feszegette a papi, szerzetesi hivatás határait, ami miatt aztán később, 1998-ban fel is függesztették a papi szolgálatból.

A félnyolcas miséket ekkor Benei György atya vette át tőle, akiről azt kell tudni, hogy felnőttként tért meg, aztán református hitről tért át katolikusnak, és lett ferences szerzetes. Ő egy különleges stabilitást tudott adni a miséknek, mert a liturgiát és a zenei szolgálatot is be tudta terelni olyan keretek közé, hogy ne lehessen támadni egyházi oldalról. Úgyhogy 1985 húsvétja után kezdtünk ott zenélni.

Mária: Annak, hogy Tamás atya az akkori rendszerben ekkora tömeget össze tudott hozni, óriási jelentősége volt. Az összetartozásnak és a hitnek különleges mélységeit éltük meg, és úgy éreztük, hogy itt kiléphetünk a hétköznapjainkat jellemző szürkeségből és reménytelenségből. Az embereknek ez nagyon sokat jelentett. Ez a közösségben megélt egymás iránti szeretet és Istenre figyelés volt valójában a gyújtópont, nem is elsősorban a zene.

Attila: Arról nem is beszélve, hogy a Fekete Sas utcában volt egy közösségi helyiség, a későbbi cserkészotthon, ami 100-120 főt tudott befogadni. Itt 1985-től kezdődően minden kedden tartottunk közösségi alkalmakat, dicsőítéseket, néha előadókat hívtunk, és ez egy ismert esemény lett. A félnyolcas mise humán tartalékait ezek az alkalmak adták.

Szóval valódi közösség jött létre.

Mária: Több kis közösség jött létre, és a félnyolcas mise ezeknek volt a gyűjtőhelye. A mi kis 15-20 fős közösségünkkel hetente találkoztunk, családoknál jöttünk össze. Ez egy nagyon élő lelkületet, lelkiséget jelentett. A plébánián pedig Benei György atya vezetésével volt egy hittanos kör. Ezeknek a kisebb közösségeknek a fúziója volt a félnyolcas mise. Ez csodálatos időszak volt, mindenki óriási lélekkel jött és csinálta. Az akkori ferences vezetés nem egészen tudott mit kezdeni ezzel a nagy lelki megújulással, mert a hatalom nem szerette az ilyen szerveződést, de már érezni lehetett a változás szelét a politikában is.

Hogy nézett ki ekkoriban a zenélés?

Attila: Nem volt hangosításunk, még egy mikrofont sem kaptunk az akkori plébánostól. Volt körülbelül három gitár, meg egy fuvola. Ekkoriban még zongoristánk sem volt.

Mária: Én 1988-tól vettem részt a zenélésben, én voltam az első billentyűs a csapatban.

Merre zenéltetek még a körúton kívül?

Attila: 1989 novemberében Marik Tamás atya újra hazajött Ausztráliából, és pár hónap alatt végigjárta az országot, rengeteg helyre hívták előadni. Egyszer aztán szólt, hogy nagyon szeretne maga mellé két segítőt, és 1990 januárjában egy barátom és én kimentünk vele Ausztráliába, Adelaide-be. Itt az volt a feladatunk, hogy az ottani fiatalokkal foglalkozzunk, amiből az lett, hogy júliusra egy komplett kis zenekart hagytunk ott. A kapott pénzünkből vettünk nekik hangszereket, meg ott vettük az első JUNO-106 szintetizátorunkat, amit aztán Mária az itthoni zenekarban tudott használni. (Ez a mai napig megvan és működik!)

A szolgálatunk híre itthon is elterjedt, és rendszeresen hívtak minket többek között a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra. A városmajori templomban is segítettünk elindítani az ifjúsági zenei szolgálatot. 1991-ben házasodtunk össze, és ugyanennek az évnek a nyarán látogatott Magyarországra II. János Pál pápa. A Népstadionbeli ifjúsági alkalomra három zenekar állt össze: Sillye Jenőék, beleértve Borka Zsoltot is, Daxék, meg mi.

 Az írás elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.