alt

Michael A. Blume SVD apostoli nuncius 2020 június 26-án, az Opus Dei tagjainak bemutatott szentmisén úgy fogalmazott; „az igazi evangelizáció nem más, mint Krisztus bennetek való életének gyümölcse, hiszen Krisztus kegyelme árad azokból a szívekből, amelyek befogadják Őt”. A Szentlélek segít bennünket, hogy az evangélium hirdetése kapcsán tett erőfeszítéseinkben megtaláljuk és szemléljük Krisztust.

Share

alt

Mi az a tevékenység, ami igazán örömmel tölt el? Örömet okoz a munkád, vagy egyéb, rendszeresen végzett tevékenységeid? Saját tapasztalatom, hogy nincs annál felvillanyozóbb, mint amikor a helyünkön érezzük magunkat Isten tervében, tesszük, amit Ő szeretne, a tőle kapott képességeinket és ajándékainkat felhasználva.

Sosem felejtem el, amikor először láttam a Tűzszekerek című mozifilmet. Egyik örök kedvenc sportfilmemmé vált, ugyanakkor a film két különböző valós személy életét mutatja be. Harold Abrahams a Cambridge-i egyetem hallgatója, egy zsidó származású angol, és 1924-ben a világ leggyorsabb rövidtávfutója volt, míg Eric Liddell skót, elkötelezett keresztény, és Abrahams legnagyobb ellenfele volt az 1924-es párizsi olimpián.

Share

alt

 Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus félórás megnyitóünnepsége Magyarország, Mária országa címet viselte. A Kárpát-medence keresztény néphagyományait bemutató műsorban 300 néptáncos és hagyományőrző művész a magyarság, a néphagyomány és a keresztény vallás ezer éven is túlnyúló összefonódását mutatta be.Ez az, ami összefűzi a Kárpát-medencében és a világban szerteszét élő magyarokat, amitől ha két magyar találkozik bárhol a világban, egymásra ismernek: a dal, a tánc, a viselet, az ornamentika, a legendárium és legfőképpen az a sajátosan familiáris keresztény kötődés, ami Jézus édesanyjának, Máriának a tiszteletében fogalmazódik meg.

Share

... a média pedig agyonhallgatta

Fr. Mark Goring rövid videója

Forrás: YouTube

További részletek a Wikipedia oldalán itt találhatók.

Share

alt

 Felhívás minden jóakaratú emberhez!  

Akarsz-e keresztény és magyar jövőt, igazságot, biztonságot és újra kibontakozást hazánk számára? Ehhez sok egyéb fontos dolog között az első és a legsürgetőbb a felülről, a jó Istentől jövő áldás. Akarod-e, hogy újra megkoronázzuk Szűz Máriát, aki Szent István óta királynőnk, s ezzel újra magunkat és mindent rábízzunk és neki adjunk? Ha társulsz ehhez, akkor írd alá petíciónkat és add tovább, osszad meg minél több emberrel!     

Share

sheen

Fulton J. Sheen érsek megbabonázta a közönséget. Nem félt elmondani az igazat. Ennél is fontosabb, hogy az emberek nem féltek azt meghallgatni.

Inspiráló amerikai televíziós sorozata, a Life is Worth Living 1952. február 12. és 1955. április 22 között futott a Dumont tévés hálózatán, majd az ABC csatornán 1957. április 8-ig. Sheen érsek beszéde időtlen és prófétai, mint például ez az egyik átirat, ami azzal foglalkozik, hogy milyen a világ, amiben ma élünk.

Share

Medjugorjei üzenet március 18-án

Share

alt

Ez az összeállítás a Mária Rádióban 2014.augusztus 18-án elhangzott riport begépelt változata, melyben a Váci Szent Anna Piarista templomban, szeptember 7-én elindult folyamatos szentségimádás igényéről, megszervezéséről esik szó, az illetékesek  megszólaltatásával. Bajzát Ferenc atya készítette az interjút. (a szerkesztő)

– Szeretettel köszöntöm a Mária Rádió hallgatóit ezen a különleges találkozón, ahol két atya, egy szinkrontolmács, szeretné elmondani azt, amit nem lehet tolmácsolni. Az Isten szeretetét, az Isten végtelen jóságát. A nevét, atya, ha mondaná.

Share

alt

Hogy határoznád meg a nagyságot? Vagy másként kérdezve, mennyit ér neked, hogy elérd az igazi nagyságot a vállalkozásodban vagy a szakmai életedben?

Vannak, akik a nagyságot temérdek mennyiségű anyagi javak elérésével hozzák kapcsolatba. Mások választott területükön elért pozíciójukkal vagy befolyásukkal azonosítják azt. De akadnak olyanok is, akik számára a nagyság nem más, mint sztárként interjút adni, cikkek tárgyává lenni, TV műsorokban vagy a cég termékét reklámozó kampányokban szerepelni.

Share

alt

 Egy órája sincs, hogy újból átnyálaztam a tájanatómiát, a Littmann-féle Sebészeti műtéttant. Memorizáltam a régió képleteit, hogy mit szabad és mit nem. Érdekesek a tájanatómia atlaszok. Az artériák pirosak, a vénák kékek, az idegek sárgák, az inak fehérek. Ráadásul mindegyikhez egy parányi fekete nyílvessző tart, a képlet pontos anatómiai nevével. Hát ? Persze, így könnyű ! - s majdnem nevetek.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.