Néhány eucharisztikus csoda a történelem lapjairól (1)

A világ különböző részein sok eucharisztikus csoda történt és történik ma is. Volt, hogy az átváltoztatott ostya és bor az áldozók szájában valódi hússá és vérré változott. Olyan is előfordult, hogy a pap kételkedett benne, hogy Jézus valóságosan jelen van-e az Oltáriszentségben, mire az átváltoztatott kenyérből és borból a jelenlevők megdöbbenésére vér kezdett folyni. Az alábbiakban néhány történelmi eseményről számolok be.

A Lanciano-i (Olaszország) eucharisztikus csoda

Az ősi Anxanum romjaira épült Frentanese városa több mint 1200 éve őrzi a katolikus egyház első és legnagyobb eucharisztikus csodájának ereklyéit. A csodás eseményre Krisztus után a VIII. században került sor a város Szent Legontianusnak szentelt kis templomában, mint isteni válasz egy bazilita szerzetesnek, akinek kételyei támadtak, hogy Jézus valóságosan jelen van-e az Oltáriszentségben. A misén az átváltoztatás során az ostya valóban élő hússá, a bor pedig valóban élő vérré változott. A vér öt szabálytalan formájú és különböző nagyságú rögben alvadt meg. VIDEO

A hússá vált szentostya, mely ma is jól látható, akkora, mint egy nagy ostya, melyet napjainkban a latin egyházban használnak, a színe világosbarna, hátulról megvilágítva pedig rózsaszín. 1970-7l-ben és 1981-ben tudományos vizsgálatoknak vetették alá, melyeket többek közt a kiváló és elismert tudós, Oduardo Linoli professzor, az anatómia, kórszövettan, kémia és klinikai mikroszkópia docense végzett Ruggero Bertelli, a sienai egyetem anatómia professzora segédletével. Az elemzéseket megkérdőjelezhetetlenül, teljes precizitással végezték, és mikroszkopikus fényképekkel dokumentálták. A tudományos elemzés eredményei a következők:

„A hús valódi hús. A vér valódi vér. A hús és a vér embertől származik. A hús szívizomszövetből áll. A húsban a következő részek különböztethetők meg: miokardium, endokardium, bolygóideg és -a miokardium vastagsága alapján – a bal kamra. Alapszerkezete alapján a hús SZÍVBŐL való. A hús és a vércsoportja azonos: AB. A vérben talált protein a friss emberi vérre jellemző arányú. A vérben a következő elemeket találtuk: klorid, foszfor, magnézium, kálium, nátrium és kalcium.”

Máig nincs magyarázat arra a rendkívüli jelenségre, hogyan maradhatott fenn eredeti állapotában a hús és a vér, melyeket 1200 éve természetes állapotukban őriznek, és melyek légköri és biológiai hatásoknak vannak kitéve.

Páduai Szent Antal eucharisztikus csodája

A XIII. században Páduai Szent Antal eucharisztikus csodával térített meg egy makacs eretneket. Az eretneket Bononillonak hívták. Szent Antal megkérdezte tőle, szakítana-e tévhitével, ha öszvére letérdelne az Oltáriszentségben jelen levő Teremtője előtt és imádná Őt. Az eretnek az alábbi feltételekkel mondott igent: az öszvérnek két napig nem ad enni, a harmadik napon pedig a piacra vezeti, ahol az egyik oldalon csábító friss takarmány várná, a másik oldalon pedig Antal állna az Oltáriszentségben jelen levő Krisztussal. Antal belegyezett.

Elérkezett a különös esemény napja. A tér megtelt emberekkel. Ahogy Bononillo a kiéheztetett állatot hozta, biztos volt benne, hogy az öszvér szimatot kap és a takarmányhoz megy oda. Tévedett. Mikor az öszvért elengedte, az habozás nélkül Antalhoz ment oda, és az imádás jeleként letérdelt a legszentebb Oltáriszentség előtt. Megrendülésében az eretnek is térdre borult az Oltáriszentség előtt, és szakított tévhitével.

A Santarém-i (Portugália) eucharisztikus csoda

Ez a csoda 1247. február 16-án történt Portugália Santarém nevű falujában, mikor egy asszony zsidó varázslónőnél keresett megoldást problémájára, mivel férje rendszeresen megcsalta. A varázslónő mágikus szerelmi italt ígért neki, fizetségként azonban szentostyát kért tőle. Miután az asszony szentáldozáshoz járult, a szentostyát kivette a szájából és a fejét fedő fátyolba rejtette. Ekkor azonban csoda történt. Hirtelen a szentostya rendkívül erősen vérezni kezdett. Annyira vérzett, hogy az emberek azt gondolták, hogy a beteg. Ijedten hazarohant, kivette az Oltáriszentséget a fátyolból, és egy tiszta vászonkendőbe csomózta.

Éjszaka nagy fényesség támadt, mely az egész házat beborította és megvilágította. A vászonkendő csomói kioldódtak, az Oltáriszentség kiszabadult, és az angyalok – Istennek dicsérő éneket zengve – a szentostyát magasba emelték. A férje látta ezt, és azonnal megtért. Hívták a plébánost, aki a szentostyát körmenetben visszavitte a Szent István Templomba. Az

Oltáriszentség vérzése csak akkor állt el, amikor a tartóba helyezték. Tizenkilenc évvel később a 1266-os kánoni vizsgálat során újabb csoda történt: az ostya már nem a dobozban volt, amibe annak idején helyezték, hanem egy apró üvegedényben.

Királyok, királynők és szentek évszázadokon át nagy pompával tisztelték a csodálatosan vérző szentostya relikviáit. Nem kevesebb, mint fél tucat pápa engedélyezett búcsút azoknak, akik a helyet felkeresik, Xavéri Szent Ferenc pedig indiai útja előtt ide zarándokolt. 1997-ben, a csoda 750. évfordulójának ünnepén a relikviákat tudományosan megvizsgálták. Az elemzések a csoda hitelességét támasztották alá.

Bolsena (Olaszország)

1263-ban egy Péter von Prag nevű német pap misézett Bolsenában a Szent Krisztina Templomban. Komoly kételyei támadtak, hogy Krisztus valóságosan jelen van-e az átváltoztatott ostyában. Mikor a Szent Krisztina Templomban az átváltoztatás szavait kimondta, vércseppek jelentek meg az átváltoztatott ostyán, és a vér a kezén át az oltárra és a korporáléra folyt.

Amint látta ezt, megszakította a misét, és sietve Orvieto-ba utazott, ahol IV. Orbán pápa élt. A történet hallatán a pápa megbocsátott neki kételkedéséért, és megbízottakat küldött Bolsenába, hogy vizsgálják ki az esetet. A sekrestyés és a plébánia összes tagja, akik tanúi voltak az eseménynek, megerősítették a csodát.

Egy évvel később, 1264 augusztusában Orbán pápa elrendelte az Úr Napját, Krisztus szent testének és vérének ünnepét.

Stich (Németország)

Stich egy kis falu Németország bajor területén, a svájci határ közelében. 1970. június 9-én este egy svájci vendégpap misézés közben kis vörös foltokra lett figyelmes a korporálén, a kehely helyén. A kis foltok gyorsan nőttek, akkorára, mint egy kétszáz forintos. A mise végén a pap mindent megvizsgált az oltáron, de semmi olyat nem talált, ami a vörös foltot okozhatta volna. A korporálét biztos helyre zárta, majd tájékoztatta a plébánost az esetről. Június 11-én az anyagot lefényképezték, majd a klinikai sugárterápiás és sugárgyógyászati intézetbe és a zürichi egyetem szakorvosi rendelőintézetébe küldték vegyi elemzésre. Az anyag négy, egymástól független elemzése azt mutatta, hogy a foltot emberi vér okozta, mely bizonyos biokémiai mutatók szerint halálos kínokat átélő férfitól származik. Július 14-én megismétlődött az eset Stichben. A foltos korporálét Cercee kerületi kórházába küldték elemzésre. Az elemzés hihetetlen eredménnyel zárult: a vér embertől származott.

Betania (Venezuela)

Ez az eucharisztikus csoda a betániai Mária-jelenések helyén történt a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén 1991-ben. Otty Ossa atya, a Mária-jelenés helyének vezetője a szabadban található kápolnában a grotta mellett misézett, a kezében levő átváltoztatott ostya vérezni kezdett. Ő maga így számol be erről: „A szentostyát négy részre törtem. Mikor lenéztem a korporáléra, nem akartam hinni a szememnek. A szentostyán egy vörös folt képződött, és a foltból vörös folyadék kezdett ömleni, úgy, mintha egy sebből vér spriccelne.” Az eseményt felvették filmre, lefényképezték és benyújtották a helyi püspöknek, hogy alaposan vizsgálja ki. A vizsgálatok azt bizonyították, hogy emberi vérről van szó. VIDEO

Methuen (Massachussetts)

1995-ben, mikor a pap a Kármelhegyi Boldogasszony Templom tabernákulumát kinyitotta, azt látta, hogy az átváltoztatott szentostya vérzik. A láthatóan továbbra is vérző szentostyát másik szentségtartóba tették további kivizsgálás végett. A plébánia sok tagja volt szemtanúja a csodának. A vért megküldték egy Dr. B. Lípinsky nevű biokémikusnak, hogy laboratóriumi vizsgálatokat végezzen rajta, majd pedig a kaliforniai igazságügyi orvostani laboratóriumnak. Mindannyian megerősítették, hogy emberi vérről van szó.

A másodk rész elolvasható itt.

Létrehozva 2023. december 19.