A dicsőítésről (az áprilisi és májusi Fire&Light-okon elhangzott tanítások alapján)
Mindannyian nagyon jól ismerjük a kérő és hálaadó ima lényegét, de keveset tudunk kezdeni a dicsőítő ima mibenlétével. Miért kell Istent dicsérni? Leginkább az a kép él a fejekben, hogy ha dicsőítjük Istent, quasi hízelgünk Neki, akkor utána esetleg jóindulatát elnyerve kérhetünk Tőle.
Ez egy nagyon fals elképzelés, nagyon emberi.
Az olimpián elég sok szó szó esik a vallásról, a hitről. (Még, ha ebből nem is mindig lesz hír.) Sok versenyző tartja fontosnak megköszönni Istennek a sikert. Én most csak a legnagyobb figyelmet kapót emelném ki. Fidzsi rögbi válogatottja, miután megnyerte az ország valaha volt első olimpiai érmét, ráadásul mindjárt aranyat, ráadásul a világ egyik legnépszerűbb sportjában, ami most volt először (ismét) az olimpia műsorán (és nem is akármilyen játékkal) adta elő a fenti gospelt.
Az elmúlt hetekben a Facebookon élénk eszmecsere zajlott a liturgikus zenéről, és ott Balázs atya neve is szóba került. Kérésére az alábbiakban közzétesszük az erre vonatkozó reflexióját.
Bucsy Leventének, Försönits Andrásnak minden olvasónak és kommentelőnek
Először is: tisztelettel kérem, hogy ha valamihez hozzászólunk, akkor érveket hozzunk, ne pedig a hozzászóló partnert minősítsük. Minden, a beszélgető partnert minősítő jelző csak arra utal, hogy az igazi érvekből kifogyott az illető.
Dicsértessék és áldassék Jézus a legméltóságosabb Oltáriszentségben most és mindörökké! Ámen.
Kedves Testvérek!
Elmélkedésemben elsősorban a három évvel ezelőtt megjelent kis könyvecskére támaszkodom, amit Athanasius Schneider püspök úr írt „Dominus est”, „Az Úr az” címmel. Püspök úr pedig a maga részéről, amikor megírta ezt a kis füzetet főleg az egyházatyákra és a hivatalos egyházi dokumentumokra támaszkodott. Most, amikor a napokban Urunk mennybemenetelének a misztériumát ünnepeljük, idézzük fel a távozó Üdvözítő búcsúzó szavait: „Nem hagylak árván Titeket! Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.”
Könnyed társalgás Fábry Kornél kaposfüredi plébánossal a zenéről - God is a DJ!, Akarod látni a Zenét?, Milyen zenét szeret Isten? – néhány cím a [2015. a szerk.] július 3. és 5. között immár harmincharmadik alkalommal megrendezett máriagyűdi ifjúsági találkozó (MIT) műhelyfoglalkozásainak témái közül.
ELŐSZÓ
A gitár – különösen a fiatalok körében – rendkívüli evangelizációs erővel rendelkező hangszer, nem véletlen tehát, hogy az 1970-es évektől sorra alakultak hazánkban az ifjúsági énekkarok, melyeknek meghatározó hangszere lett. Ez létrehozott egy sajátos zenekultúrát, melyben – egyelőre – békésen megférnek egymás mellett a meglehetősen változó színvonalú énekek. Gitározni nemcsak templomban lehet, hanem táborokban és hittanórán, közösségi összejöveteleken is. A folyamat „mellékterméke”, hogy számos lelkipásztor és hitoktató is tud bizonyos szinten gitározni.
1. BevezetésHazánkban is elterjedtek a gitáros misék, énekkarok. Sokunkban felmerülhet a kérdés, hogy a gitáros, modern zene mennyire egyeztethető össze a szent liturgiával, segíti-e az elmélyülést. Jelen tanulmányban ezt a kérdést járjuk körbe a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium liturgikus konstitúciójának és a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseinek segítségével. Konkrét szövegeket az ún. „kék könyvből” vettük.
Bubu blogjáról már hivatkoztam az Egyházzenei idegengyűlölet c. írásra. Találtam nemrégen az akkori bejegyzés alatti megjegyzések között egy Andorka Péter írást, amit mindenképpen érdemesnek tartok elolvasni. A szerk.
A zeneterápia egyik mestere, Szent Ambrus – maga is himnusz szerző és énekes – a 118. zsoltárt magyarázva egy helyütt azt mondja az éneklésről, hogy az felszabadulttá és összeszedetté tesz, megnyugtat, és egyszerre nyújt örömet a testnek és a léleknek. Sőt, aki énekel, az ad, és ily módon legyőzi a kapzsiságot. A dalok szövege széleskörű lehet, nem csupán a kifejezetten éneklésre szánt szövegeket lehet eldalolni, hanem, mint Mózes példája mutatja, a törvény parancsait is.
Hogyan hivatkozzunk úgy az ókorra, hogy azt sem tudjuk pontosan, hogy például miként miséztek akkor? – teszi fel a kérdést Kajtár Edvárd, a Magyar Egyházzenei és Liturgikus Intézet (MALEZI) vezetője az ősegyház idealizálása kapcsán. Mint mondja: az ókori források többségét asszimilálta a középkor. Rámutat arra is: már az ókorban is szabályozták a pápák a liturgiát, és épp a misén belüli rögtönzések sikertelensége miatt honosodtak meg a kötött formák. Kajtár Edvárd azt is elárulta: mit tehet az egyszerű hívő, ha liturgikus visszaélést tapasztal.
Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.
