Rohan Kemu június 4-én halt meg az indiai Uttanban, Mumbaitól délre, egy szerzetesnővérek által fenntartott szeretetházban. 18 éves volt, testi és szellemi fogyatékossággal élt. Életét az Eucharisztia iránti szeretet határozta meg, az őt ápoló nővérek szerint szent életet élt, az életszentség lengte körül halálát is.
- Hogyan történt az áttérése az iszlámból a katolicizmusra?
A 2012. évi konfirmálásom óta többször is megkérdezték ezt tőlem. Nem zavar, hogy válaszolnom kell erre a kérdésre. A probléma általában az volt, hogy olyan körülmények között kérdezték ezt tőlem, amikor csak néhány perc volt a válaszra. Megtérésem története az iszlámból a kereszténységre, evangélikusból katolikusra meglehetősen hosszú. A fogadtatásom a katolikus egyházba nem egy nagy „aha” pillanat eredménye volt, mint Szent Pál esetében, hanem sok olyan pillanat eredménye, ami átgondolásra ösztönzött, közel harminc év alatt.
Lábánné Hollai Katalin a Vasárnapnak
„A meddőségről kevés szó esik - ugyanakkor folyamatosan növekszik a meddő párok száma. Ráadásul egyre többen gondolják, hogy egyedül vannak a problémájukkal, illetve érzik úgy, hogy senki nem érti őket. Mivel mi magunk is végigmentünk a meddőségel járó nehézségeken, úgy éreztem, hogy erről beszélni, pontosabban írni kell" – nyilakozta lapunknak Lábánné Hollai Katalin, a „Megszabadítottál szégyenemtől" című hiánypótló könyv szerzője. Küzdelmekről, házasságról, hitről és bizalomról, a remény óriási jelentőségéről - és még sok minden másról - beszélgettünk vele.
- Hogyan történt az áttérése az iszlámból a katolicizmusra?
A 2012. évi konfirmálásom óta többször is megkérdezték ezt tőlem. Nem zavar, hogy válaszolnom kell erre a kérdésre. A probléma általában az volt, hogy olyan körülmények között kérdezték ezt tőlem, amikor csak néhány perc volt a válaszra. Megtérésem története az iszlámból a kereszténységre, evangélikusból katolikusra meglehetősen hosszú. A fogadtatásom a katolikus egyházba nem egy nagy „aha” pillanat eredménye volt, mint Szent Pál esetében, hanem sok olyan pillanat eredménye, ami átgondolásra ösztönzött, közel harminc év alatt.
„Magyarországon születtem, 1918-ban, még magyar világ volt. Utána nemsokára elváltozták román vezetőségre” – mondja a 102 éves Juliska néni, a székelyföldi Bardoc lakója. Két évvel született Trianon előtt, hányatott sorsa és kora ellenére még mindig derűs, egyáltalán nem elkeseredett, hanem élettel teli, tevékenyen tölti mindennapjait, és mosolyogva mesél róluk Deák András rövid riportfilmjében, mellyel elnyerte a Kulturális Filmek Fesztiválja fődíját.
Négy szempár mered rám teljes döbbenettel a súlyos csendben, amiben még a légy zümmögését is hallani lehetett. Az új főorvos tekintélyének teljes súlyával szegezte nekem az imént emelt hangon a kérdést, hogy 25 éves létemre mégis miért nem szedek fogamzásgátlót. Nagyon mérges volt.
Az ország legnagyobb szaktekintélyeként a budapesti szakorvosképzés élén áll, ezért minden egyes rendelésén az arra érdemes rezidensek és orvoshallgatók is beülnek. Mikor elmondom, hogy még szűz vagyok, a főorvosnak csak a szeme villan. A huszonéves, velem egykorú vagy fiatalabb egyetemisták viszont még nem tudják ilyen jól leplezni az érzelmeiket. A megvetés és a gúny villámlik minden porcikájukból, amikor halkan hozzáteszem, hogy vallási okokból. Pofonként ér a dolog.
BARSI BALÁZS ferences szerzetes mondja a műsor bevezetőjében: "Életemben sok helyen megfordultam, de most mégis nagyon jó, hogy e műsort Sümegen, a Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplomban kezdjük. Számomra egyébként mindig az a világ közepe, ahol éppen vagyok. Ezért aztán sokaknak talán az a benyomása, hogy Balázs atya "helyezhetetlen".
Nem így van. Én boldogan megyek bárhová, valahogyan otthonomnak érzem, ahol éppen vagyok. Ilyen a szülőfalum is, Sióagárd. Itt kezdődött minden. A szülői házban meg a templomban. Szakrális hely mindkettő. A templom a világmindenség makettje. És ugye ott a szülői ház is. A kettő összetartozik."
"Életemben sok helyen megfordultam, de most mégis nagyon jó, hogy e műsort Sümegen, a Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplomban kezdjük. Számomra egyébként mindig az a világ közepe, ahol éppen vagyok. Ezért aztán sokaknak talán az a benyomása, hogy Balázs atya "helyezhetetlen". Nem így van. Én boldogan megyek bárhová, valahogyan otthonomnak érzem, ahol éppen vagyok.
Ilyen a szülőfalum is, Sióagárd. Itt kezdődött minden. A szülői házban meg a templomban. Szakrális hely mindkettő. A templom a világmindenség makettje. És ugye ott a szülői ház is. A kettő összetartozik."
Az ikertestvérek, mindketten papok, több ezer embert érnek el Isten igazságának üzenetével, miután édesanyjuk közel 40 évvel ezelőtt az életet választotta számukra a nehéz körülmények között.
Az Aleteia beszámolt Paulo és Felipe Lizama atyáról, akik szülőföldjükön aktívan szolgálnak mind személyesen, mind online, a chilei Valparaíso egyházmegyében. Ezt részben anyjuk Istenbe vetett hitének tulajdonítják.
2000-ben egy komoly engesztelő felajánlásomat követően – melyben az étkezés örömeit ajánlottam fel az Úrnak – kiderült, hogy lisztérzékeny lettem. Az orvosok egybehangzóan felszólítottak, hogy soha többé egyetlen morzsányi búzalisztet (ugyanez vonatkozik a rozsra, árpára, zabra, tönkölybúzára) sem vehetek magamhoz, iktassam ki mindezeket a háztartásomból. Elmagyarázták a komoly következményeket is, ha nem tartom be az orvosi utasítást.
Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.
