Felmászni egy hegycsúcsra
A jegyesség időszaka gyönyörű, de egyúttal nehéz is volt számunkra, mert őszintén szólva nem könnyű a tisztaságért harcolni. Fiatal házasok
„Nem tudhatjuk, hogy egy másik embert mi érint meg abból, ami teszünk vagy mondunk. Hogy mely kis cselekedet lesz majd megváltó hatással az életére. Csak azt tudhatjuk, hogy jó érzéssel tölt el minket, ha tovább tudunk adni mások felé is valamit abból a szeretetből, amivel Isten szeret minket, minden egyes pillanatban. Tudjátok, ennek a törekvésnek az egyik legszebb eredménye az, ha valakit közelebb juttathatunk Krisztushoz – és ehhez néha elég egy megértő mosoly, egy szeretettel elmondott mondat, egy kinyújtott kéz.”
Forrás: MEKDSZ
A jegyesség időszaka gyönyörű, de egyúttal nehéz is volt számunkra, mert őszintén szólva nem könnyű a tisztaságért harcolni. Fiatal házasok
HOLYWINS dicsőítés Lelkileg közel állnak hozzánk a zenével kísért szentmisék, szentségimádások, dicsőítések és imaalkalmak. A szent zene nem csak érzelmeinkre
Szabadulás New Age-ből Az Új Szív Közösség szervezésében Mindenszentek Ünnepének Előestéjén idén is 12 órás dicsőítő szentségimádást tartottak az Albertfalvi
Az “Új Hírnök” 1994. február 5-i száma alapján Tanúságtétel 1. “Különös levelet hozott a posta. A feladó, Kállai László egy
“Számold az Úr tetteit, szívedet emlékeztesd, számold az Úr tetteit, s meglátod majd imádságodban, hogy a számuk végtelen” (Fr. Ephraim)
Ferenczy István az angliai alapítású, hazánkban is már 12 éve jelen levő Cor et Lumen Christi (CeLC) közösség tagja, feleségével,
A Szűzanya 1988-ban kezdett szinte naponta beszélni különleges anyai áldásáról Medugorjében, ahol 1981 óta mint a „Béke Királynője” jelenik meg.
Simon Dávid atya hosszú, kanyargós út végén, 33 évesen kezdte meg szemináriumi tanulmányait. Jelenleg Győrben, a Szentháromság templomban szolgál. A
Lutetiae parisiorum, die XXI mensis aprilis, dominica III post Pascha [Párizsban, április 21-én, a húsvét utáni 3. vasárnapon] Nemzetközi kampány
Nem szabad figyelmen kívül hagyni két magas rangú prelátus felszólalását: az egyik Robert Sarah bíboros, aki április 9-én a kameruni
„Mi a legfontosabb az evangelizációban?” – tette fel a kérdést Martyn Lloyd-Jones walesi prédikátor, a londoni Westminster Chapel lelkésze valamikor
Ha megfélemlít a gondolat, hogy kisebb gyerekeket (vagy akár tizenéveseket) elvigyél egy csendes eucharisztikus szentségimádásra, egy kápolnába… vagy akár a
Felirat magyar nyelven (ez is választható a 22 nyelv közül) A horvátoknak gyermekien egyszerű hitük van. Ez a követendő út.
A tanúságtételt hat nap alatt 1,6 millió ember látta. Tammy Peterson’s Testimony on Rosary (from Youtube).The testimony achieved 1.6 million