Egy katolikus iskola diákjai rózsafüzért imádkoznak a meg nem született gyermekekért

Azt hiszem, minél korábban kezdjük el a felebaráti szeretet kialakítását, annál tartósabb lesz, és annál nagyobb hatással lesznek a világ szolgálatára.

CENTENNIAL, Colorado – A hetedikes CeCe és Abby minden hónapot azzal kezdenek, hogy korán felkelnek és osztálytársaikkal együtt elmondják a rózsafüzért.

„Fontosnak tartjuk, hogy részt vegyünk a Lions for Life [oroszlánok az életért] mozgalomban, hogy imádkozzunk azokért az anyákért, akik gyermekük abortuszán gondolkodnak” – mondták a CNA portálnak. „Reméljük, hogy imáink segítenek nekik abban, hogy az élet mellett döntsenek.”

Több mint 300 másik diákkal együtt ők a Szent Mórus Tamás katolikus iskolába járnak a Colorado állambeli Centennialban, Denver külvárosában. Ennek az általános iskolának a küldetése, hogy „az egész embert Jézus Krisztushoz vezesse”, és minőségi oktatással „felkészítse a diákokat, hogyan szolgálják az egyházat és a közösséget most és a jövőben.” A diákoknak lehetőséget biztosítanak arra is, hogy számos csoportban, programban és tanórán kívüli tevékenységben vegyenek részt.

Az egyik ilyen csoport a Lions for Life. A minden évfolyam diákjai számára nyitott imacsoportban a diákok havonta egyszer találkoznak iskolakezdés előtt, hogy elimádkozzák a rózsafüzért a méhben lévő magzatok védelméért és az abortusz megszüntetéséért. A csoportot Kira Weiland, a hatodik és hetedik osztályosok társadalomismeret tanára vezeti.

Weiland elmondta, hogy 2015-ben örökölte a csoportot egy korábbi tanártól, aki több mint 10 évvel ezelőtt indította el a programot.

A diákok a hónap első csütörtökén találkoznak 7:10-kor, a tanítás megkezdése előtt. A diákok szerint ez jól eltöltött idő.

Jonathan, a csoport egyik hetedik osztályos tanulója a CNA-nak elmondta, hogy „nagyon korán kelni, hogy csatlakozzunk a Lions for Life csoport imádjához, de méltó dolog, mert imáinkkal Istent tiszteljük.”

Weiland elmondta, hogy ez is része annak, amiért jutalomnak érzi a csoport vezetését.

„Az, hogy hajlandók korán felkelni, bejönni és imádkozni a babákért a világon, mutatja, hogy ez mélyen érdekli őket, és ezért korán bejönnek. Igazából ez az, ami a jutalom – látni, ahogy megélik saját hitüket” – mondta.

Weiland elmagyarázta, hogyan imádkozzák a különleges rózsafüzért.

„Minden titoknak van egy sajátos imája, ami azzal kapcsolatos, hogy imádkozunk minden élet tiszteletéért” – mondta. „Végig megyünk és elimádkozzuk ezeket a konkrét imákat, a gyerekek vezetik, így az egészen az övék lesz.”

„Nagyon, nagyon jó ezt nézni” – mondta Weiland. “A kisgyerekek, aztán a nagyobbak, és a nagyok vezetik a rózsafüzért… valószínűleg a harmadiktól a nyolcadik osztályig önként jelentkeznek a rózsafüzér vezetésére.”

Más tanárok is hangsúlyozták, hogy támogatják a csoportot.

„A gyermekek imái Mária, mindnyájunk anyja közbenjárása által az egyik legerősebb fegyver a meg nem született gyermekekért folytatott harcban” – mondta Katherine Abar középiskolai tanár.

Mivel az élet kérdése vitatott téma, Weiland az élet tiszteletének fiatal korban való elültetésének fontosságáról beszélt.

„Úgy gondolom, minél korábban teremtjük meg ezt a felebaráti szeretetet, annál tartósabb lesz és annál nagyobb hatással lesz rájuk, amikor elindulnak a világ szolgálatába, mert azt fogják mondani: ’Nem, ez olyasmi, amiről már fiatal koruktól kezdve tudom, hogy igaz’” – mondta Weiland.

Majd így folytatta: „Amikor kicsik, azt hiszem, akkor értik meg a legjobban – hogy mennyire értékes a gyermek, mert ők is gyerekek. Azt hiszem, ez most a szépsége nagy csoportunk széles választékának, mert látják, hogy ‘Ó, ez a kis óvodás imádkozza a rózsafüzért. Ennek örülnünk kell, és imádkozni kell velük’.”

Mit remélnek ezeknek a diákoknak a jövőjével kapcsolatban, amikor felnőnek és elhagyják a Szent Mórus Tamás iskolát?

„Remélem, hogy továbbra is hűségesek maradnak életük nagy részében” – zárta Weiland. „Hogy vezetők lesznek az iskolájukban, és hogy ők lesznek azok, akik kiállnak dolgokért, mert örökké ezzel fogják bombázni őket ettől kezdve, és ezért remélem, hogy emlékezni fognak ezekre a pillanatokra, és azt fogják mondani: ’Nem, az igazság ez’.”

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2022. március 1.