Negyvenkilenc évvel és hatvanmillió meg nem született élettel később a Legfelsőbb Bíróságnak az 1973-as Roe kontra Wade [a mai abortuszhelyzet legalizálása] ügyben hozott döntését erkölcsi és jogi katasztrófaként kell elismerni. De van még egy másik, ritkábban tárgyalt dimenziója is ennek a döntésnek, nevezetesen a férfiak – különösen a keresztény férfiak – katasztrofális erkölcsi és lelki kudarca, akik oly sokáig a háttérben maradtak.

Tudjuk, hogy a legalizált abortusz a hazugságok szövevényes hálóján alapul, melyek eltorzítják az emberi személyről alkotott képünket, és eltorzítják a nemek közötti kapcsolatot. Az egymás és a társadalom szolgálatában egyesült segítőtársak helyett a nőket és a férfiakat most a legfontosabb kötelezettségek és a felelősség alól felszabadult versenytársaknak tekintik. A választás nevében beleegyezünk egy olyan gondolkodásmódba, amely az anyákat és az apákat erkölcsi szörnyekké változtatja, erőszakosan tönkre téve azt az egyetlen kapcsolatot – a szülő és kiszolgáltatott gyermeke közötti kapcsolatot -, melynek a legszentebbnek kellene lennie. Azt mondjuk saját magunknak, hogy utódainknak meg kell halniuk, hogy mi valóban élhessünk.

Ez a helyzet nagyon is megfelel a jelenlegi társadalmunkat uraló önző férfiaknak. Előre látható módon egy kizárólag férfiakból álló bíróságtól kaptuk meg Roe-t, és elsősorban a férfiak azok, akik a halál kultúráját terjesztik ebben a nemzetben, akár a bíróságokon, akár a Fehér Házban, akár Hollywoodban, akár a médiában, akár a pornóiparban. Miért? Mert mi, férfiak biológiai összetettségünkben felismerjük, hogy a radikális felelőtlenség útja állandóan nyitva áll előttünk. Bukott természetünkben mélységes önközpontúságra vagyunk képesek, és ebben a kontextusban az abortusz úgy jelenik meg, mint a szabadságunk garanciája, hogy elköteleződés nélküli kapcsolatokat és következmények nélküli szexet élvezhessünk.

Talán a férfiak széleskörű kudarca miatt váltak mindennapossá az abortuszlobbi fáradt és nőgyűlölő szóképei. „Nincs méh, nincs vélemény” – tájékoztatnak minket leereszkedően, miközben látszólag nem vesznek tudomást arról a tényről, hogy az ő perverz világnézetük az, ami a gyenge férfiak társadalmát létrehozta, melyet annyira megvetnek. A „mérgező férfiasságtól” való félelmükben olyan rendszert tartanak fenn, melyben valami sokkal alattomosabb kezd erjedni.

A valóságban az abortuszlobbi és szövetségesei az ártalmatlan férfiasságra törekednek. Egy olyan férfiasságra, amely nem érvényesíti, és hallgatólagosan megveti önmagát. Egy olyan férfiasságra, amely dicsőíti saját önelégültségét, fél a saját termékenységétől, és egy olyan szánalmas, elpornósodott kultúrát tart fenn, amely kizárólag azzal foglalkozik, hogy felhatalmazza az önző felnőtteket, hogy bármilyen élvezetnek hódolhassanak a következmények kockázata nélkül. Ez az emberiesség förtelmes kifordítása, ami csak ördögi elméből fakadhatott. Ez egy olyan fordulat, ahol a plutokrata politikai és kulturális elit tévesen azt hiszi, hogy ez a nemzet az övé, és egy új korszak hajnalaként hirdeti.

A hatalmas társadalmi nyomás ellenére azonban az férfi a szíve mélyén felismeri, hogy beteljesedését csak abban találhatja meg, ha egy másik ember szolgálatához ragaszkodik (ld. Mt 19,5). Végső soron valami többet keresünk annál a felszínes férfiasságképnél, melyet kultúránk kínál nekünk. Ez talán megrémítheti technokrata elitünket, és így is kell lennie, de egyáltalán nem annyira, mint az általuk kreált férfiasság szörnyetege. Jordan Peterson kanadai pszichológus szavaival élve: „Ha azt hiszed, hogy a kemény férfiak veszélyesek, várj, amíg meglátod, mire képesek a gyenge férfiak.”

Ezt az érzést megelőlegezve X. Pius pápa 1908-ban megérzett valamit abból a lelki harcból, ami mai korunkat jellemzi. „Napjainkban jobban, mint valaha” – jegyezte meg Jeanne d’Arc szentté avatása alkalmából –, „a gonosz emberek fő ereje a jók gyávasága és gyengesége, és a aátán birodalmának gerince a keresztények gyengeségében rejlik.”

Ahogyan Ádám nem tudta megvédeni társát a kígyó csapdáitól, úgy nem teljesítik napjainkban a férfiak erkölcsi kötelességeiket. Az eredmény egy térdre kényszerített civilizáció, amely több tízmillió széthullott otthont és testet hagy maga után. Az ember akár tudja, akár nem, azonban vágyik a felelősségre, az elkötelezettségre, az önfeláldozásra. Az abortusz egy olyan posztkeresztény világnézet dobogó szíve, fő szakramentuma, amely meg akarja tagadni tőle ezt a méltóságot, és puszta vadállattá akarja lealacsonyítani.

Az abortusz ráadásul a társadalmi kérdések között egyedülálló módon a férfiak számára a férfiatlanság és az erőtlenség érzését kelti. Látjuk ezt a véres behemótot, látjuk, milyen szörnyű, és mégis úgy érezzük, hogy nem tehetünk ellene semmit. Minden férfias ösztönünk azt súgja, hogy harcoljunk, de passzívan egy táblát tartani egy klinika előtt nőiesnek és elégtelennek tűnik. Bárcsak többet tehetnénk, de érezzük, hogy nem tudunk, ezért visszahúzódunk önmagunkba. Természetesen ez az, amire a gonosz a legjobban vágyik, mert jól ismeri (és féli) azt a szellemi erőt, amivel a férfiak rendelkeznek, amikor együtt munkálkodnak a Jó érdekében.

Ezzel elérkeztünk a központi gondolatunkhoz: a férfiak nem engedhetik meg maguknak, hogy spirituálisan tétlenek maradjanak a Legfelsőbb Bíróság folyamatban lévő tárgyalásai során a Dobbs kontra Jackson Női Egészségügyi Szervezet ügyében. A nagyjából 65 millió életpárti felnőtt férfi közül Amerikában csak egy elenyésző töredék vesz részt aktívan az életpárti erőfeszítésekben. Férfiként kell fellépnünk és vidáman figyelmen kívül hagynunk a kicsinyes bántalmazásokat és sértéseket, melyek ennek következtében érnek majd bennünket.

Évtizedek óta először van reális esélye annak, hogy Roe ügy megbukik. Ebben a folyamatban nem lehetünk önelégültek, hiszen tudjuk, hogy a hat konzervatív bíró elleni lelki támadások folyamatosak és intenzívek lesznek. Az emberi szinten ígéretesnek tűnő helyzet könnyen meghiúsulhat a fejedelemségek és a hatalmak rosszindulatú befolyása által, melyek még mindig uralják ezt a világot. A Roe ügy fennmaradása mellett szóló számtalan ok miatt aligha lehet kétségünk afelől, hogy a pokol összes légióját bevetik egy utolsó csatára a status quo [jelenlegi helyzet] fenntartása érdekében.

Egy perverz nemzedék a miénk, amely bűnös abban, hogy elárulja a nőket, kasztrálja a férfiakat, és egyre ötletesebb és „biztonságosabb” módszereket talál ki utódai meggyilkolására. Ellen kell állnunk ennek a gonosznak. A mostani helyzet és a Bíróság döntése közötti hat hónapban mindannyiunk – férfiaknak és nőknek egyaránt – feladata, hogy kivegyük részünket a nemzetet elborító szellemi harcból. A következő hat hónapban naponta kell imádkoznunk és gyakran böjtölnünk azzal a kifejezett szándékkal, hogy a Legfelsőbb Bíróság bírái megkapják a szükséges bátorságot, hogy szembenézzenek a rájuk váró szellemi támadással.

Együtt, Isten kegyelméből, meg fogjuk akadályozni, hogy a Roe ügy megérje az ötvenedik évfordulóját.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2022. február 2.