Az életvédőknek „harcra késznek” kell lenniük, hogy megvédjék a családot

WASHINGTON – A katolikusoknak „harcra késznek” kell lenniük, hogy megvédjék a családot és a hitet, mondta Deirdre Byrne nővér egy nemzetközi életvédő konferencián, április 30-án.

Byrne nővér, aki a Jézus és Mária Szent Szívének kis Munkásai rend tagja, sebész és az amerikai hadsereg nyugalmazott ezredese. Saját közössége elöljárójaként szolgál és dolgozik egy orvosi klinikán Washingtonban.

„Fel kell készülnünk, harcra készen kell állnunk”, mint „a katonák Krisztusért ebben a sötét időben, ahol minden nap úgy tűnik, hogy a dolgok egyre erősödnek a család és a hit ellen” – mondta a Heartbeat International életpárti csoport 50. éves konferenciáján, melyet személyes jelenléttel tartottak meg, és online közvetítették a résztvevők számára.

A Heartbeat International az életpárti -erőforrás központok, orvosi klinikák, anyaotthonok, és nonprofit örökbefogadás ügynökségek szövetsége. Állításuk szerint ez a legnagyobb szövetsége az életpárti terhesség-erőforrás központoknak a világon.

Az éves konferencia képzést kínál a terhességi klinikák és más életpárti szolgálatok személyzetének, igazgatósági tagjainak és önkénteseinek, valamint egészségügyi és szociális dolgozóknak.

Byrne nővér nyíltan beszélt politikai meggyőződéséről, amikor a 2020 augusztusi Republikánus Nemzeti Jelölőgyűlésen azzal foglalkozott, hogy támogassák Trump elnököt az élettel kapcsolatos kérdésekben. Pénteken azonban kifejtette, hogy a „csata”, mellyel a katolikusok szembesülnek, nem partizánharc.

„Ez a csata, amellyel szembe kell néznünk, nem a republikánusok és a demokraták harca, nem konzervatívok vagy liberálisok, vagy bal kontra jobb között zajlik” – mondta Byrne nővér. „Ez egy csata a valódi ördög, és a mi Urunk között zajlik.”

Byrne nővér azt mondta, hogy a katolikusoknak „szeretettel kell harcolniuk”, és továbbra is imádkozniuk kell a választott tisztviselőkért.

„Imádkoznunk kell az elnökért, imádkoznunk kell a [Nancy Pelosi házelnökért], imádkoznunk kell ezekért az emberekért, ezekért a politikusokért, akik az abortusztablettát vény nélkül akarják adni, hogy az emberek úgy vegyék, mint a rágógumit vagy a Tylenolt [fájdalomcsillapító]” – mondta.

A Biden-kormányzat a közelmúltban felfüggesztette az abortusztabletta-felírás szabályozását a világjárvány idején, lehetővé téve, hogy azt távmedicina által írják fel és adagolják, nem pedig egy egészségügyi klinikán, ahogy azt korábban megkövetelték.

„Imádkoznunk kell ezekért az emberekért, mert a lelkük halálos bűn állapotában van” – mondta az abortuszpárti választott tisztségviselőkről.

Byrne nővér munkájának része a washingtoni orvosi rendelőben az abortusztabletta hatásának visszafordítása. A kémiai abortusz két lépésből áll; az első tabletta elvágja a tápanyagellátást a születendő babától, a második pedig azt okozza, hogy a méh kivesse magából az elhunyt babát.

Az „abortusz tabletta hatásának visszafordítása” különböző mértékű sikerrel lehetséges az első tabletta bevétele után. Byrne nővér pénteken azt mondta, hogy az abortusz tabletta hatásának visszafordításával kapcsolatos munkája „hihetetlen áldás”, és hogy a nők mintegy 60%-a, akik megpróbálják visszafordítani az első tabletta hatását, képesek folytatni a várandóságot.

A hadseregben és misszionáriusként szerzett karrierje során Byrne nővér elmondta, hogy kiterjedt tapasztalattal rendelkezik a konfliktusok és természeti katasztrófák utáni sérülésekkel és halálozásokkal kapcsolatban. Azt mondta, hogy „szörnyű látni az ember embertelenségét a másik emberrel” a konfliktus helyzetekben.

Az abortusz azonban „a legnagyobb” embertelenség” – mondta. „Ez nagyon rossz, mert az emberek nem is gondolnak már erre többé, már természetes dolog lett.”

A katolikusok kénytelenek lesznek állást foglalni, hogy „kinek a pártján állnak” ebben a jelképes csatában, mondta.

„Tudjuk, hogy Isten uralkodik, és hogy Ő sokkal nagyobb, mint az ördög,” mondta Byrne nővér.

“Ő az, aki jobbá teszi a dolgokat. Ezért kell pont ott lennünk, nekünk imaharcosoknak, és készen kell állnunk a harcra.”

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. július 17.