Ne avatkozzunk közbe, inkább segítsük a természetes folyamatokat!

Példaképünk dr. Dékány Ágnes nőgyógyász

„Mert az ember érkezése erre a világra így lett kitalálva”

Már a rendelőbe belépve bizalom hatja át az embert, el is felejti, hogy nőgyógyászhoz érkezett. Aztán belép dr. Dékány Ágnes, és a kedves arc további bizalmat önt a páciensbe. Mai példaképünk olyan szülész-nőgyógyász, aki hisz a nő anyává válásának természetes, háborítatlan módjában, a fogantatás pillanatától kezdődő élet védelme pedig a szívügye. A szülést, a születést csodaként éli meg minden egyes alkalommal. Dékány Ágnes négygyermekes anyaként vall a hivatás és a családi élet összeegyeztetéséről, a szakma örömeiről és kihívásairól.

– Miért éppen a szülész-nőgyógyász hivatást választotta?

–Annak idején azért mentem el tanulni a pécsi orvosi egyetemre, mert nagyon érdekelt az emberi test működése: kutatóorvos szerettem volna lenni. Aztán a harmadévben megtapasztaltam, hogy mennyire jó dolog, ha az ember valakinek akár csak egy jó szóval is tud segíteni. Ekkor döntöttem el, hogy a gyógyító orvoslás felé veszem az irányt. A másik meghatározó élményem még első év végére tehető, amikor volt egy kötelező ápolási gyakorlat, ami az érzékenyítésünket szolgálta, azt, hogy találkozhassunk valódi szakmai helyzetekkel. Egyik tanárom javaslatára ekkor egy szülészetre mentem gyakorlatra, és azt nagyon izgalmasnak találtam; megtapasztalhattam a szülés, a születés örömét. Aztán ez egy kicsit feledésbe merült, míg végül az egyetemi tanulmányaim végén újra feltört bennem az érzés, hogy milyen jó lenne a születés körül segédkezni.– Mit jelent ön számára az élet?– Az, hogy az emberi élet érték és a nulladik perctől indul, soha nem is volt kérdés számomra! De az élet tisztelete és becsülete kamaszkorom óta meggyőződésem. 

Az egyetem elvégzése után, Budapestre kerülve senkit nem ismertem a szakmában, ezért bementem az orvosi egyetem tanulmányi osztályára, és kértem, hogy adjanak egy listát a városban működő szülészetekről. Ez alapján sorra jártam a szülészeteket, mindenhol megkérdeztem, dolgozhatnék-e ott? Nagyon sok helyen durva indokkal utasítottak el, hát még amikor kiderült, hogy terhességmegszakítást nem végzek. Végül egyetlen professzor volt kész ezek tudatában is a befogadásomra: prof. dr. Rákóczi István, a Szent Imre Kórházban. Náluk akkoriban a természetes szülés dr. Bálint Sándor munkája révén bevett gyakorlat volt. Itt már akkor létezett az alternatív szülőszoba, az alternatív szülészet. Elég furcsa egyébként, hogy miért hívjuk alternatív szülészetnek, hiszen ez az igazi, a természet szerinti forma… Ebben a kórházban találkozhattam a medikalizált szülészettel is, és volt lehetőségem választani. Dr. Bálint Sándor és csapata felé orientálódtam.

– Ön köztudottan a természetes fogamzás-szabályozás és a természetes szülés híve. Miért érzi fontosnak ezt a hozzáállást?

– Mert az ember érkezése erre a világra így lett kitalálva! (Nevet.) Az ember életében van néhány nagyon meghatározó momentum, döntés – ilyen például a társunk, munkahelyünk, lakhelyünk választása. 

A várandósságot és a szülést ugyancsak nagyon meghatározó időszaknak gondolom a családban, de különösen a női életútban.

Évek óta keresem a jó szót arra, amit valójában a Szülni jó! csapata és én képviselünk. A háborítatlanság kifejezés azért nem jó, mert a másik oldalon ott van, hogy háborgatott, így eleve támadó hangvételű a megnevezés – és a támadás nem visz előre. Az alternatív azért nem jó, mert túl elvont; a családbarát valamelyest közelít a jó kifejezéshez, de az sem pontos. A szülés, bár természetes folyamat, mégis életünk azon eseménye, ami egy kicsit több figyelmet érdemel, ami körül kell, hogy legyen egy „védőháló”, amit a szülés dinamikájához, természetes lefolyásához jól értő segítők alkothatnak. Emellett persze ott lehet hálóként az édesapa, a dúla vagy más segítő.

Az a cél, hogy a természetes folyamatba ne beavatkozzunk, hanem segítsük, hogy kibontakozzon a szülő nő.

Azonban ha baj van – ami ritkán, de előfordul –, azt viszont vegyük észre és avatkozzunk be! Volt olyan páciensem, aki feltette a kérdést: tudja, hogy én a természetes szülés pártján vagyok, ez azt jelenti-e, hogy soha nem végzek császármetszést? Mire azt válaszoltam, hogy a természetes szülés azt jelenti, hogy feleslegesen nem végzek semmilyen beavatkozást, így császármetszést sem. Törekszem arra, hogy minden vizsgálatra, császármetszésre valóban csak indokolt esetben kerüljön sor.

– Ki van-e téve támadásoknak az a nőgyógyász, az életvédelem mellett köteleződik el – ahogyan ön is?

– Alapesetben az a jó, ha egy nőgyógyásznak „zsigerből jön” ez a hozzáállás, és meg is éli azt. Mi, akik az életvédelem mellett köteleződtünk el, akár naponta szembesültünk a kórházban támadásokkal, megrovással, azzal a váddal, hogy az osztály közös munkája alól húzzuk ki magunkat. Volt emiatt számos nehézségem. Elhatároztam, hogy ha ezt nem tudom kikerülni, akkor nem leszek szülész-nőgyógyász.

De mivel sziklaszilárd volt bennem a döntés, a nehézségeket is könnyebben vettem.

A szakképzés idején volt több konfliktusom, de a szakvizsga megszerzése után már könnyebben fogadták el az álláspontomat a kollégák. 

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. július 8.