A WHO Kínát és az abortuszt támogatja

Trump befejezi a kapcsolatot a WHO-val, ahol a koronavírus pénzeket akarták felhasználni csecsemők megölésére az abortusz során

Donald Trump elnök véget vetett Amerika kapcsolatának a WHO-val, az egészségügyi világszervezettel, amely kontár módon kezelte a koronavírusra adott válaszát.

A WHO-t azzal vádolják, hogy hazudik a világnak a koronavírusról, és tűz alá került azért, mert azt állította, hogy a csecsemők abortusz során történő megölése valamilyen okból létfontosságú eljárás, miközben a világ a koronavírus járvánnyal foglalkozik.

Trump elnök szerint az Egyesült Államok és az Egészségügyi Világszervezet közötti kapcsolat ma véget ért. Az elnök szerint Kínában, amely évtizedek óta a kényszerabortuszt használja a születésszabályozási politikához az országban, több babát gyilkoltak meg abortuszban, mint bármely más nemzet esetében, és „átvették az irányítást” az ellentmondásos ügynökség felett.

„Kína teljes ellenőrzést gyakorol az Egészségügyi Világszervezet felett annak ellenére, hogy évente csak 40 millió dollárt fizet, összehasonlítva évente körülbelül 450 millió dollárral, amit az Egyesült Államok fizet” – mondta Trump. „Részletesen meghatároztuk az elvégzendő reformokat, és a közvetlen szerepvállalásukat, de ennek végrehajtását megtagadták.”

„Mivel nem sikerült végrehajtaniuk a kért és nagyon szükséges reformokat, ma megszüntetjük az Egészségügyi Világszervezettel fennálló kapcsolatunkat, és ezt a pénzt átirányítjuk más sürgős, globális népegészségügyi szükségletekre” – mondta Trump.

„A kínai tisztviselők figyelmen kívül hagyták az Egészségügyi Világszervezettel szembeni jelentéstételi kötelezettségüket, és nyomást gyakoroltak az Egészségügyi Világszervezetre, hogy félrevezessék a világot, amikor a vírust először fedezték fel a kínai hatóságok” – mondta. „Számtalan életet oltottak ki, és beható gazdasági nehézségeket okoztak szerte a világon. Velem ellentétben erősen ellenezték a korai tilalmat Kínával szemben, amit én egyébként bevezettem, és bebizonyosodott, hogy ez 100%-ban helyes volt.”

„A világ most szenved a kínai kormány visszaélései miatt” – mondta Trump. „A Wuhan-vírus Kína általi elkendőzése lehetővé tette a betegség elterjedését az egész világon, és globális járványt váltott ki, amely több mint 100 000 amerikai, valamint több mint egymillió ember halálát okozta világszerte.”

A döntés szerint az Egyesült Államok nem ad további évi 450 millió dolláros hozzájárulást az abortuszbarát szervezetnek.

Allan Parker, az Igazság Alapítvány életvédő támogatója elmondta a LifeNews.com-nak, hogy elégedett a döntéssel.

„Megtapsolom és támogatom Trump elnököt abban a döntésben, hogy megszünteti az Egyesült Államok és a radikális, abortuszbarát Egészségügyi Világszervezet közötti kapcsolatot. A WHO már régóta támogatja az országok arra történő kényszerítését, hogy elismerjék az abortuszjogokat, még az emberek akarata ellenére is. Ha arra kényszerítik az országokat, hogy ezt az emberiség elleni bűncselekményt emberi jognak minősítsék, akkor ez szembe megy a tudománnyal és az élethez való joggal. Büszke vagyok arra, hogy országunk nem küld több dollárt az adófizetők pénzéből ennek a radikális rezsimnek a támogatására. Az igazi, életmentő egészségügyi intézkedéseket abortuszprogram nélküli szervezetek is finanszírozhatják”- mondta.

Az elmúlt hónapban Trump azt mondta, hogy az Egyesült Államok leállítja az Egészségügyi Világszervezetnek nyújtott pénzügyi hozzájárulást, miközben a kormány felülvizsgálja, hogy milyen hibákat követtek el a világjárvány kezelése során.

A WHO áprilisban súlyos kritikát kapott, amikor valótlanul azt állította, hogy az abortusz nélkülözhetetlen szolgáltatásnak számít a koronavírus járvány idején.

A WHO azt jelezte, hogy „a reproduktív egészséggel kapcsolatos szolgáltatásokat nélkülözhetetlen szolgáltatásoknak kell tekinteni a COVID-19 kitörése alatt”.

„A nők szexuális és reproduktív egészségügyi ellátásra vonatkozó választását és jogait tiszteletben kell tartani, függetlenül attól, hogy az illető COVID-19 fertőzéssel gyanúsítható vagy igazolt eset”, mondta ki a WHO nyilatkozatában. A több mint 33 000 doktort képviselő orvoscsoportok ezzel nem értenek egyet.

Eközben az Egyesült Nemzetek vezetői 2 milliárd dollár költségű tervet akarnak keresztülvinni a koronavírusra vonatkozóan, ami magában foglalja a WHO ajánlásain alapuló terhességmegszakítást a meg nem született csecsemők esetében.

„A nők választását és jogait a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátást illetően a COVID-19 státusuktól függetlenül tiszteletben kell tartani, beleértve a fogamzásgátláshoz való hozzáférést és a biztonságos abortusz teljes jogát is” – mondja ki a WHO kézikönyve, miután rámutatnak arra, hogy nem ismertek a terhesség szövődményei az új koronavírussal kapcsolatban.

Az elmúlt héten az egyik munkatárs szerint a WHO annak biztosításán dolgozik, hogy az abortusz-gyógyszereket „nélkülözhetetlennek” tekintsék egy abortuszpárti folyóirat által szervezett webinar során. Az illető dicsérte azokat az abortuszcsoportokat, melyek sürgetik a kormányokat, hogy az abortuszt „nélkülözhetetlennek” minősítsék. Szintén támogatta a WHO hivatalos álláspontját,  mely szerint ha az abortuszhoz való hozzáférés nehéz, akkor a nőknek saját maguk kell elvégezniük az abortuszt [bevenni az abortusz tablettát és otthon abortálni. A szerk.]

Amerika hatalmas pénzeket biztosít az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Donald Trump elnök és kormánya azonban erőteljesen fellép az Egyesült Nemzetek abortuszbarát programja ellen, ragaszkodva ahhoz, hogy az országok támogassák a nőket és gyermekeket, a megszületetteket és meg nem születetteket egyaránt.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2020. június 2.