Miért nem engednek örülni egy kismamát?

alt

MEGTARTJA - ez a felirat óriás betűkkel ott virított a kartonomon a nőgyógyász rendelőjében egész terhesgondozás alatt. Pedig nem kiscicát találtam az út szélén...

Amikor a Laudato si’ hét kapcsán elkezdtem gondolkodni róla, hogy mit is jelent nekem a teremtésvédelem, bevallom, nem a madarak és fák védelme jutott eszembe legelőször. Valamiért a régi nőgyógyászom asszisztensének arca villant fel – ahogy várandós kismamaként, boldogan megjelentem előtte az első terhesgondozáson. Érdeklődött, hogy miért jöttem, és miután elmeséltem, hogy kisbabát várunk, megkérdezte: „És akkor most örülünk?” – majd a pozitív válasz után felfirkanotta a kartonomra ezt a borzalmas szót: MEGTARTJA.

Valahogy akkor fel sem fogtam ennek a jelentőségét – ám a jelenet aztán a második kislányommal való terhességnél megismétlődött. Persze egyebek mellett azt is megkaptam, hogy a „korom miatt” (akkor voltam 33!) mindenképpen a legszigorúbb genetikai vizsgálatra lesz szükség (a legdrágább klinikán), sőt a nőgyógyász szájából még az is elhangozott, hogy „Feltételezem, kívánt terhességről van szó” – ami ugye szintén jólesik az ember lányának, amikor éppen azt vizslatja a képernyőn, van-e szívhang, ami igazolná boldogságát. Azóta sokszor hallottam, olvastam hasonló történeteket. Emberekről, akiket megsebzett egy egyszerű mondat életük valamelyik sorsdöntő pillanatában.

Én szerencsére túltettem magam a dolgon; azon már kevésbé, hogy túlkorosnak titulálnak és olyan genetikai vizsgálatok elvégeztetésére unszolnak, amelyeknek az a célja, hogy „kiszűrjék”, ha „hibás” a gyerekem – és még idejében elvetethessem őt. (Azt csak csendben jegyzem meg, hogy egy ismerősünk borzalmasan rossz eredményt kapott, ennek ellenére vállalta a babát, aki végül is makkegészségesen született. S ismerek olyan anyukát is, akinél minden rendben volt a szűréseken, mégis Down-szindrómás a babája. Akit egyébként nagy szeretettel nevel.)

Nálam a teremtésvédelem valahol ott kezdődik, hogy nem kérdezzük meg a kismamától, megtartja-e a gyermekét.

Ne győzködjük embertársainkat arról, hogy egy beteg élet nem lehet érték! Persze az orvosoknak kötelessége elmondani a lehetőségeket, ismertetni a rizikófaktorokat, de meggyőződésem, hogy ezeket anélkül is megtehetnék, hogy megbántanának minket, leendő szülőket, akik örömmel és reménnyel telve érkezünk a rendelőbe.

A teljes cikk elolvasható itt.

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.