Ma is életben van 300 amerikai, akik túlélték az abortuszt

61 millió (amerikai) embert képviselnek, akik nem élték túl

A hírhedt Legfelsőbb Bírósági abortusz döntés évfordulója, a Roe kontra Wade ügy ismét ránk tör. És itt vagyunk, 61 millió abortusszal később.

A Roe  elleni szóvivők közül azok a legerősebbek, akik túléltek egy abortuszkísérletet. Ma legalább 300 amerikai tartozik ehhez a kategóriához. Közülük három ilyen túlélőt mutatunk be.

Pár hónappal ezelőtt drámai beszédet hallottam Gianna Jessen-től (Tennessee). Gianna 1977-ben született, sóoldat abortuszon esett keresztül, története szerepel a Fókuszban a család című könyvben:- Gianna: abortálták és azért él, hogy elmondja ezt.

Gianna két maratont is lefutott annak ellenére, hogy az abortuszkísérlet agybénulást okozott. Több órával tovább tartott, mint egy átlagos futónak, hogy teljesítse a 26,2 mérföldet. De megcsinálta. Kétszer.

Néhányan azt mondják, hogy nincs ’életminősége’, de ő azt kérdezi (erre emlékszem): „Ki vagy te, hogy megítéld az ’életminőségemet’?” Hűséges az Úrhoz, ennek köszönhetően magas az ’életminősége’, nagyon köszönöm.

Egy másik túlélő Melissa Ohden, Missouriból. Az volt a kiváltságom, hogy nemrégiben interjút készítettem vele a Christian TV részére. Gyerekként annyit tudot, hogy örökbe fogadták. De csak 14 éves korában ismerte meg a háttérsztorit.

Melissa azt mondta: „42 éves vagyok. 1977-ben a szülőanyámra, főiskolai hallgatóként fiziológiás sóoldatos infúzióval történő abortuszt kényszerítettek, akarata ellenére… Ez az eljárás valójában mérgező sóoldat befecskendezését jelentette a körülöttem lévő amniotikus méh folyadékba. A mérgező sóoldat célja az volt, hogy megmérgezzen és halálra forrázzon. Az eljárás általában 72 óráig tart. A gyerek elmerül a mérgező sóoldatba, és az életének vége, ha ez sikeres; ilyenkor elindítják a szülést abban a hiszemben, hogy a halott gyermek eltávozik a méhből.”

Saját kórlapjának áttekintésekor Melissa rájött, hogy nem három, hanem öt napig áztatták ebben, mégsem halt meg. „Ahelyett, hogy sikeres abortuszt követően szültek volna meg, véletlenül élve születtem meg.” Aztán egy könyörületes ápolónő gyorsan a kórházba szállította, hogy segítsen neki felépülni és végül örökbe fogadták.

Ha valaki találkozik Melissával, senkinek fogalma se lenne arról, hogy ez történt vele. Ma az abortusz túlélői hálózatának egyik vezetője.

A harmadik abortusz-túlélő, akivel nemrég találkoztam, Claire Culwell, Texasból. Gyerekként mindig is úgy tudta, hogy örökbe fogadták. Körülbelül egy évtizeddel ezelőtt izgalommal töltötte el, amikor végre megismerkedett – és személyesen mondott köszönetet – az anyának, aki megszülte és átadta örökbefogadásra. De keveset tudott a szülőanya igazo történetéről.

Amikor szülőanyja 13 éves volt, teherbe esett. Anyja verte őt, „értéktelennek” és „szörnyűnek” nevezte. Aztán elvitte egy abortuszklinikára.

A 13 éves lány szörnyen érezte magát azért, hogy gyermekét abortálta. Néhány nappal később azonban rájött, hogy valahogy még mindig állapotos. Kiderült, hogy az abortuszt végző mellőzte azt a tényt, hogy ikreket hordozott. Amikor rájöttek erre, Claire anyja túl messzire került időben ahhoz, hogy újabb abortuszt végezzenek rajta.

Claire azt mondta: „30 hétre születtem meg, 1,42 kilóval. Tíz héttel korábban, és el volt mozdulva a csípőm, dongalábaim voltak. Ezek a látható jelek minden nap arra emlékeztetnek, hogy iker vagyok. Csodálatos módon azonban az abortusz eszközök soha nem érintették a testemet.”

Meglepő módon vannak olyan emberek, akik különféle platformokat használnak, beleértve a közösségi médiát is, hogy valamilyen módon letagadják Claire történetének hitelességét. És ez igaz más abortusz túlélőkre is.

Claire megjegyzi: „Valóban vannak olyan emberek, akik ellenzik, amit teszünk, mert a jelenlétem és a hozzám hasonló emberek, akik túlélték az abortuszt – a jelenlétünk – leállítja a teljes érvelésüket. Azt mondják, hogy nem vagyunk emberek; azt mondják, hogy mi képzeletbeliek vagyunk, és hogy ilyen nincs, és az abortusz nem oltja ki a gyermek életét.”

Amint Roe  újabb évforduló  jön és megy, jó emlékezni az abortusz sok áldozatára … kezdve a sok tízmillió meg nem született, meggyilkolt babával. Ezen túl leendő anyák millióit is áldozattá tették. A tanulmányok azt mutatják, hogy az ilyen anyák több mint felét kényszerítették abortuszra. És legalább 300 abortusz túlélő közöttünk tanúskodik az abortusz embertelenségéről.

A háromszáz közül az a három, akikkel beszéltem, annyira hálásak Istennek az élet ajándékáért – a döcögős kezdet ellenére. Ahogy Melissa mondja:

„Jézusnak köszönhetem az életemet, ez az egyetlen oka annak, hogy életben vagyok.”

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2020. március 16.