Tíz ok a népességszabályozás elutasítására és a csecsemők ünneplésére

alt

A körülményektől függetlenül minden egyes gyermek mennyei ajándék

Isten teremtése az emberiség számára az anyaméhben kezdődik - egy olyan helyen, ahol az ördög háborút folytat. Ahogy a sátánista feketemise kigúnyolja a tényleges szentmisét, ugyanúgy az abortuszpárti szlogenek kigúnyolják az Eucharisztiát. „Ez az én testem, amelyet értetek adok” (Lk 22,19) – „az én testem, az én döntésem”-re változik.

A csecsemők elleni háborúban a legújabb lövés egy új jelentés, amely a világ népességének drasztikus csökkentésére szólít fel, az éghajlati válság elkerülése érdekében. A több mint 11 000 tudós által aláírt jelentés szerint a népességet stabilizálni és csökkenteni kell.

Nem akarok az időjárásról beszélni, inkább szeretném kiemelni azt a gonoszságot, amit azzal hirdetnek, hogy a csecsemőket környezeti veszélynek tekintik.

Sokan belezúgtak a túlnépesedés mítoszába, amely mostantól az éghajlathoz kapcsolódik.

(Korábban ez volt a termés és az erőforrások is.) Ez a csoport továbbra is síkra száll Dr. Paul Ehrlich, a Stanford Woods Környezetvédelmi Intézet vezető munkatársa mellett, aki az 1968-as bestseller (The Population Bomb - A népesedési bomba) szerzője. Könyve megjósolta közelgő bukásunkat azt állítva, hogy az erőforrások túlzott használata millióknak, köztük 65 millió amerikai éhezéséhez vezet. A világ népessége 1968 óta megkétszereződött, és egyetlen előrejelzése sem valósult meg.

A tévedés nem csak Ehrlich problémája. Támogatja a nemi alapú (szelektív) abortuszt, valamint a tömeges kényszer-sterilizálást a népesség növekedésének megfékezése érdekében. Már 1968-ban védte a kényszerabortuszt mondván, hogy „a kötelező népesedés-szabályozási törvények, ideértve még a kötelező abortuszt előíró törvényeket is, fennmaradhatnak a jelenlegi Alkotmány szerint, ha a népesedési válság kellően súlyossá válik, hogy veszélyeztesse a társadalmat”.

Elutasítani a népesedéssel szembeni erőszakot

A környezetvédelmi és a feminista politika manapság nem mentegetőző módon hirdeti a népesség-szabályozást, ideértve az abortuszt még akkor is, ha az átcsúszik csecsemőirtásba.

Gonosz megtévesztés ugyanakkor azt gondolni, hogy a sterilizálás, a fogamzásgátlás és az abortusz helyettesíti a nők kiemelését a szegénységből, vagy bármiből, ami szükséges az emberiség jólétéhez. A csecsemőket betolakodónak nézni a bolygón vagy a nők világi sikerében - ebből valójában hiányzik az, ami őket jellemzi: csodálatos áldás örökkévaló lélekkel, és Isten által adott misszió ezen a világon.

Azok számára, akik irányítják az uralkodó kulturális narratívát, rosszul sült el a történet. Íme, tíz ok, miért kell ünnepelnünk a csecsemőket, ösztönözni és támogatni azokat a nőket, hogy legyen babájuk.

  1. Nincs túlnépesedés. Lehet túlnépesedés a mennyben? A földön sem. Tudjon meg többet a túlnépesedés mítoszáról
  2. A tudomány felfedezte, hogy a csecsemők a nők fiatalságának forrásai, és még az agyukat is erősítik. A Science Daily által közzétett 2016. évi tanulmány megállapította, hogy minél több gyereke van egy nőnek, annál lassabban öregszik. Más tanulmányok azt mutatják, hogy az élet során egy későbbi csecsemő meghosszabbítja az [anyai] élettartamot, és akár egy baba is erősíti az agyat.
  3. A csecsemőkkel közelebb kerülhetünk Istenhez, amikor felismerjük örök értéküket és saját képtelenségünket arra, hogy mindent irányítsunk.
  4. A szívünkben általuk növekszik a szeretet, ami másképpen nem lehetséges.
  5. A gyermekekre fordított idő és pénz befektetés az örökkévalóságba - csak ezeket vihetjük magunkkal a mennybe.
  6. A csökkenő születési ráta gyengíti a gazdaságot - a népességszabályozás kufárjai ezt figyelmen kívül hagyják.
  7. Türelemre tanítanak bennünket - velük és magunkkal szemben.
  8. Fiatalos kinézetet adnak, mivel értékeljük a velük való élet egyszerű dolgait, mint például a pillangókat és a játszótereket.
  9. A testvérek szeretik az új babákat. Mint tíz gyermek édesanyja, többször is szemtanúja voltam ennek. A gyermekek legnépszerűbb kérése a bolti télapóhoz egy kistestvérre vonatkozik. Ez a legjobb ajándék, amit el tudnak képzelni.
  10. Aranyosak és egyedülállóak az egész világon. Mindegyikük a mennyország ajándéka.

Nyolc élő gyermek és két örökbefogadott AIDS-árva idősödő anyjaként felvillanyoz megismerni  a szellemi előnyökön túl a fizikai előnyöket is. A gyerekekkel nem mindig könnyű - még felnőttkorukban sem -, de mindig megéri. Bárki, aki az elpusztításukat vagy létrehozásuk blokkolását támogatja, veszélyes üzenetet hirdet.

A cikk forrása angol nyelven

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.