A „18 hetes magzat” egy ikonikus fénykép volt, amit Lennart Nilsson készített az 1960-as években. Ami kevésbé volt ismert, hogy az apró tárgyat abortusz után fényképezték.

A kísérteties fotó a Nilsson által 1953 és 1965 között készített sorozat egyik része volt. Eredetileg azt tervezte, hogy élő babák fejlődését dokumentálja a kilenc hónapos várandóság alatt speciális kamerák segítségével, melyet német endoszkóp szakértők dolgoztak ki számára. De csak egyetlen ilyen kép szerepelt a gyűjteményében, mivel egy teljes magzatot nem volt képes lefényképezni ezzel a technológiával. Így aztán abortált és elvetélt babák segítségével fejezte be a sorozatát.

Az abortuszt 1938-ban legalizálták Svédországban, és Nilsson időnként közvetlenül az abortuszklinikákról szerzett babákat. Axel Ingelman-Sundberg professzor, a Stockholmi Sabbatsberg Kórház Női klinikájáról embriókat és magzatokat  biztosított Nilssonnak, és akkor hívta őt, ha ezek rendelkezésre álltak. Nilsson még egy stúdiót is kialakított a kórházon belül, ahol az apró testeket egyfajta akváriumban lebegtette, miután ’megtisztította, bekeretezte, majd megvilágította’ ezeket, hogy elkészíthesse a képeket. Nilsson a folyamatot egy interjúban ismertette:

„Ugye tudják, hogy a mintadarabok nem élnek. Először rögzíteni kellett fixáló folyékony formaldehiddel, aztán leöblíteni, majd befedni egy vékony aranyréteggel. Néha folyékony nitrogénnel fagyasztjuk le a mintát, ami nagyon hideg.”

 A Time magazin 1965. áprilisi számában publikálta a sorozatot, Az élet drámája születés előtt címmel.   A „18 hetes magzat” szerepelt a borítón, és 8 millió példányban kelt el néhány nap alatt. Nilssonból világhírű fényképész lett, és még abban az évben egy könyvben is publikálta a képeket. Egy gyermek születik: az élet drámája születés előtt, példa nélküli fényképeken. A várandós anya gyakorlati útmutatóját végül 40 nyelvre fordították le, és minden idők egyik legnépszerűbb képeskönyve lett.

A „18 hetes magzat” a XX. század egyik legjobb fényképeként vált ismertté, de folyamatosan vitát generált, mivel az életpárti mozgalom és mások is arra használták a képet, valamint a sorozatból további képeket, hogy bizonyítsák a meg nem születettek humanitását. Nilsson, aki először nem tudott a vitáról, később nem engedte, hogy fényképeit politikai célokra használják, és megakadályozta, hogy újra kiadják ezeket. Amikor az abortuszról kérdezték, azt mondta: „ez Öntől függ. Én csak egy újságíró vagyok, aki elmondja a dolgokat.”

KV Turley ezt írta a National Catholic Register cikkben Nilsson munkájáról:

A fényképet közelebbről tanulmányozva az ember látja, hogy a gyermek keze teljesen kifejlődött, a körmök jól láthatók, a szemhéjak csukva, az arca békés. Még ma is, fél évszázaddal az után, hogy a fénykép készült, van egy gyengéd szépsége a képnek, amit nehéz meghatározni. Kétségtelenül ez annak az egyetemes félelemnek a következménye, amit az élet megtestesülésének rejtélye jelent a terhesség alatt. Kétségtelen az is, hogy ez a képen látható gyermek erőtlen függőségének is következménye. A sorozat következő képe egy 28 hetes magzaté. Úgy írják le, hogy „fátyol” van rajta. Annál inkább megrendítő, mivel állítólag ezek a babák késői abortuszból származnak egy stockholmi klinikáról. Ha most ránézünk erre a képre, rájövünk, hogy temetési fátylat viselnek.

Közvetlenül halála előtt Nilsson 2017-ben újra áttanulmányozta a sorozatot és előkészítette még egy kiállításra. A mostohalánya valósította ezt meg -először Svédországon kívül- a párizsi művészeti vásáron.  Azt állította, hogy Nilsson „láthatóvá akarta tenni a láthatatlant – és megmutatni azt a megdöbbentő utazást, amit mindannyian megteszünk, ami egyesíti az összes embert. Lehetőséget akart adni, hogy magunkba nézzünk, hogy felfedezzük a képeket, amiért emberiségnek hívnak bennünket.”

Úgy tűnik, hogy ezt Nilsson miatt nem tudjuk megtenni, mivel úgy bizonyította, hogy a világ valaha ismert leggonoszabb tettét használta fel hozzá — koraszülött babák értelmetlen, illegális meggyilkolását.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2019. november 22.