10 ország csatlakozott az Egyesült Államokhoz, hogy bírálják az illegitim abortuszpárti ENSZ-konferenciát

alt

NAIROBI, Kenya, 2019. november 15. (LifeSiteNews) - Az Egyesült Államok és 10 nemzet csütörtökön feltűnő rendreutasítást adott ki azzal, hogy illegitim a nairobi népesedési csúcstalálkozó konferenciája által kibocsátott bármely dokumentum.

A csúcstalálkozó utolsó napján az Egyesült Államok Egészségügyi és Humán Szolgáltatási Minisztérium (HHS) Globális Hivatala által Brazília, Fehéroroszország, Egyiptom, Haiti, Magyarország, Líbia, Lengyelország, Szenegál, Szent Lucia és Uganda nevében benyújtott együttes nyilatkozat szintén megerősítette, hogy „nincs nemzetközi jog az abortuszra vonatkozóan”.

A nemzetközi jog egyértelműen kimondja, hogy „mindenkinek joga van az élethez” (pl. az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 3. cikke)”, jelentette ki a beadvány aláíró tizenegy aláíró ország.

Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) és Dánia közösen szervezte meg november 12–14. között a nairobi csúcstalálkozót néhány abortuszpárti ENSZ-tagállammal - nevezetesen Kanada, Izland, Finnország, Írország, Ausztrália és Olaszország -, valamint olyan cégekkel, mint a Bayer, a Ford Alapítvány, a Plan International, a General Electric és a Women Deliver.

A csúcstalálkozót látszólag az 1994-es kairói Nemzetközi Népesség- és Fejlesztési Konferencia (ICPD) 25. évfordulójának megemlékezésére szervezték, és a résztvevők megalkották a „Nairobi-nyilatkozatot”, amely célként felvázolja az abortusz, az LMBT „jogok” és a radikális szex világszerte történő elősegítését, a szexuális és reproduktív egészség és jogok (SRHR) égisze alatt.

Az USA és 18 másik nemzet beolvas az ENSZ-nek: „nincs nemzetközi jog az abortuszra vonatkozóan” (angol nyelvű cikk)

A nairobi csúcstalálkozó a kezdetektől fogva a törvénytelenség vádjával állt szemben - jegyezte meg Stefano Gennarini, az ENSZ mellett működő amerikai lobbiszervezet, a Család és az Emberi Jogok Központja (C-Fam) képviseletében.

„A konferenciát titokban szervezték. A kormányokkal szelektív konzultációt folytattak a kimenetelről. Az életvédőket nem homályosították fel arról, hogyan vehetnek részt. Az életvédő szervezetektől, beleértve az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez akkreditált szervezeteket is, megtagadták a belépést a konferenciára”- jegyezte meg.

Az US HHS nyilatkozatát aláírásukkal támogató nemzetek ezeket a kritikákat közvetlenül a konferencia tudomására hozták.

„Nagyra értékeltük volna a nagyobb átláthatóságot és befogadást a konferencia előkészítése során, ideértve a civil társadalmi részvétel kritériumait is” – jelentette ki a HHS nyilatkozata.

„Nem sok kormánnyal konzultáltak a nairobi csúcstalálkozó tervezéséről és munkamódszereiről” - jegyezték meg.

„Ezen csúcstalálkozó bármilyen eredményét nem kormányközi tárgyalásokon állapították meg, és nem konszenzusos folyamat eredményeként hozták létre. Ennek eredményeként [ezeket] nem szabad normatívnak tekinteni, miképpen a jövőbeni dokumentumokban sem szabad [ezeket] kormányközi megállapodások által elfogadott nyelvezetként használni”- állította a HHS nyilatkozata.

A Vatikán csendben van, amikor az ENSZ erőlteti az abortuszt és a népességszabályozást

Ráadásul a nairobi csúcstalálkozó „az ICPD cselekvési programjának csak bizonyos aspektusaira összpontosít, és nem tükrözi teljes mértékben a tagállamok összes véleményét és álláspontját”, valamint „néhány kulcsfontosságú prioritás tartalmát” a 11 aláíróra vonatkozóan, fogalmaz a HHS közös nyilatkozata.

„Nem támogatjuk nemzetközi dokumentumokban az olyan félreérthető kifejezésekre való hivatkozásokat, mint például a szexuális és reproduktív egészség és jogok (SRHR), melyek nem élveznek nemzetközi konszenzust, és nem számolnak a kairói kimenetbe beépített fenntartásokkal és figyelmeztetésekkel” – nyilatkozták, hozzátéve, hogy „az SRHR kifejezés használható olyan gyakorlat aktív elősegítésére is, mint az abortusz”.

Ezzel szemben a kairói ICPD cselekvési programját „konszenzussal hagyták jóvá, amint azt a konferencia jelentése is tartalmazza, és amit az ENSZ Közgyűlése is jóváhagyott”, jelenti ki a nyilatkozat.

A kairói ICDP „nem hozott létre semmilyen új nemzetközi emberi jogot”, és elismerte „az egyes országok szuverén jogát” a cselekvési program végrehajtására „a nemzeti törvényekkel és a fejlesztési prioritásokkal összhangban”.

Nemhogy nem erősítette meg a nemzetközi jogot az abortuszhoz, de a kairói ICDP kiemeli, hogy az országoknak „meg kell tenniük a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy segítsék a nőket az abortusz elkerülésében, amit semmiképpen sem szabad úgy hirdetni, mint a családtervezés egyfajta módszerét”(ICPD 7.24), valamint „csökkentsék az abortuszhoz folyamodást”.

A szélhámos nemzetek az ENSZ tárgyalásain megkísérlik az abortuszt „humanitárius jogként” elfogadtatni (angol nyelvű cikk)

A nyilatkozatot aláíró tizenegy nemzet „nem támogathat olyan a szexuális nevelést, ami nem képes megfelelő módon bevonni a szülőket, és ami elősegíti az abortuszt, mint a családtervezés módszerét”, áll a HHS közleményében.

Rámutattak arra, hogy a kairói ICPD népességnövekedési előrejelzései tévesek voltak.

„Valójában ma a világ legtöbb régiójában a termékenység alacsonyabb a népesség pótlásához szükséges rátánál” - mondja a HHS nyilatkozat. „Ennek eredményeként a családtervezésnek mind a terhesség önkéntes elérésére, mind a nem kívánt terhesség megelőzésére kell összpontosítania.”

Ezt ismételte meg Steve Mosher, a virginiai székhelyű Népességkutató Intézet alapítója és elnöke, aki a közelmúltban bírálta a Vatikánt a nairobi csúcstalálkozóról való távolmaradás miatt.

„Örülök, hogy a HHS felismerte, hogy a nairobi csúcstalálkozónak mi a célja: az ENSZ Népesedési Alapjának és egy maroknyi kormánynak egyoldalú kísérlete arra, hogy a Kairóban mintegy 25 évvel ezelőtt elért fontos konszenzust megváltoztassák” - írta a LifeSiteNews részére küldött e-mailben.

„A gondolat, hogy csökkentenünk kell a szegény országokban a népesség növekedését, azóta létezik, mióta a túlnépesedés mítosza a hatvanas években ismét népszerű lett” - tette hozzá Mosher. „De ez ma még kevésbé igaz, mint akkoriban. A születési ráta mindenütt csökken, és

egyre több párnak van szüksége segítségre a gyermekek fogantatásához, nem pedig a fogamzás elkerüléséhez.”

Matthew Wojciechowski a kanadai Campaign Life Coalition szervezettől (egy nem kormányzati szervezet az Egyesült Államokban), szintén dicsérte az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy felszólaltak a nairobi csúcstalálkozó illegitimitása ellen.

„Ennek a határozott és pontos nyilatkozatnak az átadásával az Egyesült Államok tíz másik országgal együtt kisiklatta az ENSZ ügynökségek és nem kormányzati szervezetek által vezetett abortusz-ténykedést hosszú évekre” - mondta a LifeSiteNews-nak.

„Ennek az üzenetnek a fontosságát nem szabad alábecsülni. Az elkövetkezendő években ez fogja segíteni a nemzetközi életpárti mozgalom erőfeszítéseit.”

Az afrikai katolikus püspökök szintén elítélték a nairobi csúcstalálkozót.

„Úgy találjuk, hogy egy ilyen konferencia nem kedvező számunkra, mivel rombolja az élet programot” - mondta Alfred Rotich püspök, a kenyai püspökök családi hivatalának elnöke a Catholic News Agency afrikai tudósítójának.

Philip Anyolo érsek, a kenyai katolikus püspöki konferencia elnöke egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a püspökök „ezt a napirendet úgy tekintik, aminek szándékában áll a fiatalok korrumpálása, és hogy külföldi ideológiák rabjává váljanak”.

Olvassa el a teljes HHS nyilatkozatot itt.

A cikk forrása angol nyelven

Share

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.