Liszka Levente és Liszka-Kaposi Réka a Családok Jézusban Közösség szervezésében évek óta készítenek fel jegyeseket a házasságra. Nem a „tutit” akarják megmondani, hanem segíteni szeretnének a saját példájukon és életükön keresztül, ezért olyan tabukról is őszintén mernek beszélni, mint a pénz, a szexualitás – vagy éppen az ima kérdése. Miközben négy gyermekük mellett ezt a szolgálatot végzik, szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaként családi napot szerveznek a közösségükkel a Margitszigetre, ahol ismert emberek tesznek majd tanúságot az általuk vallott értékekről. Beszélgetés a Liszka-Kaposi házaspárral jegyeskísérésről, elköteleződésről, anyaságról és apaságról – és ezek közös pontjáról, a döntésről.

Amikor egyeztettünk az interjúról, akkor külön hangsúlyoztátok, hogy ti – többek között – jegyeskíséréssel foglalkoztok, nem pedig jegyesoktatással. Mi a különbség a kettő között?

Liszka Levente: Ha meghalljuk azt a szót, hogy „oktatás”, akkor egy alá-fölé rendeltség juthat eszünkbe, mi ezzel ellentétben a hozzánk érkező jegyespárokat elkísérjük életük egyik jelentős szakaszán, nem pedig megmondjuk nekik a tutit. A különböző oktatások végén gyakran van vizsga is, itt viszont nem erről van szó, hiszen jobb esetben egy szentségi házasság következik, amely egy életre szóló döntés.

Liszka-Kaposi Réka: Valóban nincsen egy tökéletes terv, amelyet betartva mindig minden tökéletes lesz egy házasságban. Mi a saját példánkon keresztül igyekszünk bemutatni, hogy melyek lehetnek azok a pontok, amelyekre különösen is érdemes figyelni, illetve olyan kérdéseket teszünk fel, amelyekre remélhetőleg közösen megtalálják a válaszokat is.

Melyek szerintetek azok a lényeges kérdések, amelyekre érdemes közösen megkeresni a válaszokat?

Levente: A kérdések változóak, de a válasz mindig egy döntésen múlik. A házasság valójában döntések sorozata: mindannyiunk életében vannak olyan pontok, amikor nehéz kérdésekkel, problémákkal állunk szembe, de nekünk ugyanazt az „igen”-t kell kimondanunk, amit  a szertartás alatt is megteszünk.  

Ugyanezt az „igent” kell kimondanom, amikor például Rékával konfliktusunk van – mert minden házasságban előbb vagy utóbb lesz ilyen helyzet.

Réka: Ezeknek a döntéseknek az egyik értékmérője az lehet, hogy közelebb hoznak-e bennünket ehhez az „igen”-hez. Ha sok olyan döntést hozunk, amelyek eltávolítanak minket az oltárnál tett ígérethez, akkor nagyon el lehet csúszni.

Levente: A szentségi házasságban hárman vannak jelen: Isten, a férj és a feleség. Azzal a képi hasonlattal tudok élni, hogy ennél a szentségi házasságnál Isten ad egy szerelődobozt a párnak, amelyben minden benne van ahhoz, hogy egy boldog életük legyen, amelynek vége az örök életnek a jutalma. Rajtunk áll, hogy a nehéz helyzetekben elővesszük-e azokat a szerszámokat, amelyeket kaptunk, vagy a saját fejünk után megyünk.

Réka: Akkor lehetünk mi jegyeskísérőként elégedettek, ha az ifjú pár valóban elhiszi, hogy ez nekik sikerülni fog. Mert valóban minden eszközük megvan arra, hogy ez megtörténjen. Akkor is, ha az otthonról hozott minták nem kedvezőek, vagy ha korábban kudarcélmények érték őket. Nincsen olyan házasság, amely eleve kudarcra van ítélve.

Levente: Igen, ez valóban fontos: a házasságnál nincsen előre eldöntve, hogy boldogok lesznek vagy sem, ez a házaspár döntésein múlik. De még ennél is fontosabb, hogy nincsenek egyedül, Isten ott van velük. A jegyeskísérésnél ezért is hívjuk mindig segítségül a Szentlelket, és fontos, hogy ezt házasként is megtegyék. Mi csak kapaszkodókat és mankókat tudunk adni ahhoz, hogy egy nagyon boldog házas életük legyen.

Ti mit kaptok ezektől az alkalmaktól? Számotokra is érdekes lehet ezeket a kérdéseket újra és újra elővenni.

Levente: Nekünk ez nagy kegyelem és segítség, mintha egy lelkigyakorlaton vennénk részt, ahol újra és újra ráeszmélhetünk azokra a kérdésekre, amelyek valóban fontosak, hiszen ezekre a beszélgetésekre mi is felkészülünk, átbeszéljük Rékával a témákat. A legjobb érzés, amit megtapasztalhatunk, az az öröm, amivel „útjukra indítjuk” a jegyespárokat. Mindig megható, amikor megköszönik, hogy megosztottuk velük az életünk drámáit és felemelő pillanatait. Ez hatalmas erőt ad nekünk ahhoz, hogy egy újabb pár kísérését vállaljuk. Érdekesség, hogy még egyik pár sem hasonlított a másikra, mindegyikőjük különböző volt valamiben!

Amellett, hogy ezekkel az élményekkel gazdagabbak lesztek, elég nagy felelősséget is magatokra vesztek, hiszen adott esetben Ti lehettek az egyike azon utolsó embereknek, akik kifejezhetik aggodalmukat a jegyespár házassága kapcsán. Volt erre már példa?

Levente: Ilyen párral mi még nem találkoztunk, a közösségünkben volt már erre példa. Olyat mi is tapasztaltunk már, hogy nem tudott őszintén megnyílni egy pár előttünk, nem akarták elmondani, hogy milyen nehézségekkel küzdenek.

Réka: Hat-nyolc személyes találkozás van, amikor eljönnek hozzánk, illetve legalább egy alkalommal a közösségünk vezetőihez – Gorove Lászlóhoz és Krisztához – , ez azért nem egy hatalmas mennyiség. Őszintén mondom, hogy nem tudjuk és nem is akarjuk megmondani nekik mit csináljanak, hiszen ez az ő döntésük kell hogy legyen. Arra fel szoktuk hívni a figyelmüket, hogy ne kapkodjanak, gondolják át, beszéljék meg.

Levente: Annak nagyon örülünk, hogy a Családok Jézusban Közösség idáig körülbelül kétezer párt készített fel a házasságra, és öt százalék alatti a válási arány közöttük.

Ha már szóba került az esküvő utáni életszakasz: mennyire tudjátok követni azoknak a pároknak az életét, akiket ti kísértetek?

Réka: Mindig felajánljuk számukra, hogy ha a házasságukban elakadnak, akkor bátran keressenek meg bennünket. Nyilván akkor is megtehetik, ha öröm éri őket, de azért érthetően inkább az elakadásoknál érzik a szükségét a megkeresésnek.

Levente: Kimondott célunk, hogy kapcsolatban maradjunk velük. Minden évben a házassági évfordulójukra kapnak a közösségtől egy képeslapot néhány személyes gondolattal. Nagyon fontos, hogy ne engedjük el a kezüket a jegyeskísérés végén, lehetőséget biztosítunk számunkra, hogy részt vegyenek a közösség által szervezett lelkigyakorlatokon, és megújítsák házasságukat.

A ti jegyesoktatásotok 12 évvel ezelőtt volt, az Országúti Ferenceseknél – ahova azóta is ezer szállal kötődtök. Úgy tudom, hogy egy kocsmában történt a felkészítésetek a kemény házas életre, ez tényleg így volt?

Réka: Igen, tényleg így történt!

Levente Joe atya – P. Szabó József OFM, volt gimnáziumi tanárom– készített fel bennünket, aki a Bem Sörözőbe hívott minket beszélgetni. Neki köszönhetően kerültünk közel az Országúti Ferencesekhez, majd pedig a Családok Jézusban Közösséghez. Hálásak vagyunk neki, és tartjuk vele a kapcsolatot a mai napig.

Réka: Emlékszem, hogy azzal a magabiztossággal ültünk le vele beszélgetni, hogy mi már mindent tudunk a házasságról. Beszélt arról is , hogy mennyire fontos a család, ahonnan jövünk, , de azt gondoltuk hogy ezzel tisztában vagyunk. A házasságunk első éveiben tapasztaltuk meg, hogy mekkorát tévedtünk! A hozzánk kerülő jegyespároknak is el szoktuk mondani, hogy most a legtöbb dolog magától értetődőnek tűnik a számukra, de ez később nem feltétlenül lesz így.

Ezeknél a pároknál szoktatok beszélni az elmúlt 11 év nehézségeiről is? Hogy ti mikor, hol és miben akadtatok el?

Levente: Ez nagyon fontos, kulcskérdés! Az elején elmondjuk nekik, hogy mi megosztjuk velük az életünket, az örömeinket, a bánatainkat, de azt is rögzítjük, hogy ezeket nekik szánjuk. Mint ahogy most a 777 olvasóinak nyílunk meg egy kicsit! (Nevet.)

A legszemélyesebb és legnehezebb problémáinkat is elmondjuk nekik, tabuk nélkül.

Milyen témák számítanak igazán tabunak?

Levente: A szexualitás, a pénz és az ima. Erről a három témáról órákon át lehet beszélni, főleg ha nyitottak rá. Csodálatos dolgokat tudunk felfedezni a jegyeskísérés folyamán, mi kísérők és a pár is.

Réka: Arra azért törekszünk, hogy ne vegyük el a kedvüket a házasságtól! Azt szeretnénk sugározni, hogy nagyszerű dolog megházasodni, felbecsülhetetlen az, amit közösen és külön-külön is kaptunk a jó Istentől. Most sem döntenénk másképpen.

A szexualitásról és a pénzügyekről alighanem sok helyen olvashatnak a házasságra készülők, de az imáról talán kevesebbet. Hogyan lehet a házastársunkat közelebb vinni Istenhez?

Levente: Nekünk is még bőven van hova fejlődnünk, főleg az imaéletünkben, a legfontosabb, hogy ez a vágy meglegyen bennünk. Nálunk az esti ima egy fix pont, de ezenkívül is több olyan elemet építettünk be a napi rutinunkba, amely a lelkiségről szól. Banálisnak tűnhet, de sokat ad, hogy reggelente, amikor suliba viszem a gyerekeket, akkor a Reggeli Csendességet hallgatjuk. Szerintem sok ilyen apró dolgon múlik ez a kérdés.

Réka: Igyekszünk figyelni a másik igényeire, arra hogy legyen ideje a lelki élete megélésére önállóan is. Például lehetőséget biztosítok arra, hogy Levi reggelente elvonuljon egy rövid imára, addig én vagyok a gyerekekkel. Ugyanez a helyzet a lelkigyakorlatokkal is, külön is elmegyünk férfi/női alkalmakra. Biztatni kell a másikat és megadni a lehetőséget arra, hogy ápolja a kapcsolatot Istennel.

Levente: Ha Isten felé közeledünk, akkor egymás felé is. Ez egy nagyon fontos alaptétele a házasságunknak és a jegyeseket is mindig erre biztatjuk.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. június 1.