A házasságra sokan keserűséggel gondolnak. Szüleik veszekedései jutnak eszükbe, vagy az, hogy egyedül maradtak, esetleg több házasságot is kipróbáltak, és már nem a szüleik, hanem a saját civakodásaik jutnak eszükbe. Van, akit egy válás pokoli emlékei gyötörnek, vagy éppen a házasság, amiben benne él. Van, aki amiatt kesereg, hogy az azonos neműek nem köthetnek egymással hivatalos házasságot, vagy legalábbis ebben nevezi meg az intézménnyel kapcsolatos elégedetlenségét. Mindenesetre széleskörű konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy a házasság élménye jelentős mértékben rongálja a hozzá társított ideákat. Érthető, ha nem könnyű ünnepelni.

Csakhogy a házassággal kapcsolatban a legfontosabb (bár természetesen nem egyetlen) tudnivaló éppen az, hogy a házasság jel. Úgy is mondhatnánk, hogy titok, misztérium, ikon. Nem önmagára mutat, ahogy egy közlekedési tábla sem önmagára mutat, hanem valamit jelez, ami nagyobb nála. Amikor egy férfi és egy nő örök hűséget fogadnak egymásnak, és „egy testté” lesznek, abban a pillanatban Krisztus és az Egyház kapcsolatára mutatnak. Isten szövetségi szeretetére és népének tett ígéretére. Ikonná válnak, ami másra, többre, egy nagyobb valóságra nyíló ablak. Talán úgy is mondhatnánk, hogy szentséggé válnak.

Az ellentmondás abban áll, hogy a házasság sokszor egyáltalán nem tűnik szentnek, legkevésbé azok, akik azt alkotják. Ez lehet végzetes a jel és a jelzett viszonyára nézve, de nem szükséges, hogy erről végletesen gondolkodjunk. A jelnek soha nem kell tökéletes pontossággal jelölnie a jelzettet, hiszen akkor azonosnak kellene lennie vele. Elég, ha nagy vonásokban ráismerünk. Lehet az egy elnagyolt szoknya és nadrág, ahogy a mosdókat jelzik, vagy egy ugró szarvas stilizált alakja, amely a vadveszélyre hívja fel a figyelmet, esetleg egy füstölgő mozdony körvonala, amely azt jelzi, hogy vasúti átkelő következik. Vagy egy gőzölgő lábos, amiből tudjuk, hogy étterem van a láthatáron. A jel nem önmagában létezik, hanem a jelzettel való viszonyában. Igazi értékét az mutatja meg, amire utal.

Ebből viszont az is következik, hogy a házasságot nem csak az ünnepelheti, aki boldog házasságban él. Ünnepelheti az is, aki már nem él házasságban, mert meghalt a társa. Ünnepelheti az is, aki egyedülálló, és soha nem lépett senkivel házassági szövetségre. Az is, akinek tönkrement a házassága. Vagy aki sok párkapcsolaton van már túl. Az is ünnepelheti, aki bonyolult vágyai miatt nem tudja elképzelni a házasságot ellenkező neművel. Vagy aki éppen egy rossz házasságban szenved. Ünnepelheti, hiszen az eszmény létezik, ha a rá mutató tábla más kezében is van, vagy éppen darabokra tört. A boldogság forrásához nem csak boldog házasság vezet, sőt, sokszor éppen nem az vezet oda, még ha rá is mutat.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. április 29.