Négy kötelék, amit el kell vágnunk a házasságunk érdekében

Don Meredith saját házassága és lelkigondozói munkája alapján fogalmazott meg négy nagyon fontos területet, melyekben le kell válnunk a szüleinkről, különben a házasságunkat sodorjuk veszélybe. 

Gazdag szülők és egyéb társadalmi előnyök

Ez a ránk váró örökség tudatos vagy tudat alatti várása, vagy a pillanatnyi anyagi vagy társadalmi előnyöktől való függés, ami odáig mehet, hogy a házaspár nem ismeri el saját anyagi vagy társadalmi függetlenségét. A férj megengedi anyjának, hogy feleségét kritizálja, mert nem akarja veszélyeztetni szüleivel való kapcsolatát. Vannak házaspárok, akik túl sok időt töltenek szüleik otthonában társadalmi vagy anyagi előnyökért, s ez odáig fajulhat, hogy az új kapcsolat fejlődését akadályozza, és elégedetlenek lesznek saját anyagi helyzetükkel. 

A szülők utánzása

Vannak házaspárok, akik – megint csak tudatosan vagy tudat alatt – házastársuk viselkedését szüleik viselkedésével hasonlítják össze. Ez az összehasonlítás végső soron elégedetlenséget okozhat. Láttam már feleségükből teljesen kiábrándult férjeket, mert az asszony nem úgy vezette a háztartást, ahogy azt a férfi az anyjától látta. Másrészt láttam feleségeket, akik nem tudták tisztelni a férjüket, mert nem törekedett olyan anyagi biztonságra, mint az apjuk. A házastársunkkal való kapcsolatunk mehet rá, ha bármilyen formában függőségben maradunk szüleinktől. 

A szülők véleménye

A rendkívül erős vagy uralkodó természetű szülő általában olyan hatással van gyerekére, hogy egyes férjek vagy feleségek az új kapcsolat károsodása árán is várják szüleik jóváhagyását. Sok asszony mondta már, hogy szereti a férjét, de rájött, hogy szeretete nem őszinte, és csak az anyjának akar kedvében járni, mert igényli dicséretét. Ezek az asszonyok éppen úgy kétségbeesnek, ha anyjuknak valami kifogása van férjük ellen. Úgy takarítanak otthon, ahogy anyjuk szereti, a gyereknevelésben is anyjuk elvei szerint járnak el, és mindig azt várják, hogy anyjuk majd elismeri vagy megdicséri munkájukat. 

Egy asszony elmondta, hogy ahányszor csak férjével házat vettek, mindig arra gondolt, anyjának vajon tetszene-e. Ezért nem is tudott igazán úgy dönteni, hogy férje és gyerekei érdekeit tartsa szem előtt. Ha az asszony ennyire vágyik szülei dicséretére, veszélyeztetheti vele férje döntési képességét. Ugyanebbe a hibába eshetnek azok a férfiak, akik apjuknál vagy apjukkal együtt dolgoznak. A férfi függetlenségének hiánya befolyásolhatja az asszony önbecsülését. 

A szülői kapcsolat pótléka

Semmi sem teheti jobban tönkre egy ember önbecsülését, mintha házastársa tudatosan vagy öntudatlanul érzelmileg továbbra is szüleire támaszkodik, különösen, ha ennek következtében saját érzelmi igényeit nem tudja kielégíteni. Sok férfival és nővel találkoztam már, akik életük minden nagyobb kérdésében szüleikhez szaladnak. Érzelmeikkel szüleiket ajándékozzák meg, biztonságuk nagy részét tőlük kapják, egyetértenek kritikájukkal és még személyiségüket is előttük tárják fel. Ez nemcsak hogy kizárja életükből házastársukat, hanem még rettenetes fájdalmat is okoz. 

De mit lehet tenni, hogy ne károsítsuk se a házastársunkat, se a szüleinket? Hogyan tudjuk ezeket a családi kapcsolatokat egészséges mederbe terelni? Íme néhány tanács erre vonatkozóan:

1. A szülők nem ellenségek

Sohase boruljunk ki, vagy sohase nehezteljünk a szüleinkre azért, mert szeretnek, még ha a módszerük rossz is. Mindenki szeretne békességben élni a szüleivel, így kerüljük a veszekedést. Helyette házastársunkkal beszéljük meg, ha probléma támad, és közösen állapítsuk meg az okát. Ha a férj vagy a feleség megbántotta az egyik szülőt, kérjünk bocsánatot. Ha a házasság egysége érdekében döntésre van szükség, együtt döntsünk. Utána keressük a megoldást, hogyan közölhetjük döntésünket a szülőkkel.

2. Fogadjuk meg együtt, hogy a másik engedélye nélkül semmilyen kettőnket érintő igényt vagy döntést nem mondunk el egyikünk szüleinek sem. 

A férj esetleg új autóról álmodozik, és a feleség megemlíti saját apjának. Az apa erre hangot ad nemtetszésének a férj előtt, aki úgy érzi, hogy felesége elárulta. A házaspár építse együtt az életét, és minden a kettőjük dolga, hacsak másként nem határoznak. 

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. április 10.