Tower Vilmos: Kihez menjek feleségül? (12)

17. fejezet: Egy nem ritka ok

Nem szívesen tesszük szóvá e fejezet kényes tárgyát.

A szíves olvasó és a magunk szemérmetességének egyaránt rosszul esik érinteni e pontot.

De épp nagyobb bajok és komolyabb következmények elkerülése végett mégis tanácsosnak és hasznosnak vélem szóvátenni az ügyet.

Arról van ti. szó, hogy a házassági perek és a hozzám panasszal forduló számos férfi tanúsága szerint sok hűtlenségnek oka nem ritkán némely feleségnek ún. frigiditása, vagyis nemi hidegsége.

A frigid nő lehet szerelmes a férjébe, anyává is éppúgy válhatik, mint más nő, de a nemi életnek érzéki oldala iránt semmi fogékonyságot nem érez. Lelkileg együtt érezhet férjével, de testre irányuló képesség nélkül, sőt érzésének hiánya könnyen áthangolódhat undorrá, iszonyattá, ellenszenvvé.

A nők nem is sejtik, hogy a feleség frigid volta a férjben mennyi lelki fájdalomnak, testi szenvedésnek, kínos kísértésnek, hűtlenségnek, férfiúi nemi betegségnek, válásnak, melankóliának, sőt öngyilkosságnak és egyéb szomorú következménynek kiindulópontja és szülőoka lehet.

Hány férj jött már hozzám és szinte sírva panaszolta, hogy házaséletének egyik legfontosabb területén nem talál kölcsönösséget, viszonzást, megértést, együttérzést.

Milyen kínos a férfira, amikor rádöbben, hogy felesége csak alakra, külsőre és nevére nő, de lényegében, természetében nem az, hanem semleges lény, csupán csak „ember”. A férfi csalódottnak, tehetetlennek érzi magát. A nő részéről a testi hidegség a férjben lelki elhidegülést okoz. A nő néha közelebb érzi magát az Északi-sarkhoz, mint ahhoz, aki öleli őt, és ez a sarki légkör a férjet is megfagyaszthatja – örökre megjegesedik mellette.

Mitévő legyen hát az ilyen frigid nő mint feleség? Mindenekelőtt szükségtelen, hogy frigid voltát megvallja. Még kevésbé dicsekedjék vele akár férje, akár mások előtt. Némely frigid nő ti. azt hiszi, hogy frigiditásával imponál, hogy e pontban „nem-feletti”. Pedig nagy tévedés, ha azt véli, hogy ezzel dicsekedhetik.

A frigiditás ti. rendellenesség, beteges idegállapot, elfajulás, ösztönsorvadás. Kik is közömbösek nemileg? A csecsemők, az aggok, a perverzek, a betegek és – a frigidek. Tehát a frigid nőnek inkább oka van a hiányát eltitkolni.

Ezért a frigid nőt óvjuk attól, hogy férjének nemi joga elé – erkölcsi s bizonyos időközi vagy hasonló fontos okok kivételével – akadályt, nehézséget támasszon és férjét visszautasítsa.

A Szentírás e pontban így rendelkezik: „A férj adja meg a feleségének, amivel tartozik, hasonlóképp pedig a feleség is férjének. Az asszonynak nincs hatalma teste fölött, hanem a férfiúnak, hasonlóképp pedig a férfiúnak sincs hatalma teste fölött, hanem az asszonynak. Ne tartózkodjatok egymástól, legfeljebb közös akaratból egy időre, hogy az imádságnak
éljetek.”11 (1Kor 7,3–5)

Sőt a férjjel való együttérzés színlelését is megengedhetőnek tartjuk, vagyis a szerelmet néha meg lehet játszani. Az asszony önfeláldozásán és okosságán múlik, hogy frigid voltának ne legyen szomorú és káros következménye!

18. fejezet: Ha az asszony…

Essék néhány szó arról az eshetőségről is, ha a feleség szíve melegedik fel idegen férfi iránt vagy éppen szerelmet fog. Emberek vagyunk, jó, ha számolunk ezzel a veszéllyel is, hogy – sikeresebben megelőzhessük és útját szeghessük.

E pontban a négy főszabály:

1. Gyakorold vallásodat lelkiismeretesen!

2. Hűtlenséget még gondolatban se engedj ébreszteni magadhan!

3. Kerüld az összehasonlításokat férjed és más férfiak között!

4. Kerüld a veszélyes alkalmakat!

Ami az utóbbit illeti, otthonotoktól tartsd távol a túlságos gyakori látogatókat, még ha ezek rokonaid, régi ismerőseid is.

A nagyon gyakori látogatók, legyenek férfiak vagy nők, mindkét házastárs számára veszélyt jelenthetnek. De a legnagyobb veszélyt jelentheti a feleségre a gyakran megjelenő „házibarát”.

A kezdet mindig híján van a rossz szándéknak. A látogató fogadása egyideig teljesen ártatlan. Ám a feleségnek könnyen megtetszik eleinte csupán maga a látogatás nyújtotta szórakozás. Majd kellemesnek érzi a vendég jelenlétét. Jólesik udvarlása, bókja, kedveskedése, figyelmessége, állandó mosolya, dicsérete, hízelgése, csábító szava. Megszokja, szinte hiányát érzi, ha távol van. A házibarát vagy gyakori vendég meg viszont hamar a feleség varázsának hatása alá kerülhet. A következmény, hogy mindkét félben felébred az erősebb figyelem és érdeklődés egymás iránt. Jönnek a bizalmas összenézések, a jellemző kézszorítások. Mindez viszont felizgatja a képzeletet, megzavarja a lelket, mindkét fél elveszíti szíve szabadságát, lelke nyugalmát, indulatainak higgadtságát; foglyul esnek a kellemes és csábító érzésnek és egy-kettőre megtörténhetik az érzelmi hűtlenség, a hűtlenség titkos vágya. Először csak félős, szégyenlős gondolatban, majd kölcsönös szavakban, kedveskedésekben, sugdolódzásokban, dugott levelezésben, titkos találkákon, hazugságokban, és mindez gyógyíthatatlan álomba ringatja őket – a szakadék szélére vagy éppen az örvénybe, a súlyos bűnök fertőjébe.

És persze az ördög sem alszik.

 

11 Vagyis közös akarattal, magasabb célból.

 

Ezért légy minden gyakori férfilátogatóval szemben nagyon tartózkodó, bizalmatlan, minden közeledést kizáró modorral. A gyanú árnyékát se engedd magad körül.

Kerüld a zsúros, vegyes összejövetelek, kártya-társaságok gyakori látogatását is!

És ha minden óvóintézkedés, elővigyázat és korrekt viselkedés ellenére is vonzalmat kezdenél érezni idegen férfi iránt: azonnal, kíméletlenül és gyökeresen számolj le vele! Fordulj vissza a veszedelmes iránytól. Kezdetben még útját állhatod a komolyabb veszélynek.

Később már sokkal, százszor, ezerszer nehezebb a megállás, a szakítás, a visszafordulás. Sőt rád szakadhat a tiltott válás kísértései és ezzel a bűnösnél-bűnösebb hűtlenség állandósulása.

A nő ilyenkor már azzal áltatja magát, hogy majd annál a másik férfinál szerencsésebb lesz a sorsa; képzelete a válást a felszabadulás és boldogság arany reményével és himnuszával övezi.

Persze nem gondol arra, hogy más az Isten, családja és nemzete előtt felelős férjnek komoly szerelme és más a szeretőé, a csábítóé, a megkívánt férfié! Az utóbbi az önzés mohó érdekében könnyen felül tudja múlni a férjet az időközi kedvességben, bókokban, hízelgésben és hazug, álnok ígéretekben. De híján van a tisztességnek, a lovagiasságnak, a komolyságnak, a becsületességnek, ha képes egy családi fészket szétrobbantani, az asszonyt pedig az Isten színe, az Úr oltára előtt tett eskü megszegésére és a rút bűnök sorozatos elkövetésére csábítani.

A csábítóban mindig van valami démoni az angyal álarcában. És sokszor éppen a legkönnyebb fajsúlyú, lelkiismeretnek fittyet hányó, gátlást s felelősséget nem ismerő, csaló, szemfényvesztő férfiak csavarják el könnyen más feleségének a fejét. Jó ezt előre tudni!

Az elcsábított nő rettenetes rövidlátásában és borzalmas ítéletében a boldogság mérhetetlen tengerének véli azt a kis erkölcsi mocsarat, amelynek tünékeny élvezetében, részegült lélekkel lubickolni akar, holott csak maga is piszkul és másokat is fertőz az erkölcstelenség példát kínáló miazmáival.

A nő hibájából a válási szándéknak és a válásnak gyakori oka még a dac, a keményfejűség, a rátartiság, amely akárhányszor kisjelentőségű összeszólalkozásból, zsörtölődésből, félreismerésből, nézeteltérésből indul ki.

Ezért fogadjuk meg, hogy a „válás” szót ki sem ejtjük férjünk előtt és azzal nem fenyegetődzünk, mert ezzel őt máris ellenféllé tehetjük. Jól mondja Eötvös: „Ha két szív egymástól csak gondolatban is el kezd válni, a szakadás mint a jég hasadéka, minden külső hatás nélkül is, idővel mind nagyobbá válik.” Az összekoccanás, vitatkozás, ellenkezés első elkeseredésében, felháborodásában és ingerültségében ne határozzunk, ne döntsünk, ne cselekedjünk! Némely feleségnek nem az a legrosszabb szokása, hogy szenvedélyes haragjában kimond vagy megfogad valamit avagy fenyeget valamivel, hanem hogy ezt meg
is tartja. Pedig ilyenkor fogadása és fenyegetése csak egy beszámíthatatlan ember fogadása és fenyegetése volt.

Százezerszeres tapasztalat, hogy a legtöbb házassági perpatvar, viszály, harag, elhidegülés, sőt elválás is apró, nevetségesen kisjelentőségű ügyekből fakadt. A házasfelek egyetértése, békés együttélése és boldogsága gyakran apró dolgokon csúszik el. És ezt a körülményt csak akkor veszik észre, akkor döbbennek rá, amikor már késő.

A viszály egy-egy véletlenül, akaratlanul vagy megfontolatlanul kiejtett szóból, kiröppentett megjegyzésből, félreértett tréfából, pici hazugságból, kis nézeteltérésből, indulatos pillantásból vagy heves kézmozdulatból indul ki.

Elnagyolt csekélységek, huszadrangú félreértések, csacsiságok, mint a hajóóriások kis nyílásába lopódzott vízcseppek, ha állandósulnak, elsüllyesztéssel fenyegethetik boldogsággal indult tíz-húszéves házasságok szent bárkáit. 

Egy napon a főváros legforgalmasabb részében teljesen megakadt a forgalom. Egész utcasorokat kellett felbontani. A munkások százait kellett mozgósítani. És az ok? Kis egér belekerült egyik csőbe és ennek folyását elzárta.

Sok házastárs jön hozzánk tanácsért vagy a kényes bírói szerep vállalása végett. Ilyenkor tapasztaljuk, hogy legtöbbször mindkét házastárs lesi, égőn kívánja, türelmetlenül várja, sóvárogva epedi, hogy a másik fél majd csak enged, de ő maga nem akar az első lenni. Mindegyik fél érzi, hogy áldozatot kellene hozni, csak éppen ő nem akar ebben elöl járni. Azt gondolja, hogy büszkeségből, dacból, elvből nem enged, pedig a valóságban csak durva önzésből, gyáva szeretetlenségből és butaságból, mert a saját érdeke, nyugalma, boldogsága és lelkiismerete ellen is vét. Holott apró legyőzéssel, kis nekilendüléssel, némi áldozatossággal, csekély jóakarattal és okos ésszerűséggel újra megépíthetné a közös öröm és boldogság aranyhídját.

Hány válóper vált volna feleslegessé, ha mindkét vagy legalábbis egyik fél még idejében észbekapott volna és kereste, kutatta volna a nézeteltérések nevetséges, csekély okát, és azt a maga nagylelkűségével megszüntette volna!

A házassággal nem szabad játszani és játszadozni!

Érvényes, szentségi házasságot követő válás és új házasság esetén a hitvesből és anyából elcsábított, esküszegő, hűtlen, bűnös, bukott nő lesz, közönséges szeretővé aljasodik le, szent frigyét erkölcstelen viszonnyá változtatja, a házasság magaslatáról erkölcsi mocsárba hull, a családi tűzhely áldása helyett a bűnös házak mérgező, fertőző, bűnös légkörét terjeszti!

Ha egy férfi elszeret a törvényes urától egy asszonyt, voltaképpen mindig az asszony a vétkesebb. Végre is kisebb bűnös az a legényember, akit semmiféle kötelék, kötelezettség vagy hála nem fűz a férjhez, mint az elcsábított asszony, akit a házasság szentsége, esküje, a tisztesség, a hírnév, a gyermek, a férj becsülete kötelez – egyebeken kívül – a hűség megtartására.

És meghatványozódik az asszony súlyos bűne és rút hűtlensége, ha gyermeke vagy gyermekei vannak, akik a válásnak igazi áldozatai.

A gyermeket az egyik szülőtől elszakítják. Lelke megtörik, a hatásoktól eliszaposodik, és ha az egyik szülő meg akarja okolni vagy magyarázni a válást, ugyanolyan hatást ér el, mint amikor az iszapot fel akarja keverni. A lélek szülte aranykötelék elszakítása mély és eltörölhetetlenül káros nyomokat hagy a gyermekben. Az egyik, feleségétől rútul elhagyott férj mondotta gyermekének: „Anyád meghalt”, mire a fiú: „Igen, meghalt és hozzá egy idegen miatt.” Másnap a fiú (katonaiskolái növendék) szégyenében agyonlőtte magát.

Az éppen nem vallásos, nem is katolikus dr. Stekel Vilmos, a bécsi egyetemen az ideggyógyászat világhírű tanára írja: „Tapasztalataim révén meggyőződést szereztem, hogy a legsúlyosabb lelki betegségek keletkezésének veszedelme fenyeget, ha a gyermekeknek kételkedniök kell szülőjüknek erkölcsi magatartásában. A szülő rossz példaadása megzavarja azt a harmonikus fejlődést, amely alapfeltétele az egészséges lelkű egyéniség kialakulásának. A lelki betegségek keletkezésében kivétel nélkül mindig szerepel az a kétely, amelyet a lelki beteggé lett egyén szüleivel, különösen anyjának makulátlan életével szemben érzett.” (Stekel–Gartner: A modern házasság, 105. old.)

Ugyanezt állapította meg hazánkban magas bírói székből dr. Alföldy Dezső, a budapesti királyi tábla 1942. január 8-án a tábla bírói karának és a kir. főügyészségnek teljes számú tagja előtt.

Az Úristen a házaséletet nem a széjjelmenés és elválás dinamitjával kívánja szétrobbantani, hanem azt a szeretet, türelem, alázatosság, áldozat, ima és kegyelem kovászával akarja közös nevezőn tartani, alkalmassá tenni, átnemesíteni és a két szívet még jobban összeforrasztani. Tehát:

„Amit Isten egybekötött, ember el ne válassza!” Maga az Úr mondja, egykori ítélőbíránk!

 

19. fejezet: A gyermekek

A házasélet boldogságához, teljességéhez, célja eléréséhez hozzátartoznak a gyermekek is!

A gyermek életrehozása a jó Isten akarata, a természet irányításába nemi különbség értelme, a józan ész kívánsága, a női szív ösztöne, a haza érdeke, a rendben tartott lélek titokzatos álma.

XI. Pius pápának Divini Illius magistri (1929. december 31.) és Casti Connubii (1931. dec. 31. kezdetű körlevele, valamint az Egyházi Törvénykönyv szerint a házasság főcélja a gyermekek nemzése és felnevelése.

Az áldott állapot a nő teljes kialakulásának ideje s teljes egészségének jele, a szülőanya pedig Isten munkatársa, rangra emelt nő, otthonának papnője, a családnak, társadalomnak és nemzetnek hősnője, a mennyország benépesítője.

Az asszony a gyermekben találja meg legmagasztosabb földi célját. Ezért neki mielőbb készülnie kell az életadásnak rendkívül fontos munkájára és már házasságának első percétől feltett szándékában legyen család alapítása.

A házasfelek egymás iránti szeretetének, szerelmének, megbecsülésének és értékelésének is megvannak a különböző idényei. A férj több-kevesebb év után rádöbben, hogy felesége nem angyal, a nő pedig, hogy férje nem félisten. Felfedezik egymás hibáit, gyarlóságait, a nőben a szépség, kellem és báj, a férfiban a kedvesség, figyelem és áldozatkészség egyre fogyatkozik.

Ilyenkor mi óvhatja meg a házastársakat, hogy egymásra ne unjanak, hogy egymást ne idegesítsék és hogy a szerelemnek egykor széttörhetetlennek tartott láncát a rozsda meg ne eméssze? Mi tölthetné, fűzhetné és kovácsolhatná össze mindig újra és erősebben a két felet, mint közös gyermeküknek két kis karja, kacsója.

Ha fiú születik, a férj mintha újra kezdene élni fiának édesanyjáért és mintha a „félistenke” újra otthonukba repült volna, akiért érdemes élni, küzdeni, áldozni és – szeretni.

És ha leánya születik, a szépség rózsái újra megjelennek a fejekben, bennük a férj feleségének második tavaszát élvezi át. Minden újra megifjodik… És néhány év múlva az ebédlőasztal megnépesedik boldog arcokkal, mégha időközönkint a mosoly a könnyek szivárványán át tör is elő.

Minden következő gyermek újabb gyöngyszemmé magasztosul a szeretet szent rózsafüzérében, egyre jobban s erősebben egyesítve a szülőket és növelve közös érdeklődésüket és megbecsülésüket egymás iránt.

Minden bölcső a szülői öröm és gyönyörűség forrása. Egy-egy mosolygós képű kisgyermek ölelése, csókja, csacsogása oly érzéseket kelt a szülőkben, amelyek nem hasonlíthatók össze semmiféle más földi gyönyörrel. És ha netalán a családi boldogságnak ragyogó napja itt-ott ködbeborul, ismét a gyermekek azok és talán az egyedüliek, akik eloszlatni képesek a ködöket.

A világ legnagyobb művészei versenyre keltek abban, hogyan érzékeljék jobban és szebben az édesanya méltóságát, nagyságát és magasztos voltát. Raffaelt egyszer megkérdezte valaki, hogy miért nem keres művészi lángeszéhez méltóbb és szebb tárgyat. A világhírű festő így válaszolt: „Azért, mert a világon nincs szebb és meghatóbb eszme, mint az édesanya!”

A női dicsőséget és az asszony érdemeit pedig gyermekeinek száma jelenti és növeli.

(folyt.)

Létrehozva 2021. február 10.