Tower Vilmos: Kihez menjek feleségül? (8)

II. rész: Esküvő után

1. fejezet: A lakodalom

E könyvnek célja voltaképp csak az, hogy a házasulandó nőknek és a menyasszonyoknak adjon állapotukhoz szükséges jótanácsokat. De érdekükkel való együttérzésből nem állhatjuk meg, hogy életük további szakára, házaséletük egész idejére is ne adjuk meg nekik azokat a jó és üdvös tanácsokat, amelyeket számos házastárs vallomásából, panaszából és a világi, valamint egyházi házassági periratok áttanulmányozásából merítünk.

Kezdjük mindjárt a lakodalommal.

A jegyesek és a szülők egyaránt már jóelőre készülődnek az esküvő külsőségeire és a lakodalom méltó megrendezésére.

A mai nehéz idők komolysága kívánatossá teszi, hogy az esküvő és lakodalom anyagi viszonyainkhoz mért és a nagy eseményhez mindenképpen méltó legyen.

Főképp kerüljünk két végletet.

Némely házaspár és szülő az esküvőből és lakodalomból nagy hűhót és cécót, harsogó, kiáltó, sőt olykor ordító parádét akar csinálni. „Még soha nem látott”, fényes, költséges külsőségekben tombolják ki magukat. Az esküvőt és lakodalmat kedvező alkalomnak tekintik arra, hogy kiélhessék hiúságukat, feltűnési s irigyeltetési vágyukat.

Ez az egyik véglet. Az ilyen külsőségeket fitogtató és magukat felesleges és céltalan költségbe verő egyének persze nem gondolnak arra, hogy a józan, okos és komoly szemlélők vagy résztvevők csak mulatnak vagy szánakoznak a szereplők nagy hiúságán, hivalkodásán és pénzpocsékolásán.

Természetesen a másik, az ellenkező végletbe sem tanácsos esni, ha nincs rá fontos ok. Hiszen az esküvő maga nagy, szent dolog, Krisztus rendelte, rendkívül fontos szentség. A lakodalom pedig egy ritka, drága, örömmel teljes ünnepnek megnyilatkozási módja s alakja, amelyet illik a hétköznapiság fölé emelni, és amelyen a jó kedély, a vigadozás és a hálával teli örömhangulat a legtermészetesebb érzés.

Kövessük tehát e téren is a józan, okos, arany középutat.

2. fejezet: A mézeshetek

Szokássá Vált az ún. nászutazás. Az új házaspár az első heteket vagy hónapokat utazással vagy idegen helyen való időzéssel szokta eltölteni.

Ha az új házastársaknak kedve tartja, hát kövessék e szokást. De ha nem követik, okosabban cselekszenek.

A házastársak éppen új életük kezdetén fogjanak hozzá fészküknek megépítéséhez és berendezéséhez. Már a kezdet kezdetén tanulják és szokják meg tisztelni, szeretni és értékelni otthonukat és ennek minden berendezési darabját.

Az sem tanácsos, hogy a házasfelek az otthontól távol, heteken át folyton egymás nyakán üljenek, minden okosabb dolog, teendő, gond és felelősség nélkül. Akárhány házaspár éppen már a nászút üres időtöltése közben unt egymásra egész életére.

Az idegenben töltött mézeshetek bőséges alkalmat és ingert adnak a kölcsönös kedveskedéseknek, becézgetéseknek, bókok és udvariasságok túlzására. Pedig e téren a túlzás lélektani ok miatt nem éppen kívánatos. Azért nem, mert ha ezek a kedveskedések, bókok és csókok idővel természetszerűen elmaradnak, ezt mindkét fél, de különösen az asszony, könnyen és gyakran a másik fél elhidegülésével, szerelmének megfogyatkozásával magyarázza. Következnek azután a szemrehányások, a féltékenységek, bosszankodások, gyanúsítások, helytelen elképzelések, és csakhamar megkezdődik a házastársak között a valódi elhidegülés, sőt egymástól való elidegenülés.

Végre az új házaspár nászutazása egészségi okból sem nagyon javasolható. Elsősorban a saját egészsége miatt. Gondoljunk pl. arra, hogy télen a házaspár esetleg eléggé ki nem fűtött, át nem melegedett szobához jut, amelyben alapos náthát, reumát vagy még nagyobb bajt is szerezhet. De éppígy veszélyeztetheti az utazás és az idegen helyen sok szükséges tényezőnek a hiánya – a leendő gyermek egészségét is.

3. fejezet: Olvasd el többször!

Kedves Olvasóm! Vedd, kérlek, tudomásul, hogy meghódítani egy férfit nem nehéz, sokkal nehezebb megtartani azt, akit meghódítottunk. Megtartani férjünket szeretetben, hűségben, értékelésben, áldozatkészségben. Ez nagy dolog, finom művészet, szinte tudomány!

Erre adunk a jelen és következő fejezetekben néhány tanácsot, útmutatást és követendő elvet. De ezeknek csak akkor lesz számodra haszna, célja, eredménye és foganatja, ha ezeket a tanácsokat nemcsak a kíváncsiság és érdeklődés kielégítése végett, egyszer és futtában elolvasod, hanem minél gyakrabban, pl. minden hét vasárnapján. Ilyenkor is tanácsos csupán egy-egy fejezetet vagy ennek részletét elolvasni, átgondolni, átelmélkedni és magadra vonatkoztatni.

Mielőtt tovább olvasnád e könyvet, fogadd meg és tedd fel magadban erősen, hogy lapjait asszonykorodban is minél gyakrabban forgatni fogod, még akkor is, ha úgy véled, hogy már kívülről tudod a tartalmát!

4. fejezet: Isten szava

Kezdjük a jó Istennek, Teremtőnknek, jóságos Atyánknak, az emberi természet legjobb ismerőjének és egykori ítélőbíránknak alábbi szavaival, amelyeket a Szentírás útján juttat hozzánk:

„Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, akárcsak az Úrnak, mert a férfi éppúgy feje az asszonynak, mint Krisztus az Egyháznak.”8 (Ef 5,22)

„Nem a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért.” (1Kor 11,9) „Oktassák a fiatalasszonyokat arra, hogy férjüket szeressék, gyermekeiket kedveljék, legyenek továbbá megfontoltak, tiszták, józanok, háziasak, jóságosak.” (Tit 2,4–5)

„Az asszony a férfiúnak dicsősége.” (1Kor 11,7)

„Tisztességes legyen a házasság mindenben és szeplőtelen a házaságy; mert a paráznákat és házasságtörőket megítéli az Isten.” (Zsid 13,4)

„Az asszonyoknak ne a külső hajdísz vagy aranynak viselete vagy fényes ruha legyen az ékességük, hanem az elrejtett szívbeli ember zavartalan nyugalomban és a szerény lelkület, mely becses az Isten szemében. Legyetek mindnyájan egyetértőek, együttérzők, a testvériség szeretői, irgalmasok, szerények, alázatosak.” (1Pét 3,1–8)


8 Az engedelmesség és alázatosság, amelyet az írás megkövetel az asszonytól férje iránt, enyhül és kiegyenlítődik azzal, hogy viszont a férjnek szeretetet parancsol és egyéb kötelességekre szorítja az asszony iránt.

Természetesen az asszonyok csak a jóban, nemesben, szent dologban kötelesek engedelmeskedni férjüknek, nem pedig a férfi szeszélyeinek, bogarainak. Sőt ha a férj olyasmit követel, ami bűn, azt nem is szabad teljesíteni.

 

„Megkívánom, hogy az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel s józansággal ékesítsék magukat, nem arannyal, gyönggyel meg drága ruhával,9 hanem ami istenfélelmet fogadó asszonyokhoz illik: jócselekedetekkel.”10 (1Tim 2,9–10)

„Ha valaki közületek bölcsesség nélkül szűkölködik, kérje az Istentől, aki mindeneknek bőven ad és megadatik neki.” (Jak 1,5) 

5. fejezet: Istennel

Egyik szentünk mondotta: „Ha Istennel tartok, legyen bár az egész világ ellenem, többségben vagyok. Ha pedig az egész világ mellettem tüntet, de nem Istennel tartok: mindig vesztett ügyem lesz.”

Isten és a Hozzá való erős kapcsolódás nélkül nem lesz és nem lehet állandó áldás és boldog végeredmény házaséletünkben.

Ezért az istenfélelmet és vallásosságot ápoljuk egymásban! Vigyük be Krisztust családunkba, de ne az utolsó, hanem az első helyre! Az Ö akarata és szelleme járja, hassa át családunkat!

Viseljünk rá erős gondot és érezzünk súlyos felelősséget arra vonatkozóan, hogy férjünk és gyermekeink necsak a földön, hanem az örök életben is boldogok legyenek és hogy egykor ott újból találkozhassunk!

Elsősorban arra törekedjünk, hogy állandóan a megszentelő kegyelem állapotában (vagyis súlyos bűn nélkül) maradjunk. De édes szóval, kedves kéréssel, alázatos könyörgéssel vegyük rá férjünket is arra, hogy ő is a kegyelem állapotában éljen, eljárjon velünk a templomba, legalább évenkint egyszer meggyónjék s megáldozzék. Csak ne erőszakoskodjunk, gorombáskodjunk, unalomig szemrehányással ne illessük férjünket, mert ezzel nemcsak soha célt nem érünk, hanem a vallástól és ennek gyakorlatától csak még jobban eltávolítjuk és elvadítjuk őt.

Hasonlóképpen törekedjünk arra (ugyancsak mindig jó szóval, kedvező alkalmakkor), hogy a családhoz jó, katolikus szellemű napilap, folyóiratok, könyvek jussanak! Az igazi, jó katolikust három dologról ismerjük meg: a vasárnapjáról, a húsvéti áldozásáról és a katolikus újságjáról!

Egy fontos tanács! Még az esküvő előtt fogadjuk meg, hogy házasságunk első napjától kezdve együtt mondjuk el az esti imát.

Egy fiatal férj írja jókedvű őszinteséggel egyik folyóiratunkban: „A közös esti imát mindennap elvégezzük. Akkor is, ha napközben összezördültünk. Mire az imádság végére érünk, már mosolygunk a napi történteken és szent lesz a béke.”

Egy katonatiszt barátom közölte velem, hogy este lefekvés előtt közösen imádkozzak el a Miatyánkot, utána megcsókolják a feszületet, majd egymást, utána a gyermekek megcsókolják szüleik kezét, ezek meg gyermekeik homlokát. Milyen szép, megható, áldásos és követésre méltó szent szokás!

Még hatásosabb a közös esti ima, ha térdelve végezzük, lehetőleg a feszület vagy egy szentkép előtt.

Egy fiatalasszony írja volt tanárnőjének: „A téli hónapokban állva mondjuk el az esti imát, mert szobánk nagyon hideg, de mihelyt melegebb lesz, ismét térdelve fogjuk elvégezni.”

Micsoda lelkiség, erő és biztatás sugárzik ki e szép példákból!


9 A Szentírás nem tiltja az asszonyi ékességeket, azonban megkívánja, hogy azok ne sértsék a szemérmetességet s a józanságot, vagyis ne vigyék az ékességeket túlzásba.

10 Az istenfélő asszony ne asszonyi ékességekkel büszkélkedjék, hanem jócselekedetekkel tündököljön.

 

Magunkban, egyedül is, gyakran imádkozzunk családunkért, férjünkért és gyermekeinkért!

Nagyon ajánlom a házasságkötés minden évfordulójának megünneplését az egész család részéről. Mégpedig a templomban a szentmisehallgatással és a szentségek együttes felvételével, valamint otthon, a család körében. A házasságkötés 25., 50., 60. évfordulójának alkalmával a házastársak áldassák meg frigyüket az Egyház szolgájával.

Végre ne felejtsük el, hogy az állapotbeli kötelesség és szenvedés, ha azt már a nap kezdetén előre felajánljuk Isten dicsőségére vagy más szent célra, imaszerűvé és áldást fakasztó, érdemszerző szent cselekedetté válik.

Egyszerű szegény varrónőről olvastam, hogy halálos ágyán varrótűjét kérte környezetétől. Azt hitték, hogy lázálmában kéri. Pedig dehogy! Kezébe vevén a varrótűjét és felemelve szemét az ég felé, így imádkozott: „Uram, Istenem, ebben a varrótűben van minden reményem, hogy irgalmas leszel velem: mert életemben minden öltést a te dicsőségedre végeztem.”

Hát akkor milyen vigasztaló és dúsan érdemszerző lesz egy feleségnek és anyának a sok gondja, fáradsága, áldozata, szenvedése, esetleg csalódása, fájdalma, kínja, ha mindezt naponkint a jó Istennek ajánlja fel. Így értjük meg költőnk szavát is:

„Minden perc szentté tehet benneteket S minden percet szentté tehettek ti.”

(folyt.)

Létrehozva 2021. január 13.