Megtettél egy fontos lépést a felépülés útján

Ez mind tévhit, ha így gondolod…

Csupán akarat kérdése, hogy mikor állok le a “szer” (pornó, önkielégítés) használatával

Az akarat valóban lényeges ebben a folyamatban. De könnyen lehet, hogy félreértelmezed a szerepét. Amikor függőként arra gondolsz, hogy ha eléggé akarnád, ura lehetnél a függőségnek, akkor rosszul értelmezed az akarat szerepét. A kontroll démona az első, amellyel szembe kell nézned, ha szeretnél valóban szabad lenni. Egy hamis magabiztosságot sugall, amely által éppen hogy benne tart a függőségben. Ha pedig elestél, azt  mondja: “Nem baj, legközelebb majd erősebb leszel”. Ez a magabiztosság hamis, mert te vagy a középpontjában. Viszont amikor elismered, hogy tehetetlen vagy a függőséggel szemben, és segítséget keresel Istennél és/vagy másoknál, feladod a hamis magabiztosságot. Ekkor egy nálad hatalmasabb Erő elkezd kiszabadítani. Az akarat szerepe ezentúl az lesz, hogy összehangolódjon Isten akaratával. 

Ha már eléggé meggyűlöltem a függőségemet és a nyomában járó szégyent, ez elég motiváció lesz a megújuláshoz.

Mindenkinek, aki szeretne felépülni a függőségből, világosan meg kell fogalmaznia, hogy mi motiválja erre. Miért akarsz szabad lenni? Ha ezt a kérdést először hallod, talán nem is olyan könnyű rá válaszolni. Lehet, hogy elsőnek valami ilyesmi fogalmazódik meg: “Egyszerűen gyűlölöm már ezt az egészet. Nem bírom látni magam ezzel a sok perverzióval együtt”. Olyan is van, aki elkezdi büntetni magát elbukásai miatt. Azonban a gyűlölet sehol, még ezen a területen sem vezet semmi jóra. A gyűlöletre az a jellemző, hogy valamit nagyon nem akar. Azonban egy olyan cél, hogy valami ne legyen az életedben többé, nem lesz motiváló, és semmit sem érsz el vele. A motivációdnak pozitív cél kell legyen az alapja. Pl. szeretnék felépülni a függőségből, mert elszakít a páromtól, a családomtól; mert gátol a hivatásom megélésében; szeretnék kilépni az elszigetelődésből; szeretnék teljesebb módon szeretni stb. 

Ha már megértettem a saját függőségem működését, az adott pillanatban képes leszek ellenállni a kísértésnek.

Más szóval, ha már értem a biológiai, pszichés működésem mechanizmusait, ha ismerem a szokásmintáimat, akkor kezemben van a függőség. Sajnos nem. A fenti dolgok megértése különösen fontos, de ennek nem az a célja, hogy átvegyem az irányítást. A folyamatok megértése része lehet annak a kontroll törekvésnek, amiről az első pontban írtam. Ott az akaratról beszéltem, amely a “mindenhatóság” köntösébe bújva téveszt meg, itt pedig a “mindentudás” kísértéséről van szó. A függőségi folyamatok ismerete (pl. inkább esténként, fáradtan, frusztráltan, bizonyos helyeken stb. vagyok megkísérthető) a védelmi rendszer kiépítéséhez szükséges, hogy elkerüld a csapdákat. A felépülés folyamatának része ez, de mint egy külső réteg járul hozzá. A felépülés központi rétege a szívben van – amikor kezdesz áttetszővé válni Isten és emberek előtt, és ők elfogadnak úgy, ahogy vagy.

Ha többet kérném Istent, valószínűleg elvenné a függőségemet.

Itt felvetődik a kérdés: mit is szeretnék, hogy Isten elvegyen tőlem? Valószínűleg a legtöbben itt arra gondolnak, hogy Isten elvehetné azt az ellenállhatatlan erőt, amely a pornó és önkielégítés felé sodor. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy aki ezt kéri, szerente szabad lenni a pornó és önkielégítés nyújtotta gyönyörérzéstől. Csak egyszerűen szeretné szabadon használni tovább a “szert”, és nem érezni magán a kényszer megalázó erejét. Valójában Istent is használni szeretné saját önző céljaira. Ebbe Ő nem fog belemenni. Hol lép be tehát Isten a felépülés folyamatában? Mit is lehet tőle kérni? A legelső nem is kérés, hanem a “megadom magam Istennek” aktusa, vagyis annak elismerése, hogy Ő a Teremtőd és Megújítód. Aztán felajánlhatod neki akaratodat, amelyben Ő veszi át az irányítást. Akkor kérheted tőle, hogy láthasd magad olyannak, amilyen vagy igazán. 

Ha majd egyszer a házastársammal kielégítő szexuális életet fogok élni, a függőség nem lesz többé probléma.

Ez inkább fordítva igaz: ha felépülök a kéjvágy függőségéből, kielégítő szexuális életet fogok élni házastársammal. Sokan számolnak be arról, hogy a házasságukban tovább folytatódott a függő életmódjuk is. Az eredeti téves feltételezés abból indul ki, hogy a házastárs egy kéjvágyat kielégítő használati tárgyként van jelen, és mindig elérhető, amikor élvezetre van szükség. Persze az ilyen álom gyorsan szétfoszlik, mert egy valódi kapcsolatban nem tudja az egyik ember birtokolni a másikat. Vagy ha igen, akkor durva erőszakról beszélünk. Ha egy szexfüggő házasságra akar lépni, akkor van igazán szüksége olyan felépülési programra, mint az SA vagy SLAA.

Szépen, csendben, egyedül dolgozom a függőségemből való felépülésen. Majd ha egyszer szabad leszek, megosztom másokkal a siker titkát, de addig rejtekben maradok.

A szexfüggőség tényével nehéz szembenézni és még nehezebb mások előtt feltárni azt. Óriási szégyenérzet kíséri. Ezért az ember megpróbálja jól elrejteni és közben élni az életet, mintha minden rendben lenne. Manapság a felnőtt lakosság 5-8%-a legalább 11-12 órában hetente néz pornót (forrás). Magyarországot nézve, kb. 8 millió ember teszi ki a felnőtt lakosságot, amiből 5-8% az 400.000-640.000 ember. Tehát ennyi embernek komoly problémát okoz vagy okozni fog a pornófüggőség. Az alkohol-függőség kb. 900.000 embert érint, a drogfüggőség kb. 400.000 embert. A többiről függőségről nem beszélve, és feltételezve, hogy vannak átfedések az egyes területek között, kimondhatjuk, hogy Magyarország lakosságának minimum 10%-a függőségben él. Tehát legalább minden tizedik magyar, akivel a környezetedben találkozol. 

Ezt a statisztikát csak azért idézem itt, hogy lásd, mennyire nem reális az a feltételezés, hogy a környezetedben te vagy az egyetlen, akinek gondjai vannak a szex- vagy más függőséggel. Valamiért mégis az az általános benyomás, hogy el fognak ítélni a többiek, ha megosztom valakivel a problémámat. Hidd el, egyedül nem fog menni. Már csak azért sem, mert a függőség legbelső magja éppen a másokhoz való kapcsolódás sérülésében áll. Ennek kell meggyógyulnia, ez a felépülés titka.

Üdvözöllek, 
Puskás Antal OSPPE

További információ:
Tiszta sor

Létrehozva 2021. január 7.