18. fejezet: Nehéz, de mégis!

Nem tagadjuk, sőt tudjuk és elismerjük, hogy a nő helyzete néha rendkívül nehéz, súlyos, terhes, kínzó és gyötrő olyankor, amikor földi, tisztán emberi szempontból kedvező, alkalmas, pompás kérő akad, de akivel nem köthetne Isten előtt érvényes, szentségi házasságot.

A férjhezmenés lehetősége amúgyis erősen lecsökkent, tehát egy jelentkező, alkalmas kérőnek visszautasítása már e címen is hatalmas akaraterőt, súlyos elhatározást, fájó döntést jelent.

És ez a nehézség jelentékenyen felfokozódik és hatványozódik, ha a nőt még a szerelem édes érzése is foglyul ejti; ha a szíve lángra gyúl, megelevenedő képzelete bűbájos képeket varázsol lelke elé, a kérő közelsége, szava, érintése bizsergő mámorba ejti és főképp, ha az elszédített nő izzó és vonagló ajkán esetleg már ott tapad a kísértő férfi első forró csókja.

Ó, ilyenkor valóban nehéz határozott, végleges, döntő nemet mondani!

Nehéz még annál is inkább, mert ilyenkor az elszédített, megvesztegetett és megfertőzött ész mindenféle álokokat, hamis érveket, látszat- és féligazságokat keres és talál ki lelkiismeretének megnyugtatására, leendő bűnös viszonyának mentésére, ítéletének kábítására és önvádjának narkotizálására. Csaló, buta, ostoba jelszavak és a kérőnek hamis, meggyőző szavai csengenek fülébe, amiket talán még a szülők, rokonok, ismerősök, barátnők is ismételgetnek és támogatnak. A nagy érzelem sokszor akadályozza a józan gondolkodást, rövidlátóvá, sőt vakká tesz, a következményeket elrejti előlünk, az ellenőrző képzeteket a tudatból kiküszöböli. Akit szeretünk, annak hibáit nem vesszük észre, kisebbnek tartjuk vagy éppen kedvezően magyarázzuk, jótulajdonságait nagyítva, kiszínezve értékesebbnek látjuk. Az érdek, a hiúság és szerelem sűrű, áthatolhatatlan felhőként rejti el előlünk az igazság fényét, úgyhogy az illető nő néha szinte már azt hiszi, hogy nem bír magával, érzelmei és érdekei elragadják.

És mégis, mindennek ellenére, nem-et kell mondanod. Nem-et, mégha Isten és lelkiismereteden kívül az egész világ igent mondana, kiáltana és üvöltene is lelkedbe! Nem-et kell mondanod elsősorban Istened, Teremtőd legfelsőbb akarata miatt! Nem-et kell mondanod saját örök üdvösséged megmentése s biztosítása végett! Nem-et kell mondanod már földi életed boldogsága érdekében, mert már ez életben is szörnyű dolog egy halandó, bűnös ember, egy leendő koporsótöltelék miatt Istentől elfordulni, Egyháztól elszakadni, magadnak belső nyugtalanságot szerezni, lelkiismeretedet súlyosan megterhelni, állandó halálos bűn állapotában élni, sőt napról-napra bűnt-bűnre halmozni, a leendő gyermek lelkébe is mérget csepegtetni, halálod óráját borzalmassá tenni és magadat az örök kárhozat veszélyének kitenni!

És hozzá azonnal, de azonnal, minden fenntartás, minden „de” és minden „ha” nélkül, minél előbb, minél sürgősebben, minél határozottabban, minden kétséget kizáróan kell végleges nem-et mondanod, mert az idő, a halasztás, a vonakodás, a habozás, a tétovázás, az ingadozás, a várás mindig a bűn javára dolgozik. Mert a szerelem ereje és bűvös muzsikája hamarosan elfojt minden más hangot, lehetetlenné teszi a komoly megfontolást, úgyhogy az előrejutott érzés mellett néha már kárba vész minden ellentétes törekvés, a pap szava, a lelkiismeret tiltakozása és a józan ész minden ellentmondása. A szerencsétlen nő először feladja az ellenállást, majd nem is küzd már, végre nem is tud vagy nem is akar már küzdeni!

Ha tüzet jelez a vészharang, a legfőbb szabály a sietség. Még szükségesebb a gyors elhatározás, a nemleges döntés, a kikosarazás és lemondás a veszedelmes lelki tűznél! Minél később történik a szakítás, annál nehezebb, fájóbb és nyugtalanítóbb lesz és annál nagyobbá válik a veszély, hogy a szív gyenge lesz és végre is igent mond.

Viszont ha egy nő észreveszi, hogy hatással van olyan férfira, akivel Isten és az Egyház színe előtt nem köthet érvényes házasságot, bűn ezzel a hatással tudatosan és ravaszul visszaélni. Ilyenkor inkább a kigyógyítás és kiábrándítás legyen a célunk, és az illetőben törekedjünk minél előbb, minél érthetőbben és minél határozottabban elosztani a velünk kötendő házasság reményét.

19. fejezet: Hozzuk meg az áldozatot!

Ha házasságkötésünk súlyos bűnnel, állandó vétkezéssel, Istentől és Egyházunktól való elpártolással járna, mondjunk le a legjobbnak tartott, legnagyobb földi boldogsággal hitegető, legcsábítóbb ígéretekkel kacérkodó frigyről is!

Ne rohanjunk ész nélkül, vakon, lázasan, türelmetlenül, önfeledten a veszélybe! Szedjük össze magunkat, vegyük kezünkbe lelkünket! Ne engedjük, hogy az érzések vad sodrása elszédítsen, elbódítson, elkábítson minket! Ne engedjük elillanni maradék józanságunkat!

Vegyük fontolóra, hogy olyan férfi, aki képes lelkünket Istentől elszakítani, Egyházunkkal ellentétbe kényszeríteni, lelkiismeretünket megfertőzni, lelkünket az örök kárhozat veszélyébe dönteni, nem szerethet minket igazán, önzetlenül, áldozatosan, boldogítóan! Az ilyen férfi szeretheti arcunkat, szex appealünket, de nem szeret minket, fittyet hány lelkünknek és lelkiismeretünknek és mitsem törődik állandó, örök sorsunkkal! Sőt az ilyen férfiban még földi szempontból sincs okunk bízni. Később keserű csalódással és fájdalmas kiábrándulással döbbennénk rá.

Súlyos a helyzet, de nem vigasztalan! Éppen erősítésre, bátorításra, feleszmélésre és vigasztalásra szolgáljon a következő néhány gondolat és tanács:

Ritka kivétellel egy leány sem lesz felesége annak, akibe először szeretett bele. Ritka leány, aki nem csalódik az első, talán igazi, mély szerelmében, amellyel egyúttal első, komoly lelki szenvedése is kezdődik.

Szerelmes vagy X-be és azt hiszed, hogy nélküle üres az életed, nélküle a világnak sincs értelme. Pedig gondold el, ha más városban, más országban születtél vagy tartózkodtál volna szerelemre gyulladásod idején, vagy „Ő” született volna amott, avagy egyáltalán nem született volna meg, akkor te éppen így beleszerettél, belegabalyodtál és beleszédültél volna egy másik férfiba és azt hitted volna, hogy e nélkül nem érdemes élned.

Ahogyan a szőlőinda belekarol és belekapaszkodik a legközelebbi karóba, éppúgy a te női mivoltod és természeted is épp a legközelebbi, alkalmasnak ítélt férfiúnál véli fellelhetni egyedül lehetségesnek gondolt szerelmét és földi boldogulását.

Ha Egerben élsz, egri karót, vagyis egri férfit, ha Győrött töltőd éveidet, győri karót, ottani férfit vélsz egyes-egyedül alkalmasnak, hogy téged boldogítson.

Ahogy néhány betegségnél csak a műtét segít, éppúgy a szerelem terén is néha csak az operáció ajánlatos, ha mégoly fájdalmas is. Azon is, ezen is legjobb mihamarább túlesni.

A boldogtalan szerelem csapását éppoly megadással kell elviselnünk, mint egy tüdőgyulladást, egy tűzesetet, egy árvíz szerencsétlenséget vagy más elemi csapást.

A boldogtalan szerelem fájó érzését idővel kiheverjük.

Könnyebben megy ez, ha beletemetkezünk valamely munkába. Idevág pl. a nyelvtanulás, főző-, varró- stb. tanfolyam hallgatása, szociális jótékonyság stb. A sok ráérő időben ugyanis túlsokat foglalkozunk önmagunkkal, ami ilyen esetben méreg. Az életmód változtatása is sokat segít. Lichtenberg göttingai tanár, kiváló lélektantudós és író mondja: „Világosan tapasztaltam, hogy sokszor más a véleményem és érzésem, ha fekszem, mint ha állok, más, ha keveset ettem, mint ha sokat, ismét más, ha gyengének érzem magam, mint ha erősnek.” Egyébként minden cél, ha elértük, eltörpül. Hogyan is mondta Petőfi?

„Oh szerelem, te óriási láng,

Ki a világot gyújtod ránk!

Aztán ellobbansz, tán egy perc alatt S örök sötétség és hamvad marad.”

Még jobban, hathatósabban és maradandóbban átsegít minket a szerelem tehetetlen szédületében a vallásosság és a hit.

Vallásos hitünk mondja nekünk, hogy jobb kikerülni egy csupán vélt és látszatboldogságot, mint elesni a sárban.

Viszont mily hihetetlenül édes, megnyugtató, felemelő, boldogító, királyi, krisztusi érzés a szent győzelem! A lélek győzelme a testen, az észé a szíven, az erényé a bűnön, a józanságé a szédületen, a becsületé a vér fölött, az előrelátásé a meggondolatlanságon, az igazi, állandó boldogságé a futó, múló, esendő, fertőzött látszat-boldogságon!

A jó és a legjobb partiról Isten kedvéért lemondó nőben egész életén át áldást fakasztó tudattá nemesedik a tény: Istenért áldozatot hoztam! És Isten nem engedi magát nagylelkűségben felülmúlni!

Mennyire, mily isteni módon és mértékben fog engem az Úr kárpótolni az áldozatomért akár már e földi életben akár az örökkévalóságban, akár itt is, ott is!

És minél kedvezőbbnek, igézőbbnek, csábítóbbnak, vakítóbbnak ígérkezik az eltiltott házasság és minél jobban gyullad ki lelkemben a szerelem, a vágy és vonzódás fullasztó izzása; minél jobban szánt idegeimben a hiány érzése, minél jobban átmarkolja szívemet a magános élet nehéz súlya, annál nagyobb, annál dicsőbb és annál érdemszerzőbb jutalmat fog kiváltani az áldozatom. Jézus csak az örökkévalóságban fogja megértetni és felfedni, hogy mily nagy dolgot műveltem!

Mert ö számon tartja áldozatomat!

20. fejezet: A kérő egészségi állapota

Természetes, hogy a kérő személyénél ennek egészségi állapota is döntő fontosságú. Hiszen az egyik félnek egészségi állapotától erősen függ a másik félnek és házasságukból születendő gyermekeik egészsége, sorsa és jövője is.

Magyarországon az 1941. XV. t.-c. kötelezővé tette a házasságkötés előtt a házasulandók orvosi vizsgálatát.

De ezenfelül tanácsos magát a kérőt (esetleg szüleit, testvéreit is) lelkiismeretben kötelezni, hogy egészségi állapota felől őszintén (pl. becsületszavára) nyilatkozzék.

A törvényszabta kötelező orvosi vizsgálat ti. némelykor nem is elégséges. Először azért nem, mert a törvény előírta vizsgálat csupán a fertőző gümőkórra (tüdővész, tuberculosis) és a fertőző nemi bajra terjeszkedik ki. Másodszor egy, főképp kórházon vagy klinikán kívül álló orvosnak nincs is mindig módjában, hogy a kérő egészségi állapotáról nyilatkozzék. Ti. némely betegség (pl. szívbaj, cukorbetegség, elmebeli megbetegedés stb.) megállapítására órákig, sőt napokig tartó és bonyolult eszközöket igénylő vizsgálatokra vagy ezek egész csoportjára van szükség.

Végre vannak, hozzá még nagyon súlyos betegségek, amelyeket lappangásuk időszaka alatt még szakorvos sem tud megállapítani. Csak két példa. A vérbajos férfi erélyes kúrákkal betegségét átmenetileg nemlegessé tudja változtatni, úgyhogy a vérsavó-vizsgálat sem árulja el a bajt. Stokes John szerint a vérbaj olyan, mint a jéghegy: kilenctizede a felszín alá bújik el, de néha egészen is. Hasonló az ún. circularis elmezavar, amely időközönkint lép fel és két időszak között a beteg teljesen normális.

Általában ne menjünk feleségül oly férfihoz, aki a következő bajok egyikében szenved: gyengeelméjűség, tüdővész, veleszületett epilepszia, súlyos fejlődési rendellenesség, cukorbetegség és főképp vérbaj (lues, bujakor, syphilis).⁶

Óvakodjunk feleségül menni oly férfihoz, aki az alkohol, morfium, cocain s hasonló mérgek rabja, aki spiritiszta, állandó hipnotikus vagy spiritiszta médium.

A kisebbfokú szívbaj nem akadály.

Súlyos és beteges, természetellenes nemi hajlamú férfinak se adjuk a kezünket, ha e hajlamáról megbízható egyének vagy a kérőnek saját közlése avagy viselkedése alapján meggyőződünk.

Nagyon tanácsos a kérő szüleinek egészségi állapota felől is érdeklődni. Kedvező körülmény, ha a kérőnek mindkét szülője aránylag egészséges.

Viszont alapos okunk van megtagadni kezünket oly férfitól, akinek egyik szülője elmebajban vagy vérzékenységben (haemophilia) szenved. Utóbbi betegség csak nők után öröklődik, de csak férfiakat támad meg. A szülő súlyos idegrendszeri vagy érzékszervi rendellenessége is óvatosságra int. Ellenben semmi aggályra nincs ok, ha akár a kérő, akár szülője külső ok következtében komolyan megsérült, pl. háborúban, autószerencsétlenségtől s hasonló okokból.

Végre kerüljük a közeli vérrokonokkal való házasságot. Az ilyen frigyből származó gyermekek nagyrésze szellemileg, testileg vagy erkölcsileg satnya szokott lenni. Ezért az Egyház, 1894 óta pedig a magyar törvény is tiltja, illetve ellenzi a vérrokonok között való házasságot.

A kérő egészségi állapota után való komoly érdeklődésnek célszerű időpontja az eljegyzés előtti idő, mert a felek kölcsönösen könnyebben viselnék el a házasság esetleges meghiúsulását, és gyógyítható bajok esetében a gyógyulás idejét könnyebben ki lehetne várni.

Az igazságosság, méltányosság, becsület és kölcsönösség természetesen megköveteli, hogy mind a két fél tárja fel lelkiismeretesen egészségi állapotát. A nő részéről is rászedés, sőt aljas csalás volna, ha súlyos betegségét eltitkolná kérője előtt, pl. ha epileptikus, morfinista stb. volna. Ha pedig olyan súlyos hajban szenvedne, amelyet női mivolta miatt el nem árulhatna, megokolás nélkül tagadja meg kezét a kérőtől.

Ami a törvény előírta házasság előtti orvosi vizsgálatnak a nőre vonatkozó részét illeti, a következő három pontra hívjuk fel a figyelmet:

a) A házasulandó nő a tisztiorvoson kívül a háziorvosával is megvizsgáltathatja magát. A nő lehetőleg orvosnőt keressen fel e célra. A bizonyítványt különben még kiállíthatják: az uradalmi orvos, az illetékes Oti-, Mabi- stb. orvos, a tüdőbeteg-, illetve nemibeteggondozó intézet, egészségvédelmi szolgálat, tüdőbeteg szanatórium, közkórház, tudományegyetemi klinika, a honvédség állományában tényleges szolgálatot teljesítő személyek leányai részére honvédkórház vagy hivatásos állományú honvédorvos. Hasonló módon fordulhat e célra a nő az illetékes városi, községi vagy körorvoshoz is. Városi orvos van minden városban, községi orvos minden nagyobb községben. Ez orvosok, illetőleg intézetek kiállította bizonyítványok nem lehetnek 30 napnál régibb keletűek.

⁶ Az orvosok egyöntetű véleménye szerint a vérbaj teljes gyógyulásához szükséges, hogy a betegség utolsó tünetei után legalább 2–5 esztendőn át a betegségnek egyetlen tünete se jelentkezzék.

b) A házasuló a tisztiorvosi bizonyítvány kiadásának megtagadása miatt panasszal fordulhat az illetékes törvényszékhez.

c) Ha a nő oly eljárást tapasztal a vizsgálatnál, amely nem egyeztethető össze erkölcsi felfogásával, panaszt tehet a tisztiorvosnál.

Ha az orvosi vizsgálat miatt akár a férfi, akár a nő betegsége miatt meghiúsul a házasság, nyugodjunk bele a tényekbe, mert kárpótolhatja ezt az élet egy egészséges élettárssal; ha pedig pártában marad valaki, még mindig jobb ez az állapot, mint egy elrontott házasság, beteg gyermekek világra hozása és örökös lelkiismeretfurdalás.

21. fejezet: A házasulandók kora

A házasélet boldogságára nagy hatással van a házasulandók megfelelő kora is, íme, az idevágó három szabály:

1. A nő a mi éghajlatunk alatt ne házasodjék 18. életéve előtt. Ha fiatalabb, a jelöltek egyelőre, minden kötelezettség és ígéretek nélkül várjanak néhány évig.

2. A nő fiatalabb legyen vőlegényénél. Az még esetleg megjárja, hogy egykorúak legyenek, de az okosság, előrelátás és a tapasztalat egyaránt azt tanácsolja, hogy ne menjünk feleségül nálunknál fiatalabb férfihoz. Vannak ugyan boldog házasságok, amelyekben a nő 8–10–15 évvel idősebb, mint a férje. Magam is ismerek ilyent. De ez nagy ritkaságszámba megy. Az idősebb nő eleinte még tud lépést tartani a férfival a fiatalságban, de csakhamar rádöbben az ellenkezőjére, elveszti varázsát a férjére, ez pedig könnyen kísértésbe jöhet, hogy feleségénél fiatalabb, vonzóbb nőre vesse szemét, a feleségét ily esetben könnyen megszállja a féltékenység ördöge és kész a meghasonlás a házastársak között, a vele járó gyakori szemrehányásokkal, perlekedésekkel, féltékenységi jelenetekkel stb.

3. Végre ne legyen nagy korkülönbség férj és feleség között. A legnagyobb korkülönbség 15–18 év lehet.

A 18–20 évnél nagyobb korkülönbség a következő három káros következménnyel járhat:

a) A nagy korkülönbség rövid idő múlva a kölcsönös megértés rovására megy.

b) A rendkívüli korkülönbséggel házasodó szülők gyermekei szellemileg, erkölcsileg és testileg satnyák szoktak lenni. Az iskolákban rájöttek arra, hogy ha egy-egy tanuló erkölcsi, szellemi vagy egészségi téren hátramaradt vagy kellemetlenül kivált a többi közül, ennek oka csaknem minden esetben a következő három közül az egyik volt: A szülők vérrokonok voltak, vagy köztük nagy volt a lelki ellentét (pl. válás), avagy életkoruk között volt feltűnő nagy különbség.

Dr. Bárczi Gusztáv kimutatta, hogy 2100 süketnéma gyermek közül 500 gyermeknél a szülők közötti korkülönbség a húsz évet meghaladta. Hasonló következményeket mutat fel a nagy korkülönbség a belső-, ideg- szem-, bőrbetegségre való nagyobb hajlandóság tekintetében is.

c) A férj nagyon könnyen heves és kínos féltékenységgel kínozhatja feleségét.⁷

22. fejezet: A szülő szava

A házasság kérdésében a szülőknek gyakran nagy szavuk van. Akárhányszor a mama meghódításán múlik a kérőnek a sikere, főképp ahol a leány sokat ad édesanyjának szavára. Az anya esetleg az apát is meg tudja nyerni az ügynek vagy le tudja őt beszélni róla. Másutt meg az apán múlik sok.

⁷ Éppen e sorok írásakor olvasom, hogy Patyod községben egy 68 éves gazda a nála jóval fiatalabb feleségét felakasztotta féltékenységből.

R. I. 60 éves nagykanizsai kereskedő ugyancsak féltékenységből fejszével agyonverte 28 éves menyasszonyát.

S. I. kopácsi földműves féltékenységből meggyilkolta a nála 22 évvel fiatalabb feleségét.

XI. Pius pápa „A keresztény házasságról” írt „Casti Connubii” kezdetű 1930. december 31-én kelt apostoli körlevelének idevágó részletét legyen szabad megismételnünk: „Házasulandók ne mulasszák el a házastárs megválasztásánál szüleik bölcs tanácsát kikérni. Sőt vegyék azt nagyon is komolyan, hogy az ő érettebb ítélőképességük és gazdagabb élettapasztalatuk segítségével a végzetes tévedéseket elkerülhessék és a negyedik parancs isteni áldását a házasságra lépéskor bőségesebb mértékben elnyerjék: Tiszteld atyádat és anyádat (az első parancs, amely ígéretet tartalmaz), hogy boldog és hosszú életű lehess a földön. (Ef 6,2–3; Kiv 20,12)”

Minden leány szerencséjének tarthatja, ha a házasság kérdésében is a szülői ház oltalma alatt áll, amelynek önzetlen, meleg szeretete és tanácsa áldásként kíséri a legfontosabb kérdésekben.

Ám nagy, fontos, életbevágó kérdés, mitévő legyen egy leány, akinek szülei mindenképp és végérvényesen ellenzik egy férfival való házasságát, akit szeret.

Az első és főszabály, hogy a szülők érvelését és álláspontjuk megokolását ne utasítsuk el eleve, hanem azt jó néhány napon vagy héten, hónapon át higgadtan mérlegeljük, vessük meg magunkkal és gondolkodjunk rajta. Ez nemcsak gyermeki kötelesség, hanem az okosságnak feltétlen követelménye is.

Ez általános tanács megfogadása, helyesebben kötelesség teljesítése után különböztetnünk kell.

1. Ha a szülők a kérő jelleme, vallása, erkölcse, világnézete, zavaros múltja, káros szenvedélye, nagyobb betegsége vérrokonsága, a leányhoz viszonyítva fiatal vagy nagyon magas kora miatt ellenzik a házasságot: csaknem mindig igazuk van!

Ilyen esetben eszünkkel, józanságunkkal, engedelmességünkkel és felsőbb indítóokból gyűrjük le szívünknek rövidlátó, helytelen, ostoba, csak a pillanat követelődzésére irányuló vonzalmát és fogadjuk meg drága, jó szüleink nemes lelkük és bőséges tapasztalatuk sugallta jótanácsát vagy tilalmát. Ők jobban, élesebben, tárgyilagosabban és előrelátóbban ítélik meg a helyzetet és a jövőt!

Jobb most egy kis csalódás, keserűség, bosszankodás, amelyet gyengít, erőtlenít és fogyaszt az idő, mint egy rövidke, bohó kívánság teljesülését követő hosszú, szomorú, végzetes életközösség, amelyre hamarosan bánkódón rádöbbenünk. Ilyenkor előbb-utóbb keservesen, de már későn tapasztaljuk, hogy a szülőknek igazuk volt. Bizony, ilyen végzetes kiábrándulás után a talán már elhunyt szüleink koporsóját körmünkkel is kikaparnánk, hogy megvalljuk nekik tévedésünket, engedetlenségünket és hogy térden állva bocsánatukért esedezhessünk.

Hát még a szülőknek miféle nagy, döbbenetes, életrövidítő fájdalmat és lelki szenvedést okozunk, ha bölcs előrelátásuk és önzetlen, meleg, szeretetük szavát megvetve, meggondolatlan veszélybe döntjük magunkat. Higgyék el, leányok, az önök múló fájdalmai semmiségek a drága jó szülőkéhez képest, ha házasságukkal a saját meg az ő életüket egyaránt elrontják.

Tetézi és fokozza a leány felelősségét, engedetlenségét és szülei ellen elkövetett bűnét, ha előttük titkolják a viszonyt, amelyről bizonyossággal tudják, hogy a szülők beleegyezésére semmiképp sem számíthatnak.

2. Teljesen más a helyzet, ha a szülők nem vallási, erkölcsi, alapvető, felső indítóokokból ellenzik, akadályozzák vagy tiltják a különben szerelmi házasságot, hanem ellenkezőleg, nagyon is kicsinyes, alsóbbrendű okokból, aminő pl. a hiúság, a pénz, a vagyon, az állás, presztízs kérdése s hasonlók.

Ha az okos szülők jóakaratú előterjesztéseket tesznek leányaiknak, midőn valamely jó szerencse kínálkozik rájuk nézve, ezt nekik éppenséggel nem vethetjük szemükre. Hasonlóképp azt sem, ha a leányukat figyelmeztetik arra, hogy a szülők halála után gyakran anyagi segítség és védelem nélkül állanak, ha koldusszegény vagy bizonytalan jövőjű férfihoz mennek feleségül. Az ilyen okos, bölcs és előrelátó figyelmeztetések akkor is helytállók, ha némely mellékokok miatt a leánynak nem tetszenének.

Ám néha a hiú, büszke, gőgös szülő számára a kérő nem eléggé előkelő állású, nem eléggé vagyonos, holott az óhajtott házasság egyáltalán nem nélkülözné a szükséges megélhetés feltételeit. Máskor a szülő kifogásolja, hogy a kérőnek nincs meg a megfelelő rangja vagy szülei nem töltenek be megfelelő társadalmi állást.

Ilyen esetben a szülők néha nem is a saját és a leányuk szemszögéből ítélkeznek, hanem a „világéból”: Mit fognak szólni a rokonok, az ismerősök, a szomszédok, a jóbarátok, az irigykedők, a város, a falu stb. Hogy fognak kárörvendezni, gúnyolódni, megjegyzéseket tenni ezek vagy azok.

A leányuk és kérőjének szerelme és jövő boldogságuk szinte másod-, harmadrangú kérdéssé zsugorodik össze az ilyen szülők szemében.

A szülők részéről az ilyen értetlenség, szeretetnélküliség, indokolatlan hiúság, gőg vagy anyagiasság gyakran nagyon szomorú következmények előidézőjévé válhatik.

A leány pedig mitévő legyen? Csak egy tanácsot adhatunk: A szülők iránt tartozó minden tisztelet és hála mellett várjon mindaddig, míg nagykorúvá lesz, közben kérje ki a lelkipásztor és más okos, tapasztalt egyének véleményét és ha ezek is helyeslik szándékát, nagykorúságának elérése után nyugodt lelkiismerettel kösse meg házasságát azzal, kihez szerelme és érdeke fűzi.

3. Harmadik eset: Mitévő legyen a leány, ha a szülők a leányukat ennek akarata ellenére valakihez kényszeríteni akarják?

„Te Józsi, – mondja a feleség az urának – ezt az Irént férjhez kellene sózni X. báróhoz. Az ember nem nézheti lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy ez az élhetetlen leány hogyan vonzódik ahhoz a fitos orrú, éhenkórász, kezdő orvoshoz.” A leánynak pedig: „Nem fontos, hogy te légy a báróba holtszerelmes, hanem hogy ő szeressen téged. Ő meg úgy látszik, odavan érted. Aztán, ha megkér, nem utasíthatod vissza a legnagyobb sértés és szomorú következmények nélkül. Add be neki, hogy te is szereted őt. Majd meglásd, hogy milyen jó sorod lesz vele.” Ilyen és hasonló érvekkel próbálják megpuhítani és engedékenységre bírni a leányt. És következik a szülők részéről a folytonos, szünet nélküli rábeszélés, ostrom, később a fenyegetés, parancs, szidalmazás s hasonló kísérletek egymásutánja.

Teendő: Ha a leányt csak lényegtelen, kisebb okok tartják távol a szülők óhajtotta férfitól és meggyőződik szüleinek állhatatos, kitartó akaratáról és ellenkezés esetén komoly következményektől tarthat: hát engedelmeskedjék, de csak akkor, ha lelke nem vonakodik éppen az illető férfival való házasságtól, mert ellenkező esetben hiányoznék a szentség érvényességéhez szükséges szabadakarat.

De ha nagyobb, komolyabb, főképp erkölcsbe, jellembe vágó okok miatt vonakodik a leány a szülők kívánta kérőhöz menni, nem köteles szüleinek óhaját teljesíteni, a nem óhajtott udvarlóval pedig nyíltan, őszintén, bátran, gyakran, állhatatosan és nyomatékosan közölje, hogy nem szereti, nem óhajt felesége lenni, sőt hogy erősen idegenkedik tőle.

Ha pedig a szülők kívánta és erőszakolta udvarlóval nem is köthetne Isten és Egyház előtt érvényes, szentségi házasságot, ez esetben az illetővel semmi szín alatt nem köthet házasságot, hanem érvényesül a Szentírás parancsa: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek”, még ha ezek saját szülei is.

Akadnak nemeslelkű, angyali jóságú, szinte vértanúi készségű leányok, akik föláldozzák magukat szüleik érdekében azzal, hogy oly férfiúhoz kötik életsorsukat, akit nem szeretnek, sőt akitől irtózik lelkűk és testük. Milyen kimondhatatlanul tiszteletreméltók az ilyen páratlan értékű nők! Milyen égi jutalmat is érdemelnek. Ámde e hősies fokú áldozatra csak önként lehet jelentkezni, kötelezni erre senkit sem lehet. Nem is kötelezi a nőt ilyesmire sem a jó Isten, sem az Egyház, sem a lelkiismeret.

Végre a szülőkkel kapcsolatban még egy fontos pont. Ha a szülő anyagi vagy más okból (pl. lakáshiány miatt) rászorulna, hogy a leendő új házaspárral együttlakjék, ennek vallási, erkölcsi és becsületbeli kötelessége, hogy lakását akár a saját, akár férje szüleivel megossza. Ez természetes! A legrútabb hálátlanság volna, ha azt, aki nekünk életet adott, aki nagy áldozattal és a legönzetlenebb szeretettel felnevelt minket vagy felnevelte leendő férjünket, magukra és sorsukra hagynánk, amikor segítségünkre és támogatásunkra rászorulnak.

Milyen hátborzongató és a mai nemzedék egyrészének aljas, önző, piszkos, durva, hálátlan lelkére valló mondás: „Egy szülő könnyen felnevel tíz gyermeket, de tíz gyermek nehezen tart el egy szülőt!” Az ember restelli ezt a mondatot leírni is! A tapasztalat szerint a férfiak inkább apjukat és anyósukat, a nők édesanyjukat és anyósukat hanyagolják el, néha felháborítóan, komiszul és bűnösen hálátlanul.

Az is ostoba, gőgös és megvetésre méltó lelkületre mutat, ha az új házasok szégyenkezésből utasítják vissza a rászoruló szüleiket otthonukból, mert állásra, vagyonra vagy tanultságra a házastársak színvonala alatt állnak.

Ellenben ha sem a feleségnek, sem a férjnek szülei nem szorulnak arra, hogy a fiatal házaspárral együtt lakjanak, más fontos ok sem követeli ezt, ebben az esetben tanácsosabb, ha a fiatalok nem osztják meg otthonukat a szülőkkel és még az eljegyzés vagy legalábbis az esküvő előtt közlik a szülőkkel, hogy tőlük különválva, önálló otthonban akarnak élni.

Ti. a rászorulás és szükség esetét kivéve, általában nem tanácsos a férj vagy feleség szüleinek vagy ezek egyikének együttlakása a fiatal házaspárral.

Az após, főképpen pedig az anyós részéről gyakori a kelleténél nagyobb fokú gyámkodás és örökös tanácsosztás. Nem mintha ez a gyámkodás és tanácsadás nem volna gyakran nagyon is hasznos és helyénvaló, de ez rendesen bántani, ingerelni, bosszantani vagy éppen sérteni szokta a fiatalok önérzetét, hiúságát és önállóságra való törekvését.

Még kellemetlenebb a fiatalok egyikére, ha a másik szülője féltékeny rá. Pl. a fiatal férj anyjának nehezére esik, hogy fia most már nemcsak őt, hanem rajta kívül egy másik nőt is szeret, szeretetét megosztja ezzel, vagy talán őt még jobban értékeli, iránta még figyelmesebb, hozzá jobban vonzódik, mint édesanyjához. Ezt az érzést azután bajosan tudja magába fojtani. Kitörhet az, szemrehányássá, panasszá, kifakadássá erősödhet, ami viszont ellenhatást szül és kész az egyenetlenség. Megkezdődik és állandósul a bírálgatás, egyik félnek a pártolása a másik ellen, a zsémbeskedés, a félreértés, gyanúsítás, perpatvar, harag, sőt elmérgesedhetik gyűlöletté, kölcsönös sértegetéssé, még tettlegességgé is.

Vannak, tiszteletreméltó kivételek, amikor a fiatalok a legjobb és legszebb egyetértésben, szeretetben és kölcsönös támogatásban élnek együtt a szülőkkel ezek haláláig, de ez az eszményi együttlét – sajnos – nem a leggyakoribb eset, az ellenkezőjére pedig megvan a lehetőség, sőt valószínűség.

(folyt.)

Létrehozva 2020. december 30.