15. fejezet: „Fi du plaisir!”

Milyen sajnálatraméltó, szerencsétlen és vakon az örök kárhozat veszélyébe rohanó katolikus nők azok, akik nem szentségi, tehát Isten és Egyház előtt érvénytelen házasságot kötnek. Akár mert megelégszenek csupán polgári kötéssel, akár mert másvallásúval egyházi felmentés nélkül vagy érvényes házasságban levő, de elvált férfival kötnek frigyet, akár bármely más ok miatt.

Nélkülözni kénytelenek Krisztus szentségi kegyelmét, áldását, felmagasztalását és azt a rendkívül lélekbemarkoló szertartást, amellyel mintegy Isten fogja meg a jegyesek kezét és vezeti őket jövő útjukra és amellyel az Egyház megszenteli új életüket, megadja a házasságnak Istenbe kapcsolódó, felsőbb, szentebb, igazi tartalmát.

Érvénytelen házasságukkal erkölcsi életük posványba süllyed és bűnüket naponta újabb bűnnel tetézik.

A forróság lassan ellágyul, a mohóság csökken, a mámor elszikkad, a kezdeti optimizmus mint magasfeszültségű idegállapot után hamarosan beáll az ellenhatás.

A nőnek eszébe jut az érvénytelen házasságot megelőző idők tiszta, nyugodt lelkiismerete, lelkének ártatlan, szép, boldog kora. Elesettségében már nem meri égnek emelni szemét, de késő bánattal gondol vissza-vissza mindarra, amit tiszta éveiben még élvezhetett.

Júdás éjjel-nappal gyönyörködhetett attól a részegítő gondolattól, hogy árulása révén majd elégséges pénzhez fog jutni, amit azután kénye-kedve szerint költhet el, de amint az árulás megtörtént, megundorodott az árulás bűnétől és önként dobta azt vissza a megvesztegetők lábai elé.

Így jár az érvénytelen házasság küszöbét átlépő szerencsétlen Júdás-lelkű, Istenét, hitét, vallását, Egyházát eláruló nő is! Szemben fogja találni férjét mindazzal, amit azelőtt legszentebbnek tartott. Ez a tudat s felismerés belefészkeli magát lelkébe, csontjába, velőjébe, női mivoltának minden érzésébe.

A férje nyújtotta kedveskedés, közeledés és szerelem mögött megérzi, kiérzi a lelkét fertőző méreg keserűségét. Férjében kezd idegent látni, ellenszenves partnert érezni, aki kárt tett lelkében és nem engedi nyugodni lelkiismeretét. Férjének a csókja kezdi égetni ajkát. Lelke megvonaglik, amikor helyeselnie kell azt, ami ellen tiltakozni szeretne, mosolyognia kell, mikor sírhatnékja van és hozzájárulást kell magára erőltetnie, amikor ellenmondást parancsol a bűnös együttélés lelki következményeitől való félelem.

Hogyan is mondja La Fontaine ismert költeménye?

„… Fi du plaisir, Que la crainte peut corrompre!”

Magyarul:

„Pfuj az olyan örömnek, amelyet a (későbbi) félelem megronthat.”

Az érvénytelen házasságban élő nő lassankint ráeszmél arra, hogy mély örvény felé vezet az útja, és hogy most már nem, vagy alig tehet valamit ellene. Az érvénytelen házasságban ti. hiányzik a lélek biztos egyensúlya, a belső nyugodtság, a bajok fölé emelkedés vallási ereje, az erkölcsi integritás érzése.

A megelégedésen kezd valami ismeretlen szú rágódni, mintha valami tépné a szívét és cibálná, ráncigálná, zavarná a lelkiismeretét. Nyomasztó érzés szállja meg. Tudata elé lép a vád, hogy a házasságot hitének elárulásával szerezte meg. Júdás sorsa vár rá, ha nem is e világon, a másikban minden bizonnyal. Az ily nőnek „jobb lett volna, ha nem született volna” (Mt 26,24).

Kínzó, mély, gyilkoló önvád mardossa és marcangolja lelkét és zavarja meg boldogságát, különösen, ha egyedül van. Ilyenkor úgy érzi, mintha körülötte minden idegen volna, valami ellenség-féle közeledik hozzá és leselkedik raja. Azt hiszi, hogy mindenki leolvassa róla bűnös voltát, belső elégedetlenségét, lelkiismeretének kínos mardosását. Úgy érzi, mintha életének jobbik, nagyobbik, értékesebb felét élve eltemették volna.

Azt is észreveszi, hogy a jobbérzelmű barátok, barátnők és ismerősök, minden udvariassági formájuk és bókjuk mellett, megvetik őt, mint az erkölcsi világ halottját és minden etikett ellenére lesajnálják, még a társaságát, a közelségét is valamelyes erkölcsi fertőzésnek tartják.

Hány ilyen szerencsétlen sorsú nő jön és fordul hozzánk kétségbeesetten, türelmetlenül, feldúlt, megtört lélekkel segítségért, jóvátételért, valamiféle kiútnak ajánlásáért. És futnak, szaladnak más és ismét más paphoz, szerzeteshez, kopognak püspökök ajtaján, kísérleteznek Rómában, de a segítség már elkésett!

Máskor vagy mások meg sírnak, zokognak, tördelik a kezüket egy-egy előre nem sejtett, következményében csak most tapasztalt szörnyű eset miatt.

De a legszörnyűbb eset az, ha mint fentebb már említettük, súlyos betegség lepi meg az illető nőt vagy életveszélyes műtét előtt áll. Gyónni kellene, a tiszta szív imájára szorulna, de nem lehet.

Ó, ilyenkor egyszerre kijózanodik a nő. Rádöbben, hogy az egyetlen, bűnös „igen” szó és elhatározás az egész életre és a síron túl is elkísérő büntetés sötét árnyékába döntötte. Eszébe jutnak ilyenkor a költő szavai:

„Azok a néma nagy tragédiák,
hol vér nem foly, csak titkos könny pereg, . . . . . . csak bűnhödések,

Ó, ezek sujtók, mindenekfelett!”

És a sok földi következmény is eltörpül hatásra és időtartamra a síron túl következő, örök tragédiával szemben!

Majd ha az Úr ítélőszéke elé kerülünk! Mi lesz akkor? És mi következik utána?

Már a pogány bölcselő is felhívta rá a figyelmet: „Lento gradu ad vindictam divina procedit ira; tarditatemque supplicii graviditate compensat.” Magyarul: „Kimért léptekkel halad Isten haragja a leszámolás felé; de lassúságát a büntetés súlyával egyenlíti ki.”

Ezért, kedves nővérem és olvasóm! Vedd fontolóra, hogy amikor a jegyesek földi fészket raknak és otthont teremtenek, egyúttal örök sorsukat döntik el!

Ha kezedet nyújtod egy férfinak holtodiglan, holtáiglan, ezzel együtt a mennyország vagy a pokol közül választod az egyiket.

A házasság nem kaland, regény vagy románc, nem kísérlet vagy vakmerő próbálkozás, hanem végtelen fontosságú, örök sorsot döntő, lelket, testet, utódot, hazát és társadalmat érintő intézmény, amelynek a küszöbét a gyarló, esendő és halandó ember csak Isten akarata szerint, Krisztus szentségi kegyelmével, az Egyház áldásával és tiszta, nyugodt lelkiismerettel merje átlépni! 

16. fejezet: Az érvénytelen házasélet testi következményei

Az érvénytelen házasélet és az ezzel együttjáró állandó bűnhalmozás szülte lelkifurdalás, lelkiismereti elmeszesedés és erkölcsi eltévedés még a felek testi egészségére is romboló és roncsoló hatással van.

Néhány év óta az orvostudományban nagy, kihatásaiban ma még fel sem mérhető fontosságú fordulat állott be.

Rájöttek, mondhatnám rádöbbentek, hogy a léleknek és lelkiismeretnek milyen sorsdöntő hatása van a testre is egészségi és orvosi szempontból.

Rájöttek, hogy a lélek hatalmas gyógyító, de egyben hatalmas kórokozó, romboló hatással is lehet a testi szervezetre. A beteget egészségessé, az egészségeset beteggé, a könnyű beteget súlyossá teheti. A test és a lelkiismeret között egészségi tekintetben is nagy kölcsönhatás nyilvánul meg.

Hogy a léleknek a testre valamelyes hatása van, azt már réges-rég tudták. A pogány Celsus közli a következő esetet: Antigonus (Kr. u. 2. század) a híres orvos, egyik betegét gyógyíthatatlannak mondotta. Ezzel szemben Chrysippusnak egyik orvostanítványa erősítette, hogy a beteget meg fogja gyógyítani és ezt teljes biztossággal ígérte, ezzel a megokolással: Te a beteg testét, én pedig a lelkét vettem szemügyre.

Idevág az elpirulás, szívdobogás, arcjáték, elsápadás; egy rosszul értelmezett sürgöny ájulást, szédülést okozhat stb. Már diákkoromban mondotta dr. Petz, a híres sebész, hogy még a kése is másképp, jobban, sikeresebben, szerencsésebben fog és metsz, ha a műtétre kerülő beteg előzetesen rendbe hozta lelkiismeretét jó gyónással.

De hogy a lélek és a lelkiismeret annyiféle szervre, idegéletre, emésztésre, vérösszetételre, hormonra, belső sekréciós működésekre és betegségekre hatással, mégpedig gyakran döntő hatással van, arra csak a legutóbbi években jöttek rá.

Dr. Weizsäcker mondja: „Nincs lelki történés, amely testet ne öltene.” Dr. Harlad Schultz Hencke, berlini pszichiáter „Schicksal und Neurose” c. művében írja: „A szilárdan felépített vallásos meggyőződés ritkán fog beteges idegjelenségeket felmutatni.” (113. old.)

Dr. Stekel Vilmos, a bécsi egyetem orvostanára írja: „Gyakran történik meg, hogy a zilált lélek fatális tünetei: főfájások, fejnyomás, fáradtságérzés, ingerlékenység, megmagyarázhatatlan lehangolódások és más látszólag szervi zavarok tünetsorozata beszél álcázott formában a lélek helyett és utal az elintézetlen lelki konfliktusokra. A lélek szervi beszéde: a szívfájások a boldogtalanságról szólnak; a gyomorpanaszok és hányinger az undor kifejezői; a nehézlégzés a házasélet nyomott levegője. Ki tudná felmérni és visszaadni a lelki élet titkos mondanivalóinak számlálhatatlan variációit, amelyek testiekben fejeződnek ki. Sokáig nem tudta az orvosi tudomány ezt a sifrírozott beszédet kibetűzni. Most már megvilágosodik értelmünk részére a lélek szervi beszédének ezernyi titka.” (Dr. med. Wilh. Stekel–Dr. Gartner T.: A modern házasság. 62. old.)

A sok külföldi szaktekintély után halljunk egy magyart is. Dr. Weninger Antal, az ismert fővárosi orvos-író mondja:

„A szép, harmonikus, ápolt kedély-világ kitűnő konzerválója testi egészségünknek is. Aki tehát testi hibákban, betegségekben szenved, annak mindig két úton kell egyszerre haladnia, hogy mielőbb egészséges lehessen: ápolnia kell fizikai erőit és egyúttal fokozni a lelki békéjét és a belső nyugalmat, egyensúlyt. Fontos és sorsdöntő körülmény, hogy micsoda levegőt szív a lélek. Hányszor keresnek fel minket rendelőinkben szív- és gyomorpanaszokkal, bizonytalan fájdalmakkal, s kitűnik, hogy sem a szívnek, sem a gyomornak nincsen baja, csak a lélek hibájából táplálkozik a betegség.” (Dr. Weninger A.: Szellem és egészség. 27–28. és 43. oldal.)

És egy másik művében: „Előfordul, hogy a testi működéseket mind rendben találjuk, a lélek negatív, de mégis beteg az ember. Sokszor találjuk ilyenkor a betegség forrását a lélekben, a nyugtalan lelkiismeretben. Manapság szinte áttekinthetetlen adathalmaz igazolja, hogy a lélek úgyszólván minden pontban meglepő módon hat szervezetünkre. A vérnyomás, a vérelosztódás a test-tájak szerint, a szív munkája, testünk hőmérséklete (pl. láznál), a tüdő, az emésztőcsatorna mirigyeinek működése, a máj, vese elválasztása, a hormonmirigyek összjátéka, a fehérvérsejtek képződése, sőt a védettség (immunitás) fertőzésekkel szemben is a legnagyobb mértékben függnek lelki tényezőktől.” (Dr. Weninger A.: A gyógyítóművészet új irányai. 32. és 126. oldal.) Hekscher, koppenhágai orvos a La Presse Médicale 1939. okt. 11-i számában szintén kimutatta, hogy a nyugtalan és bűnös lelkiismeret milyen kellemetlen szív-, tüdő-, gyomorés izombetegségeket eredményezhet.

A cukorbaj, bőrbetegségek és a legtöbb női baj részben vagy legfőképpen lelki vagy lelkiismereti okokban gyökerezik. Ma már több neves orvosi tekintély még a rákot is lelki okokra vezeti vissza. Ilyenkor hiába a patika, a gép, az olló, a fecskendő, a csipesz, a fürdő és a levegőváltoztatás. Ily esetekben az orvosságot nem kívülről kell keresni.

Amit eddig elméletben mondottunk, világosítsuk meg néhány példával.

Dr. Stekel Vilmos, a bécsi egyetemen idegszakorvos-tanár írja: „Egy asszony hasztalan próbál gyógyulást találni kínzó szívpanaszaira és sok orvos konzultálása után hozzám kerül. Elsápad, szívéhez kap és elbeszéli házassága történetét. Felvilágosítom, hogy betegsége nem szervi eredetű, hanem megoldatlan életkonfliktusainak következménye.” (Stekel–Gartner: A modern házasság. 74. oldal.)

Dr. Stekel hasonló esetet közöl idézett művében egy nőről, aki súlyos hisztériában szenvedett, oka tisztán lelki volt. (115. oldal.)

Dr. med. et phil. Margittay Sándor budapesti főorvos egy női betegről ír, aki súlyos gyomorfekélyben szenvedett, és akinek állapota annyira válságos volt, hogy már a műtét gondolatával foglalkozott. Attól a naptól kezdve azonban, amikor lelki kívánsága teljesült, szemlátomást javult, és később sem esett vissza bajába.” (Magy. Kat. Orvosok Szent Lukács Egyes. Tudós. 1942, 20.)

De a legjellemzőbb és legtanulságosabb talán az én gyakorlatomban előfordult következő eset:

Egy magasabb tisztviselő, aki érvénytelen házasságban élt feleségével, megkért, engedném meg, hogy elhozza hozzám feleségét konzultálás végett. Nevezzük őt Rózának. De nagyon megkért, hogy „érvénytelen házasságát” ne említsem fel neki, mert ez, mint mondotta, nagyon idegesítené és felizgatná. Ezzel persze éppen a gyógyítás egyetlen módját reteszelte el előlem.

Másnap megjelenik a tisztviselő nejével. Utóbbi panaszkodik, hogy rendkívül ideges, nem tud aludni, állandó főfájása van, étvágya nincs, súlyban folyton fogy, nyugtalan, szédül, lelki állapota rettenetesen feldúlt, testileg gyomorremegése, szívfájdalma és rossz lélegzése van. Férje elárulja, hogy havi ügyei is rendetlenek. Már több orvoshoz fordult, de eredmény nélkül. Természetes, hogy a nőn én sem tudtam segíteni, mivelhogy az általam sejtett főokot, a férj kérése miatt, említenem sem volt szabad.

A 32 éves Róza állapota annyira rosszabbodott, hogy férje az idegszakorvos tanácsára az egyik elmegyógyintézetben helyezte el. Állapota azonban itt sem javult, sőt rosszabbodott.

Érthető is volt. Először és főképp, mert betegségének főoka a lelkében maradt. Másodszor az idegosztályon rajta kívül még 14 beteg volt. Mi volt ennek a következménye? Otthon csak magára ügyelt. Itt azonban, ha nem akart bajt szerezni magának, hát tanulmányoznia kellett 14 beteg nőtársának minden bogarát, szeszélyét, gyengéjét, rohamát, jelbeszédét, rejtélyét, hallucinációját, bolond beszédét és őrületét. Az intézetben a jóakaratú orvosoknak rendelkezésére álló minden gyógymód csődöt mondott, hiszen csak a tüneteket kezelhették.

Egy szép napon Róza férje közölte velem, hogy feleségének első férje meghalt, akivel Róza annakidején törvényes és érvényes, szentségi házasságot kötött, de akitől később, mostani férje kedvéért elvált. „Most – mondotta Rózának férje lemondó keserűséggel – akár egyházilag is megesküdhetnék feleségemmel, ha nem volna az elmegyógyintézetben.” Bennem pedig a közlés rögtön a legrózsásabb remény gondolatát ébresztette.

Már másnap siettem az intézetbe és közöltem Rózával a hírt, hogy törvényes ura meghalt és hogy most már misem akadályozhatja, hogy mostani ún. férjével is érvényes, szentségi frigyet kössön.

Róza eleinte a gyász és az öröm érzelmei között vergődött, de beszélgetésünk vége felé már inkább lelki megnyugvást tapasztaltam nála. Ettől a pillanattól fogva állapota minden tekintetben rohamosan és feltűnően javult. Kellő előkészület után megtörtént az egyházi esketés. Azóta e sorok írásáig már ötödfél év múlott el és Rózának semmiféle lelki vagy testi panasza nincs.

Ura, most már Isten előtt is törvényes férje, felette boldog, a három gyermek is szépen nevelődik, Róza pedig már e földön is szinte a mennyországban érzi magát.

17. fejezet: Az érvénytelen házasság és a gyermek

Az Isten és Egyház törvénye ellenére, tehát érvénytelenül és bűnösen kötött házasságnak szörnyű következményei a gyermekeken is kiütköznek, ezek viszont a szülőkre is visszahatnak.

Már Nietzsche, a pogány szellemű német bölcselő mondotta: „Azt akarom, hogy győzelmed és szabadságod gyermekért sóvárogjon. Győzelmedből és felszabadulásodból állíts eleven emlékoszlopot és magadon keresztül építsd fel azt. Ehhez azonban neked magadnak kell lélekben jól megalapozottnak lenned.” És Stekel írja a „Modern házasság” c. művében: „Szerencsétlen gyermek, aki nem boldog szülők gyümölcse!”

A szülők állandósult bűne és vádló lelkiismerete félelmetesen beleivódik és belevésődik a gyermekekbe és unokákba, és mint érthetetlen átok kiütközik rajtuk.

A szülők lelkének bűne, vétke, átkozott volta nagyobb hatással van a gyermekekre és unokákra, mint a „vér” és „faj”. A szülők törvénytelen összeállása törvénytelen áramot indukál bennük.

És magukban a szülőkben milyen vádat, néha szinte rémületet kelt, sírnak, zokognak, kezüket tördelik, amikor egy-egy előre nem sejtett, következményében csak utólag tapasztalt szörnyű eset elé jutnak. Például: a reverzális nélkül kötött vegyesházasságból született gyermeküket katolikusnak nevelték, de most a másvallású hitoktató a világi törvény nevében követeli őket az ő hitoktatására. Máskor a gyermek elsőáldozásához járul. Készülnek a nagy, megkapó, szép ünnepélyekre a szülők is … a gyermek hívja édesanyját, tartson vele, áldozzanak együtt, de az anya nem mehet, mert visszatartja őt az érvénytelenül kötött házasság, a bűn!

És milyen kínos érzés, ha a gyermek a mi hibánkból nem az igaz vallásban nevelődik, vagy olyan iskolában, ahol a mi vallásunkat bántják, szeretetlenül bírálják, esetleg rágalmazzák és saját vallásunkon keresztül személyünk ellen is talán ellenszenvet, sőt gyűlöletet oltanak a gyermek fogékony lelkébe. Észrevesszük, hogy a gyermek helyteleníti, rosszalja, gúnyolja, megveti, kárhoztatja azt, ami nekünk szent és üdvösséges!

Ó, ilyenkor a gyermek élő vád ellenünk, a gyermek lelkén ejtett seb a mi szívünkben is állandóan sajog, az ő szemének tekintete jogos rémületet kelthet bennünk! 

És egyszer számot kell majd adnunk a Teremtőnek és Megváltónak a gyermek halhatatlan lelkéről, sőt örök sorsáról is!

Nem vonatkozik-e a szülőkre is, sőt elsősorban rájuk Krisztus Urunknak e félelmetes szava: „Aki megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, kik énbennem hisznek, jobb volna annak, hogyha malomkövet kötnének nyakára és a tenger mélységébe merítenék.” (Mt 18,6) „Megbotránkoztat”, azaz bűnös cselekedettel másnak alkalmat ad lelki romlásra vagy megfosztja őt hitétől. „Jobb volna annak”, ha e bűne előtt vízbe fojtották volna, mert akkor csak testileg halt volna meg, de a botránnyal a gyermekeknek a lelkét, meg a magáét is megöli.

(folyt.)

Létrehozva 2020. december 23.