Tower Vilmos: Kihez menjek feleségül? (2)

4. fejezet: Emberismeret

A férjhezmenésnél szükséges óvatosság, okosság és előrelátás elsősorban is azt kívánja, hogy a kérőt lehetőleg jól megismerjük és kiismerjük.

A házastársak legtöbb csalódása, elégedetlensége és boldogtalansága a másik félről alkotott téves ítéletből származik.

Többnyire csak a külsőséget nézzük és vesszük figyelembe, valamint azt, ami azonnali és közvetlen hatással van ránk: a kérő állását, vagyonát, címét, rangját, termetét, a tőle vagy nála várt karriert, a hízelgő, bókoló szavakat, az egeket festő szép ígéreteket. Ezek néha teljesen megbabonázzák a nőt. Pedig nem ezek a külsőségek az igazi sorsalkotók és még kevésbé a boldogságot biztosítók. A külsőségek csupán az igazi, belső, boldogító tényezőknek ráadásai, többletei, fokozói, támogatói, kísérői.

Ahogyan az írók és költők gyakran mások magánéletükben, mint írásaikban, úgy a kérők és vőlegény-jelöltek is legtöbbször nem olyanok valóban, aminőknek a megkérendő nő előtt mutatkoznak. Ilyenkor minden férfi a legjobb oldaláról mutatkozik, kedves, szeretetreméltó, udvarias, szolgálatkész, minden áldozatra hajlandónak látszik, finom és előkelő modorú, pompás társalgó, stb. Rossz és kedvezőtlen tulajdonságai, szokásai, indulatai és káros szenvedélyei rejtve maradnak vagy csak a legkisebb mértékben mutatkoznak. A kérőnek és kérőjelöltnek legtöbbször nem ez az igazi énje!

A nő, akit valamely udvarló rabul ejt, erről rendszerint olyan képet alkot magának, aminőt az udvarló említett kedvező oldala idéz elő benne és amelyet a nő maga is kíván és óhajt. „Der Wunsch ist Vater der Gedanken.” (A kívánság gondolatainknak atyja.) A legtöbb nő az udvarlójában, ha iránta vonzalmat érez, az átlagembertől egészen eltérő, szinte egyedülálló, pótolhatatlan emberformát sejt.

Ezért a döntő szót ne is akkor mondjuk ki, amikor a szerelem forró érzése, a részeg, mohó vágy, a vér vad keringése, türelmetlen siettetése ösztökéli a szívet, hanem (amennyiben ez lehetséges) a higgadt ész, a tisztánlátás és nyugodt érzés józan idejében. Ezt pedig akkor érjük el, ha az udvarlót nemcsak a magunkkal, hanem másokkal való érintkezésben is alaposan megfigyeljük.

Az asszonyok legnagyobb szenvedései, fájdalmai, keservei és csalódásai között szerepel a férj durvasága, goromba volta, nyers, rosszindulatú modora, szívtelensége, gyakori éjjeli kimaradása, stb. Mindezek a tulajdonságok legtöbbször megvoltak a férjben udvarló és kérő idejében is, csak menyasszony-jelöltje előtt álcázva és leplezve. De ugyanakkor mások előtt máris világosan megnyilatkoztak.

Íme, néhány gyakorlati példa.

Klári észreveszi, hogy udvarlója, Gusztáv, mennyire sérti, tapossa mind a saját szolgálójának, mind Kláriék szolgálóleányának önérzetét. Milyen fölényes, durva, goromba velük, holott Klári iránt csupa figyelem, finomság, udvariasság. Melyik az igazi énje? Az előbbi. Az utóbbi csak ideiglenes póz, álarc, színészkedés. Házasság esetén Gusztáv úr nem a menyasszonya iránt tanúsított lelki finomságot fogja alkalmazottaira is átültetni, hanem ellenkezőleg, durva önzését csakhamar feleségével is fájóan fogja éreztetni.

Annus a szülők és vőlegénye kíséretében komoly mozielőadáson vesz részt. A vőlegény menyasszonyának balján foglal helyet. A vásznon egy autó nekimegy a másiknak, a bentülők komolyan megsebesülnek. A vőlegény felnevet. Csekély jelentőségűnek látszó, mégis nagyon komoly intőjel, amely érzéketlenséget, szívtelenséget, kegyetlenséget, sőt talán még szadizmust is elárul.

Hasonló az eset, ha a nő látja, hogy udvarlója egy idegen nagy szenvedéssel, fájdalommal, csapással vagy szerencsétlenséggel szemben ridegen érzéketlen, avagy ha az illető, noha egy lelket sértő, felháborító, nagy igazságtalanságnak szemtanúja, mégis nevet vagy mosolyog felette.

Egy leány a laktanya kapujában várja őrmester-vőlegényét. Meglátja, amint az őrmester hatalmas pofont ad egy közembernek, utána pedig rúg rajta egyet. Találkozáskor megkérdezi vőlegényétől, mit vétett a közlegény. Kitűnt, hogy az őrmester egy pohár sört hozatott vele a kantinból, de észrevette, amint a honvéd a sör habjából egy keveset felszívott. A torkosság nem volt elég ok a pofonosztásra és a lábrúgásra. De igenis, elég súlyos jele volt az őrmester ütlegelési hajlamának, igazságtalanságának és durvaságának. Ma a közlegényt pofozza, holnap a feleségét. Ezt ma még csókolja, holnap lábával rugdossa.

Még az állatkínzás is rossz jel e tekintetben s intő, óvó jelül szolgálhat!

Az udvarlót kitűnően meg lehet ismerni még három dologról: a barátjáról, a kedvelt újságjáról és olvasmányairól. „Madarat tolláról, embert barátjáról ismered meg.” Érdemes tehát megfigyelni, hogy az udvarló kikkel érintkezik bizalmasan, milyen ezeknek a világnézete, modora, felfogása, magánélete, stb. 

A kedvelt, állandó újságjáról is pompásan meg lehet ismerni a férfi világnézetét, gondolkozási irányát, uralkodó eszméit.

Kedvelt olvasmányai is mély bepillantást engednek a férfi lelkébe. Komoly vagy léha természetű-e, szereti-e az időt hasznosan kitölteni vagy csupán léhán eltölteni, kihasználni vagy agyonütni, gyakorlati irányú-e vagy a fellegekben időző, stb.

Végre figyeljük meg, hogy személyünktől függetlenül önfegyelmezett-e az illető. Tud-e lemondani erről-arról. Szavatartó, pontos, megbízható-e, stb.

Ilyen és hasonló megfigyelések után úgy vagyunk, mint mikor az álarcosbálnak vége van és lekerülnek az álarcok. Ilyenkor látjuk csak valóban és igazán, ki az, aki nekünk adta és játszotta a szépet, a jót, a nemeset, a tökéletest, az eszményit.

5. fejezet: Tájékozódás másoknál

Bármennyire óhajtjuk, akarjuk és törekszünk megismerni és kiismerni azt a férfit, akiről feltesszük, hogy kezünket meg akarja kérni, ez mégsem sikerül mindig, ha csupán a saját egyéni megfigyelésünkre és tapasztalatunkra szorítkozunk.

Hiszen már ismételten utaltunk arra, hogy az udvarló a házasság előtt ügyesen tudja elfedni, elrejteni és titkolni rossz vagy kedvezőtlen tulajdonságait és veszélyt rejtő szenvedélyeit, hogy azután a házasélet első örömei után annál szabadabban, nyíltabban, kíméletlenebbül és korlátlanabbul adja valódi énjét és éreztesse jellemének fájdító, kínzó oldalát.

Szomorúan érdekes, hogy gyakran éppen a legjobb és legértékesebb nők jutnak méltatlan, komisz férjhez. Magukról következtetnek a férfira, és a közeledést, udvarlást, a vőlegény mutatta kellemes oldalakat és megnyilvánulásokat készpénznek veszik. Persze annál erősebb ütésként érzik azután a kellemetlen meglepetéseket, megrázkódtató csalódásokat, kínos kiábrándulásokat és fájdalmas kijózanodásokat.

Ezért nem elégedhetünk meg mindig a saját magunk megfigyelésével, hanem rászorulunk, hogy az udvarló felől másoknál is érdeklődjünk és tájékozódjunk.

Csak két példa:

Erzsébet megtudja Pali házmesterétől, hogy komoly udvarlója bizony legtöbbször éjfél után kószál haza. Egészen biztos, hogy e rossz szokásról később sem fog lemondani, tehát házassága után is ki fog maradozni. Az első héten talán még nem, a másodikon valószínűleg csak egyszer-másszor és a harmadik vagy negyedik héten bizonyosan bevezeti a mindennapos éjjeli kimaradást, ennek minden egyéb rossz, káros és a házas együttélést megmérgező következményével. Ha azután a felesége szemrehányásokkal illeti, a férj ezt kedvező ürügynek használja ki, hogy férfiúi függetlenségére, önállóságára és jogára hivatkozva, annál inkább ragaszkodjék rossz szokásához.

Klári megtudja udvarlójának egy barátjától, hogy az előbbitől mennyire félnek a társai, mert mindjárt kész a kötekedésre, nem tűr ellentmondást, többeket már párbajra hívott, néhány pöre is volt. Ugyanilyen tűrhetetlen, megférhetetlen, kényeskedő álficsúr lesz belőle férj korában is!

De hát hol és kiknél érdeklődjék és tájékozódjék a nő a férj-jelölt jelleme felől? Általában ott és azoknál, akiknél okosságunk, óvatosságunk, tapintatunk és női mivoltunk célravezető, helyes és igaz felvilágosítást remélhet.

Érdeklődhetünk az illetővel egy házban lakóknál, kisebb helyeken a szomszédoknál. Nem szükséges, sőt női mivoltunk miatt néha nem is mindig ajánlatos, hogy mi magunk közvetlenül érdeklődjünk. Ezzel megbízhatunk másokat.

Általában sokkal célravezetőbb, ha a férfi felől férfiaknál érdeklődünk. A férfi ti. a nők előtt többé-kevésbé jobban összeszedi magát, udvariasabb, kedvesebb, jobb színben mutatkozik, míg saját nemű barátai, ismerősei és idegenek előtt természetesen, fesztelenül, őszintén és a valóság szerint viselkedik. Ezért a férfit legjobban férfibarátja, ismerőse és megfigyelője ismerheti és bírálhatja meg egyoldalúság és elfogultság nélkül.

Idegen országból, távolabbi vidékről származó vagy érkező és csak nagyon rövid időn át udvarló férfiak felől nem árt még a rendőrségnél is érdeklődni. Íme, egy tanulságos példa:

Egy olasz hölgy kezét megkérte egy magyar férfi, akivel afrikai kirándulás alkalmával ismerkedett meg. A nő nem tudott magyarul, a férfi meg nem beszélt olaszul, csak francia nyelven társalogtak. A férfi diplomatának adta ki magát. Az olasz nő egy magyar ismerőse útján hozzám fordult tájékozódás végett. Én azonnal eljártam a külügyminisztériumban, ahol megtudtam, hogy a szóbanforgó férfi sohasem volt diplomata. Erre a rendőrségen kerestem felvilágosítást. Kitűnt, hogy az illető rendkívül művelt, (az olaszon kívül) több nyelvet beszélő, jómódú „úr”, aki itthagyta feleségét és kisleányát, megszökött egy férjes nővel, aki azonban később, megbánva ballépését, elvált a szöktető férfitól.

Tanácsos érdeklődni az udvarló férfi lelkipásztoránál is. Persze egyetlen pap sem lesz olyan ügyetlen, hogy bármely hívőjéről kimondottan kedvezőtlen véleményt mondjon, főképp, ha az érdeklődő nő előtte ismeretlen. De az okos nő a lelkipásztor válaszának módjából, stílusából, személyes érdeklődés esetén pedig még arcvonásaiból és taglejtéséből is sokat megérthet; főképp ha észreveszi, hogy a lelkész jól ismeri az illető férfit, mégis nagyon tartózkodó a tájékoztatásban vagy éppen elzárkózik ettől. A lelkipásztor válasza természetesen sohasem a gyónási, hanem lelkipásztori és általános emberi tapasztalatain alapul.

Végre nyomatékos figyelmet szenteljünk szüleink ítéletének.

  1. XI. Pius pápa „A keresztény házasság”-ról írt „Casti Connubii” kezdetű, 1930. december 31-én kelt apostoli körlevelében így szól:

„A házasulandók ne mulasszák el a házastárs megválasztásánál szüleik bölcs tanácsát kikérni. Sőt vegyék azt nagyon is komolyan, hogy az ő érettebb ítélőképességük és gazdagabb élettapasztalatuk segítségével a végzetes tévedéseket elkerülhessék és a negyedik parancs isteni áldását a házasságra lépéskor bőségesebb mértékben elnyerjék: Tiszteld atyádat és anyádat (az első parancs, amely ígéretet tartalmaz), hogy boldog és hosszú életű lehess a földön.” (Ef 6,2–3; Kiv 20,12)

Csak persze az udvarló szüleinek a minősítésére és dicséreteire ne építsünk, hiszen ők érdekelt és ezért elfogult felek.

Viszont az udvarló felől való érdeklődés tekintetében nagyon óvom olvasóimat három irányban.

Illetéktelen egyéneket ne avassunk bizalmas ügyeinkbe, mert ezek csak zavart okozhatnak. Még kevésbé bízzuk titkainkat megbízhatatlan jellemű személyekre.

Végre felhívom valamennyi nőnek, főképp a menyasszonyoknak figyelmét arra, hogy legyenek elkészülve a névtelen levelekre, amelyek az udvarlót és a vőlegényt rágalmazzák, befeketítik és a címzettet óvják tőle. Ezeknek a rágalmazó, névtelen leveleknek szerzői minden esetben a menyasszonyra irigykedő, rosszlelkű vagy féltékeny vetélytársnők. Főképp akkor halmozzák el a menyasszonyt ilyen jóakaratot színlelő, de aljas célzatú levelekkel, ha azt hiszik, hogy a címzett „jó partit” csinál, amelyet kaján irigységből vagy féltékenységből mindenáron meg szeretnének akadályozni, hogy azután kárörömükben boldogoknak és nyerteseknek érezhessék magukat.

Ha azután az ilyen névtelen leveleknek a címzett mégis hitelt ad és kosarat ad az igazságtalanul megvádolt kérőnek, a levélírók közül senki sem vállalja a felelősséget.

6. fejezet: A kérő jelleme

Már az eddig említettekből is világos, hogy mennyire szükséges a kérő jelleméről is meggyőződést szerezni. A leendő férjnél rendkívül fontos és döntő, hogy megfelelő és kívánatos jellemű, lelki alkatú és természetű férfiú legyen. Sokkal fontosabb ez, mint a tudása, a diplomája, testi magassága, sportképessége, művészi tehetsége, nyolcemeletes palotája, 100 holdas birtoka vagy milliós jövedelme. Mert ez utóbbiak mellett lehet az illető mintaférj is, meg gonosztevő is.

Amikor a kérő jelleméről akarunk szólni, elsőbben is a nő jellemétől, felfogásától, okosságától, helyes ítéletétől és józan ízlésétől függ, hogy mit tart a férfiban kívánatos jellemnek. Mert sajnos, vannak ferde, beteg, szinte perverz ízlésű nők, akiknek nem az igazán értékes, minta férfijellem imponál, hanem a szintén elferdült, torz, áljellem.

A nők maguk között gyakran megütköznek, éspedig teljes joggal, hogy egyes férfiak a derék, jólnevelt, szolid, házias, értékes leányok mellőzésével, értéktelen, léha, kacér, frivol, a dologtól irtózó, üreslelkű, könnyű fajsúlyú nőket, ledér táncosnőket, erkölcstelen félvilági személyeket vesznek feleségül. De az ilyen szánalmas ízlésű férfiaknak vannak női ellenlábasai is.

Akadnak, főképp fiatal leányok, akik elfajult, ferde, helytelen és szánalmas értékelés alapján hasonlóképp ítélkeznek a férfiakról.

Ha kis számmal is, de akadnak ferdült lelkű nők, akiknek szemében és ítéletében a szolid, értékes, komoly, tartalmas, harmonikus lelkű, megfontolt, kiegyensúlyozott, józanul egyszerű, talán néha a látszólagos esetlenségig becsületes, tökéletesen úri gondolkozású, takarékos, kimért modorú, szóval eszményi férfi „buta, mamlasz, mafla, hülye alak”.

Az ilyenfajta nőknek csak az a férfi imponál, aki nagyokat tud mondani s lódítani, művésze az udvarlásnak, buzgóság-ontója a fellengzős bókoknak, zsonglőré az üres frázisoknak; akinek senki sem tekintély, aki percek alatt elintézi az egész világot. Igen, vannak nők, akik csak a bizonytalan eredetű előnévvel kérkedő, kölcsőn pengőkkel előkelősködő és élősködő, könnyűvérű, felelőtlen, gátlásnélküli, minden társaságot megfélemlítő, párbajokról mesélő, vadonatúj bokavédőt és aranykeretes monoklit viselő, mindenen átment, bomlott idegzetű, vérbajos, kamaszkodó ficsúr, állovag és zsentri-utánzó férfi iránt tudnak vonzalmat érezni.

Ahogyan az egyik hisztérika mondotta néhány évvel ezelőtt a lakodalmán: „Azért szeretem az uramat, mert olyan impertinensen tiszteletlen és tolakodó és szeretetreméltóan arcátlan. Az ilyen férfival lehet komplikáltan élni.” Lehet, hogy ezt a mondatot valami regényben vagy folyóiratban olvasta. De aztán ugyancsak hamarosan és alaposan megismerhette a „komplikált” életnek minden varázsát. Férje már házasságuk második hónapja után kezdett idegen nőket hozni a lakásába és feleségének tiltakozó, síró és kétségbeeső jelenlétében mulatozott és éjjelezett velük.

Amikor azután egy alkalommal a felesége heves jelenet közben nekiesett egy ilyen idegen „hölgynek”, a férj annyira elagyabugyálta a feleségét, hogy ennek egyik bordája is eltört. A szerencsétlen nő meg sem várta felgyógyulását, az egyik ház ötödik emeletéről leugrott és szörnyethalt, özvegy férjét nemsokára az elmegyógyintézetben, vérbajához járult tüdőgyulladás pusztította el.

Sajnos, az említett ferde, helytelen és egészségtelen felfogás és ízlés már a legalsóbb körökbe is átszivárgott.

Egy pesti jóbarátom cselédjét (bocsánat: háztartási alkalmazottját) feleségül szerette volna venni egy fiatal földműves, aki a cseléd szülőföldjének környékére való volt. A férfi derék, józan, egészséges, ügyes, takarékos ember volt, apja földjét művelte és mellette kitanulta az asztalosmesterséget.

A leánynak volt elég szép megtakarított pénze. Ezen mindenáron ún. modern bútort akart venni. A vőlegénye lebeszélte. Kár – mondotta – a pénzt a szemre szép, de értékre selejtes

minőségű bútorra kiadni; inkább vegyenek rajta egy kis földecskét, majd ő otthon maga készít erős, időt álló bútort, amely még a dédunokáit is kiszolgálhatja. A leány azonban ragaszkodott a cifra és sokszínű pesti bútorhoz. A legény engedett. A leánynak azonban valahogyan falusi vőlegénye sem tetszett. Volt neki egy kissé rendetlen életű pesti ficsúr udvarlója is, hiúsága inkább ehhez vonzotta.

 

Kb. két héttel a tervezett házasság előtt a vőlegény felkereste Pesten a leányt, de mivel a találkozáskor a leány úrnője is jelen volt, a fiatalember csók nélkül, csak kéznyújtással üdvözölte a leányt. Távozása után az úrnő tévesen úgy magyarázta cselédjének a csók elmaradását, hogy a legény már nem is szereti menyasszonyát. A leány maga is rossznéven vette a legény tartózkodását.

Pedig az igazság az, hogy a fiatalember éppen az úrnő jelenléte miatt szemérmességből, tisztességérzetből és tiszteletből nem csókolta meg a leányt. Hiszen éppen a legtisztességesebb, legerkölcsösebb és legtisztább lelkű férfiban oly nagyfokú lehet a szemérem, hogy ez még a szerelem legnagyobb hevében is gátlást jelent számára.

Tolsztoj írja: „Valamint a szerelmes ifjú reszket és szinte magán kívül van, nem mervén kimondani azt, amiről éjszakákon át álmodozott és mikor a várva-várt pillanat elérkezik és szemtőlszembe áll vele, ijedten néz körül segítségért vagy a hallgatás, sőt menekülés lehetőségéért.” („Háború és béke” I. kötet 1. könyv III. r. 18. fej.) A romlatlan magyar nép még inkább szemérmes, míg a romlott, elfajult erotika félredob minden szemérmet, sőt keresi, szimatolja, vágyja a szemérmetlenséget.

Száz szónak is egy a vége: A leány, kívánatos ürügynek tekintve a csók elmaradását, felmondta az eljegyzést és kezét a fess, de kártyás és ivó fővárosi ficsúrnak nyújtotta, aki bizony nem is fukarkodott sem a csókban, sem az udvarlás egyéb módjában. A leány teherbe esett. A fiatalember pedig mindenféle kifogással ki akarta vonni magát a házasságkötés alól. Az esküvő mégis megtörtént. De bizony most már ő sem csókolgatta, cirógatta, simogatta és ölelgette feleségét, hanem úgy kezelte, mint rabszolganőjét. A csalódott asszony most már visszasóvárogta egykori falusi vőlegényét, de már késő volt.

Hát az ilyen beteg, ferde, egészségtelen, elfajult és hozzá ostoba és veszélyes ízléstől és értékeléstől óvjon meg az Ég minden nőt.

Győződjünk meg, hogy az a férfi, akivel egy egész életet akarunk leélni, vajon vallásos, jellemes, becsületes, komoly, józan, tapintatos, takarékos, értékes egyéniség-e. Ezért ne is siessük el az eljegyzést, még kevésbé a házasságkötést. Sir H. Taylor szokta mondani, hogy a gyors és hirtelen házasságkötés után a házastársak összetartása olyan, mintha egy babszem fölé egy másik babszemet rakunk.

Nagy, veszedelmes és végzetes csalódásra vezethet, ha a nő nem egy bizonyos férfit, sőt voltaképpen nem is a férfit kívánja férjül, hanem egy bizonyos előre elképzelt és megkívánt állást vagy tulajdonságot. Például az egyik csak orvost kíván, a másik rendőrtisztet, harmadik özvegyembert, a negyedik csak időset óhajt házastársul.

Az ilyen nő nem egy személybe, hanem egy elvont fogalomba szerelmes. Amikor azután a konkrét férj nem fedi az elméletben elképzelt fogalmat és nem illik a fogalom keretébe, kész a csalódás, a kiábrándulás, a boldogtalanság.

Olyan férjet kívánjunk, akinél a lelkek kölcsönös vonzalmán kívül a legfelsőbb dolgokban és irányokban lehetőleg hozzánk hasonló életfelfogást, ízlést, hajlamot és világnézetet tapasztalunk.

Baj, ha én hívő vagyok, ő meg hitetlen, én takarékos, ő pazarló, én az otthont kedvelem, ő meg a társaságoknak bolondja vagy éppen a vendéglők vagy kávéházak állandó rabja; én a zenéért rajongok, őt meg idegesíti minden művészi hang stb.

A világnézetek, természetek és érdekek közös nevezője egyik fontos feltétele a tartós egyetértésnek, kölcsönös értékelésnek és zavartalan boldogságnak.

(folyt.)

Forrás

Létrehozva 2020. december 9.