Az Y-generáció képviselői közül sokan még nem alapítottak családot

Friss felmérés vizsgálta az úgynevezett Y-generáció családalapításai szokásait. Az adatok szerint ennek a korosztálynak – melynek legidősebb tagjai idén töltik be a 40. életévüket – csupán csekély hányada, szűk egyharmada él párkapcsolatban és van egy vagy több gyermeke. Mindez még az előttük született X-generációhoz képest is jelentős csökkenés, hiszen ott a korosztály 46 százaléka már családos volt ebben az életkorban.

Meglehetősen lehangoló adatokat tett közzé nemrég a Pew Research Center amerikai kutatóközpont. Az úgynevezett ezredfordulós (Y-) generáció családalapítási szokásait megfigyelve arra jutottak, hogy a korosztály képviselői mintha elaludtak volna: az 1980 és 1995 között születettek 45 százaléka ugyanis még mindig nem él családban. Ez messze alulmúlja az előző korosztályok vonatkozó adatait, például a közvetlenül előttük lévő X-generációét, amelyben, ugyanezen korcsoportban még 66 százalék élt párban, illeve vállalt gyermeketA generációkAz 1920 után született nemzedékeket 6 generációra szokás osztani a születési dátum szerint. Az 1920 és 1939 között születettek az úgynevezett veteránok. A Baby Boom-korszak szülöttei azok, akik 1940 és 1959 között látták meg a napvilágot. Az X-generáció jelenti az 1960 és 1979 között születetteket, míg az Y generációba az 1980 és 1995 között világra jöttek tartoznak. Ezután következik a fiatalabb, úgynevezett Z-generáció, akik 1996 és 2007 között születtek, majd utánuk az alfa generáció, amelynek tagjai 2007 után jöttek világra.

A kutatás során két paramétert vizsgáltak, a párban élést és a gyerekvállalást. Az első definíció szerint a kutatásban a családban élés jelentheti azt, ha valaki párban él (gyermektelenül), vagy csupán gyermekével. Ebben a tekintetben a milleniumi nemzedék – vagyis a kutatásban vizsgált 23-38 év közöttiek – csupán 55 százaléka él családban. Ugyanez a szám az előző generációk esetében még sokkal magasabb volt: az X-generációban 66, a Baby Boom-korszak szülötteinél 69, míg a veteránoknál 85 százalék.A második definíció azonban már jóval szűkebbre volt szabva: a gyermekvállalás és a párban élés is kritériumként volt meghatározva. Itt már jóval elkeserítőbb eredmények születtek:

a 23-38 évesek között 10-ből mindössze három ember mondhatta el magáról azt, hogy családban él.

Összehasonlítva: ennyi idősen az X-generáció 40 százaléka, a boomerek 46 százaléka, a veteránoknak pedig 70 százaléka volt már családos ember.

 A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. június 11.