Gabriele Kuby: Gender. A családot szétromboló ideológia

(részlet a könyvhöz írt Végszóból)

Két évvel ezelőtt azt kérdeztem Vona Gábortól, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökétől a párt programja iránt érdeklődő értelmiségiek soltvadkerti találkozóján, vajon nem lenne-e helyénvaló a nemzeti és keresztény értékeket hangoztató politika részéről, ha fellépne a dögvészt terjesztő, természet-, isten- és nemzetellenes másság hazai megnyilvánulásai ellen. A pártvezető válaszából hamar kiderült, hogy másként működnek érzékszerveink. Az ő szaglóidege illatnak érzi azt, amit én bűznek. Az ő szeme szépnek látja azt, amit én rútnak. Az ő szája néma marad, amikor szerintem kiáltani kellene, az ő füle pedig nem csak a magzatok szívhangját, hanem a terhessé tett és abortuszra kényszerített anyák sikoltását sem hallja… Kérdésemre, hogy vajon miért nem veszi fel programjába pártja a homoszexuális propaganda egészségmegőrzést szolgáló ellensúlyozását, ezt a választ adta: – Virágozzék minden virág!

Hát ez meghökkentett. Egy magát jobboldali elkötelezettségűnek beállító párt első embere a Kínai Kommunista Párt egykori korifeusának Mao-Ce-tungnak 1956-ból való jelszavát veszi kölcsön, amelyről minden egészségesen gondolkodó ember tudhatja, hogy e szólamban valami sántít! Mindenekelőtt az, amit a francia dekadens költő, Charles Baudelaire Fleur du Mal című verseskötete óta tudunk: hogy a romlásnak, pusztulásnak, de még az „ördög öreganyjának” (Gyöngyösi Márton) is vannak, mégpedig halált hozó virágai. (A francúzban szenvedő költőt prostituáltaknak, drogfogyasztóknak  és egyéb kétes egzisztenciáknak szánt lírai „virágai” miatt istenkáromlás és erkölcsgyalázás vádjával fogták perbe egy, a mainál még egészségesebb Franciaország hatóságai…)

De mi, akik a Magyar Ugaron élünk, francia költők nélkül is tudjuk, mily veszélyesek lehetnek kultúrnövényeinkre a gazok-gyomok virágai! S ha még ehhez hozzátesszük, hogy már Szent II. János Pál pápa is világméretű veszélyt látott a szabadon virágzó halál civilizációjának előretörésében és mily nagy féltéssel bíztatott az élet kultúrájának védelmére, összeáll a kép: a jobb sorsra érdemes Jobbik pártvezetőjének fogalma sem volt, milyen kihívás napjaink döntéshozóinak a természet négymilliárd éves, sokasodással megmaradásra serkentő alaptörvényének megismerése, és az ennek figyelembe vételével kialakított biopolitika személyes elköteleződéssel is hitelesített képviselete!

Külön, nemzetpolitikai szintű elemzést érdemelne, hogy a Magyar Országgyűlés „honatyái” és „honanyái” a lopakodó halál civilizációjának szolgálatában miként árulják el a közjó (bonum commune) alapját képező testi és lelki termékenység túlélésünket biztosító nemzeti érdekeit. A bevezetőben említett politikus neve után még hosszan sorolhatnánk azoknak a törvényhozóknak a neveit, akik egy életellenes, heródesi rendszer működtetői.    

Aki érti a szavakat, az tud beszélni akkor is, ha néma, mert a dolgok és fogalmak jó vagy rossz rendjéről tud véleményt alkotni, így képes ezt a rendet a maga gondolataival hatékonyan fenntartani vagy éppen lerombolni. Az ókori Róma eszményként ünnepelt közéleti emberképe szerint a rendes ember olyan, közjót szolgáló állampolgár (M.T. Cicerónál: „vir bonus, dicendi peritus” – „jó és szónoklatban is jártas férfi”), aki magán- és közéleti minőségét tekintve maga is jó, egészséges ember. Ezen értékrend mellett elkötelezett álláspontját pedig úgy adja elő, hogy azzal a társadalmat jó irányba tudja befolyásolni.

De ugyanez az ősi bölcsesség figyelmeztet arra is, hogy – vigyázat! – a sima szájú, folyékonyan beszélő, tudományát körmönfont ravaszsággal alkalmazó szónok (a „vir malus” vagyis a „rossz férfi”) kimagasló kommunikációs képességét helytelen célok elérésére is felhasználhatja. Képes tehát arra is, hogy megnyerő fellépésével és beszédével jónak állítsa be a hitvány, gonosz, kifejezetten káros jelenségeket vagy éppen személyeket is!

Napjaink csűrő-csavaró, szavakat és fogalmakat, ezzel együtt pedig egész emberképünket is átértelmező mozgalmai éppen ezzel a technikával élnek, amikor a sötét rosszat a jó szivárványos színeibe, az igent a nem, a nemet pedig a nemtelen rongyaiba öltöztetik.

Képviselői még „bűzkék” is e megtévesztő és kártékony műveleteikre. Egyértelmű figyelmeztetés viszont, hogy az általuk szorgalmazott ’bűzke’-ségnek (angolul: ’pride’-nak) az eredete magához a ’bűz’-höz kötődik! Erről egy nyelvtudományi alapmű, a Magyar etimológiai szótár adja ezt a tájékoztatást: „büszke – ‘rátarti, gőgös’. Származékai: büszkeség, büszkélkedik. A bűz főnévből jött létre -ke kicsinyítő képzővel (mint hetyke) annak alapján, hogy a gőg éppoly visszataszító, mint a kellemetlen szag. Más vélemény szerint a ~ ember gyakran fintorgatja meg, „fenn hordja” az orrát, mintha bűzt szagolna, mintha büdösnek tartana mindenki mást, s innen a szó származtatása.”

A romlottságra és pusztulásra utaló bűzzel szemben az életet és egészséget jelző illat, az emberi hiúság alkotta ’büszkeség’-gel szemben az Isten-képmást tükröző méltóság tényei konkrét valóságon innen és túl is, akár a tudatunktól függetlenül is léteznek. Természetükből fakadóan (s nem az ember által körülírt, többnyire átmeneti időre alkotott szavak függvényében) akkor is diadalmasan megnyilvánulnak, ha némely egyének, mozgalmak vagy akár egész politikai-ideológiai rendszerek rejtett vagy nyílt erőszakkal igyekeznek ezen értékfogalmakat elfedni, megmásítani, meghamisítani. És persze a természettörvény diadalmas érvényesülésének igazolására tucatjával sorolhatjuk a klasszikusnak számító ókori bölcseket. Vegyük elsőre azt a római közmondást, mely szerint akkor is újra meg újra visszatér a természet, ha akár furkóval akarjuk elkergetni. (Naturam expellas furca, tamen usque recurrit.)

És hogy e bölcs mondás mellé szemléltető példát is hozzunk, idézzük fel a görög mondavilág legvitézebb alakjának, Akhillésznek az esetét! A Trója ellen készülő, öldöklő háborúból anyja meg kívánta menteni gyermekét, ezért női ruhába öltöztette. Az ifjúnak tehát afféle nemváltoztató transzvesztitaként kellett élnie Lükomédész király lányai közt. Odüsszeusz hírt kapott a különös műtétről, és kereskedőnek öltözve drága kelméket, ékszereket és egyéb női csecsebecséket vitt a lányokhoz eladásra. A portéka közé azonban –  mintegy véletlenül – egy kardot is odadobtak. Amikor aztán egy előre megbeszélt terv szerint Odüsszeusz harcosai a palota előtt harci kiáltást hallatva fegyvereiket is megcsörgették, a lányok – természetes félelemérzésüktől indíttatva – sikoltozva menekültek. Az egyedül ott maradó „lány” azonban a kard után nyúlt, hogy a támadókkal szemben megcselekedje biz azt, mit követelt a maga ­–  férfias természete! Később pedig a saját elhatározásából dicsőséggel vett részt a görög városállamok Trója elleni hadi vállalkozásában is. (Mily kártékony nemi sztereotípia, micsoda nőellenes gyűlöletbeszéd! – jajdulhat fel napjainkban a „gender mainstream”-ben lubickoló Törvény- és törvénytipró „más”!)    

A teljes utószó elolvasható itt.

Létrehozva 2020. február 10.