A szexuális orientáció új tudománya

Egy új tanulmány került a bizonyítékok növekvő körébe, mely szerint a szexuális irányultságot meghatározó narratíva – hogy ezt a genetika határozza meg – lehetetlen, hogy igaz legyen. A tudomány szerint egy személy szexuális irányultsága és partnerválasztása nagymértékben függ a személyes önállóság fejlődésétől és kifejeződésétől. Az azonos neműek iránt vonzódó embereknek jogi és kulturális szempontból szabadnak kell lenniük arra, hogy ne azonosuljanak azokkal, és ne kövessék őket.

A múlt hónap végén MIT és harvardi tudósok csapata a Science folyóiratban közzétett egy mérvadó tanulmányt a szexuális orientáció genetikai alapjáról. A közel félmillió ember genetikai anyagának vizsgálatán alapuló tanulmány határozottan cáfolja azt az elképzelést, hogy melegnek lenni olyan veleszületett állapot, amit az ember genetikai felépítése kontrollál, vagy nagymértékben kikényszerít. 

A tanulmány két fő megállapítást tartalmazott.

Először is arra a következtetésre jutott, hogy a szülőktől örökölt gének („öröklődés” néven ismert) hatása az azonos neműek iránti orientációra igen gyenge, csak 0,32 értékű egy 0 (nincs) és 1 (teljes) közötti öröklődési skálán. Ez azt jelenti, hogy egy személy fejlődési környezete – amely magában foglalja az étkezést, a családot, a barátokat, a szomszédságot, a vallást és az egyéb életkörülményeket is – kétszer jobban befolyásolja a saját nem szerinti viselkedés vagy ahhoz vonzódás kialakulásának valószínűségét, mint az egyéni gének.

Másodszor, elutasítva egy évtizedek óta elterjedt meggyőződést, a tanulmány megállapította, hogy „bizonyosan nincs egyetlen olyan genetikai tényező (melyet a médiában ’meleg génnek’ neveznek)”, ami az azonos neműekhez vonzódó szexuális viselkedést okozza. Éppen ellenkezőleg: „az érintett variánsok száma sok és elterjedt a genomban”. Ezen genetikai variációk mindegyike végtelenül csekély mértékben növeli a személy hajlandóságát az azonos neműekhez való vonzódásra. Tudományos szempontból az azonos neműek orientációja és viselkedése nagymértékben poligenikus.

E két eredmény logikája – alacsony öröklődés és magas poligenitás – egyértelműen mutatja, hogy a szexuális orientációra vonatkozó domináns kulturális narratíva – ami a homoszexuális személyeket az „úgy született” emberek határozottan korlátozott biológiai osztályának tekinti – egyszerűen nem lehet igaz.

Az alacsony öröklődés, amit következetesen megállapítottak korábbi genetikai vizsgálatok, mindig azt sugallta, hogy ez a determinizmus nem lehet igaz. A magas poligenikus hatás azonban sokkal többet tesz ennél: határozottan kizárja a determinizmus lehetőségét. A genomban levő több tucat markeren alapuló genetikai elrendezés azt jelenti, hogy látszólag minden ember rendelkezik ilyen elrendezéssel, vagy annak nagy részével. Más szóval, a melegeknek teljesen normális genotípusuk van; érdemben semmiben nem különböznek az összes többi emberi lénytől. Következésképpen a szexuális irányultság fejlődése és a partnerválasztás nem állhat elsősorban a genetikai diszpozíció ellenőrzésének kidolgozásából, hanem sokkal inkább a személyes önállóság fejlesztéséből és kifejezéséből, a saját szexuális lehetőségeket illetően. 

A szexuális orientáció determinizmusának elutasítása növelheti-e a toleranciát?

A tanulmányt jegyző tudósok nem kertelnek ezzel a következtetéssel kapcsolatban. A tanulmány első szerzője, Andrea Ganna, azt állítja a New York Times-ban, hogy „alapvetően lehetetlen megjósolni az ember szexuális aktivitását vagy irányultságát csak a genetikából.” A tanulmányt kisérő egyik esszé elismeri, hogy az eredmények szembe helyezkednek a „hajlammal, hogy lecsökkentsék a szexualitást a genetikai determinizmusra”, ehelyett megerősíti, hogy „a szexualitást… kulturális, politikai, társadalmi, jogi és vallási struktúrák alakítják és szabályozzák.” A tanulmányban résztvevő más tudósok, akik maguk is melegek, nyilvánosan ellenezték annak megjelenését, aggódva, hogy az eredményeket „félreértelmezik”, a gyűlölet program előmozdításához. Ugyanakkor tudatában vannak annak, bár nem tartják kívánatosnak, hogy a tanulmány megállapításai anti-determinisztikus vonatkozásokat tartalmaznak.    

Dicséretes, hogy a tanulmány vezető szerzői, közülük melegek is, ellenálltak annak, hogy a tudományos bizonyítékokat elnyomják a politikai hasznosság kedvéért. Helyesen teszik ezt, mivel a szexuális irányultságra és a hozzátartozó magatartásra vonatkozó téves determinisztikus felfogás elutasítása valóban nagyobb toleranciához és elfogadáshoz vezethet. A világ számos részén, ahogy erre a kísérő esszé rámutat, a jogi szankciók célja a heteroszexualitás rákényszerítése a vonakodókra.

De az Egyesült Államokban és más liberális nyugati társadalomban jelenleg inkább pont az ellenkezőjével van gondunk. Sok ilyen helyen a mai szabadságharc nem elsősorban azokért az emberekért folyik, akik melegként vagy leszbikusként akarják magukat azonosítani, hanem azokért, akik ezt el akarják kerülni, vagy ellenzik az ilyen azonosítást.

A Legfelsőbb Bíróság 2015. évi határozata az azonos neműek házasságának alkotmányossági kérdéséről részben azon a meggyőződésen alapult, hogy az azonos neműek orientációja tükröz egy „megváltoztathatatlan természetet, [ami azt diktálja], hogy az azonos neműek házassága az egyetlen valódi útjuk ehhez a mély elköteleződéshez.” A determinisztikus logika ebben a döntésben megerősítette azokat, akik korábban azt javasolták, hogy a homoszexuális személyek is házasságot köthetnek valakivel, aki azonos nemű, most pedig támogatja azt, hogy ha összeházasodnak, akkor a homoszexuális személynek el kell vennie az azonos nemű másik személyt.

Jelenleg számos jogalkotási és igazságügyi erőfeszítés zajlik az önkéntes terápia megtiltása vagy az olyan felnőttek legitimitásának tagadása érdekében, akik valamilyen szinten az azonos neműekhez vonzódnak, de úgy döntenek, hogy nem köteleződnek el azonos neműek közötti kapcsolatban, vagy nem azonosítják magukat melegnek vagy leszbikusnak azon az alapon, hogy az ilyen cselekedetek tagadják megváltoztathatatlan természetüket.

Az Egyesült Államokban azok az emberek, akik vonzódnak az azonos neműekhez, jelenleg szabadon azonosíthatják magukat melegnek, és törvényesen házasodhatnak azonos nemű személlyel. Ugyanezen emberek szabadságát sokan most mégis tagadni akarják, hogy [azok] visszautasíthassák melegként való azonosításukat, és elvegyenek valakit az ellenkező nemből azon az alapon, hogy ők így erőszakot tennének azon, akik ők „valójában”.       

A korábbi kutatás hangsúlyozza a szexuális identitás alakíthatóságát

A tényleges gyakorlatban a szexuális orientáció és a viselkedés szemlélteti a különféle identitásokat, melyeket az emberek felvesznek, amikor szabadon felfedezhetik az erotikus alternatívák gyakorlatilag korlátlan választékát. Feltűnő, hogy a szexuális orientáció alacsony öröklődése, melyet a Ganna-tanulmányban találtak, megegyezik egy másik mérföldkőnek számító genetikai tanulmánnyal – szinte az összes valaha végzett iker-tanulmány kimerítő metaanalízise, amelyet egy tudóscsoport végzett Tinca Polderman vezetésével -, amit négy évvel ezelőtt publikáltak a Nature folyóiratban.

A Ganna-tanulmányhoz hasonlóan a Polderman-tanulmány is csak 0.32-re becsülte a szexuális orientáció öröklődését. Figyelemre méltó ugyanazon gyenge eredmény megismétlődése a két tanulmányban, melyek nagyon eltérő módszereket és méréseket használtak. Mindkét vizsgálat úgy találta, hogy az öröklődés valamivel magasabb a férfiak, mint a nők esetében.  

Polderman tanulmányát követően kiemelkedő szexualitás-kutatók egy csoportja értelmezte a megismétlődött alacsony öröklődési szintet, hogy azt sugallja, hogy miközben a belső szexuális vonzerőt nem lehet társadalmilag alakítani, a belső vonzerő által korlátozott szexuális identitás adoptálása – homoszexuális, heteroszexuális vagy valami más – a legtöbb ember esetében a fejlődési tartományon belül van. „Természetesen lehetséges -ezt írják- megváltoztatni az ember nyilvános szexuális orientációja identitását, és minden bizonnyal lehet választani, hogy valaki elköteleződik vagy sem az azonos nemű vagy ellenkező nemű szexuális magatartásban, vagy cölibátust vállal.”

Az ilyen választási lehetőségek és az ezt támogató terápia, ahogyan megjegyzik, a leggyakoribb a vallásgyakorlók körében, és „valószínűleg megmagyarázza az ex-melegek és ex-leszbikusok állításait, miszerint ők már nem folytatnak ’homoszexuális életmódot’”. Például idézik Lee Beckstead pszichoterapeuta 2001-es cikkét, „Kúrák  kontra választások: a szexuális átnevelési terápia programjai”. Hozzátehetjük a Jefta lányai és a Megváltozott: #melegvolt történetek könyveket, melyek mindegyike tucatnyi személyt mutat be, akik eltávolodtak a korábbi homoszexuális identitástól és viselkedéstől.    

A népességi adatok megerősítik, hogy az azonos neműekhez vonzódó személyek többsége egy bizonyos ponton felfedezi az ellenkező nemű kapcsolatokat, és egy kisebbség tartós heteroszexuális házasságot tart fenn. Az általános társadalmi felmérés (az Egyesült Államok lakosságának kétévenkénti statisztikai profiljának elkészítését a Nemzeti Tudományos Alapítvány finanszírozza) alapján a homoszexuálisnak minősülő emberek 57% -ának (a homoszexuális férfiak 40% -a, és a leszbikus nők 78% -a) volt egy vagy több ellenkező nemű szexpartnere tizennyolc éves koruk óta. A melegek négy százaléka állítja azt, hogy az elmúlt évben *csak* ellenkező nemű partnere volt. 

A 2013 és 2015 közötti Nemzeti Egészségügyi Interjú Felmérés során, ahol a szexuális irányultságról folytattak le 100 300 interjút, a jelenleg partnerrel élő meleg személyek 13% -a számolt be arról, hogy ellenkező nemű, nem pedig azonos nemű szexuális partnerkapcsolatban van. A fent említett vallási motivációkkal összhangban ennek a 13% -os kisebbségnek a többsége (88%) heteroszexuális házasságban élt. Körülbelül egyharmaduk (35,6%) gyermekeket nevelt.

A szexuális viselkedés kényszerítése helytelen

Ganna és Polderman egybevágó megállapításai élesen megdöntik annak ösztönzését, hogy korlátozzák vagy kényszerítsék az ilyen személyek választását az azonos nemű identitással és magatartással kapcsolatban. Ha a homoszexuális és leszbikus személyek genetikailag normális állapotban vannak, mi az alapja annak, hogy megtiltjuk más, genetikailag normális személyeknek, hogy visszautasítsák azt, hogy azonos nemű viselkedést folytassanak? Ahogy mindkét tanulmány alátámasztotta, a legtöbb meleg vagy leszbikus genotípushoz hasonlítható személy a társadalmi környezet, fejlődés vagy személyes elv miatt különféle okokból végül nem vesz részt azonos nemű kapcsolatokban. Ennek a többségnek nem kellene-e egyenlő szabadságot és legitimitást adni ehhez?

A civilizált személyek elítélik a szexuális magatartás kényszerítésének kísérletét személyes szinten azoknál, akik vonakodnak. Miért elfogadható ugyanaz a kényszerítés társadalmi szinten?

Ha valaha is volt értelme annak a feltevésnek, hogy a melegeket a genetika határozta meg, akkor kényszerítő genetikai különbség hiányában nem lehet ésszerűen fenntartani azt, hogy a homoszexuális viselkedés toleranciájához szükség van a heteroszexuális viselkedés intoleranciájára. 

A cikk forrása angolul

Létrehozva 2019. december 30.