„Legyetek alázatosak és szelídek; legyetek türelmesek, viseljétek el egymást szeretetben.” Eféz 4,2

Elaludni a reggeli ébresztőt az iskolai fényképezés napján nem valami biztató kezdet. Pánikszerűen rohantam a lányok szobájába, s harsányan költögettem őket. Zúgolódás volt a válasz: „Ne már! Épp ma!”

Összeszedtem magam, készen arra, hogy a következő pillanatban kitör a cirkusz. Ám pár perc múlva csak vihogás meg éneklés hallatszott a szobájukból. Meglepett, hogy a veszekedés helyett békés hangokat hallok. Valamiért úgy döntöttek, hogy nem vezetik le egymáson idegességüket. Nagyon megkönnyebbültem. De jó lenne most azt mondani, hogy ugye, az én lányaim, tőlem tanulták. Csak hát nem ez a helyzet. Isten jó ideje munkálkodik, hogy féken tartsa a belőlem mindegyre kitörni készülő anyai hisztit. Ilyen igékkel szembesít újra meg újra, mint ez a mai is: „Legyetek alázatosak és szelídek; legyetek türelmesek, viseljétek el egymást szeretetben.”

Ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretném, vagy érzem, hogy a gyeplő kicsúszik a kezemből, az indulatok eluralkodnak rajtam. Beszélni kezdek, mielőtt átgondolnám, mit is akarok mondani. Hiába a bölcs tanács az alázatosságról, szelídségről, türelemről, ilyenkor biztos nem jut eszembe.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2012. január 19.