Tibor atya és a nők

“Sir hassirim aser lislomoh….csókoljon meg a szája csókjával”

Így kezdődik az Énekek Éneke a Bibliában, ezért ez az írás a szerelemről szól.

Egy lelkigyakorlaton ismerkedtem meg egy idős és szent Paptestvérrel, akit csak úgy „Szömöldökös” atyának hívtak. Az Ő tanúságtétele adta az indítást ehhez a bejegyzéshez. Nevetve adtam ezt a címet jelen írásomnak és arra gondoltam, hogy no ezt még azok is el fogják olvasni a fb-on, akik messzire elkerülik a szentelt vizet.

Szóval a Szömöldökös atya elmondta, hogy életében egyszer volt szerelmes amit azóta is szép emlékként hordoz a szívében. Viszont a meghívásában és a papi hivatásában egy nagyobb szerelmet kapott Istentől és Ő ebben a hűségben és tisztaságban élte le egész papi életét. Elmondta, hogy később azt értette meg, hogy azért nem voltak kísértései a szebbik nem iránt, mert neki az első szerelem emléke lefoglalta szívét és nem lévén csapodár természetű jól meg is volt egyedül ezzel az emlékkel és az ÚR iránti nagyobb szerelemmel.

-Hát velem is hasonló történt. Három évig udvaroltam és nagyon szép szerelem volt. Egyik alkalommal a villamoson utaztunk. Ő ült, én mellette álltam. Nem beszélgettünk, nem fogtuk egymás kezét egyszerűen csak léteztünk a szeretetben ami sütött. Az egyik megálló előtt oda jött hozzánk egy idős bácsi és egy szentképet adott át ajándékba. Azt mondta, hogy a köszönete jeléül adta, mert még nem látott ilyen fiatal párt akik ennyire szépen szerették volna egymást………….aztán elbűvölt és elhívott az Eucharisztia szépsége.

-Még korábban történt, hogy úgy adódott, hogy egy meggyőződéses kommunista leánynak udvaroltam. Egyik alkalommal önként eljött velem szentmisére. Hazafelé sétáltunk amikor észrevettem, hogy csendesen sír. Nehezen mondta el könnyei forrását. Észrevétlen megfigyelt engem a szentmise alatt és megértette, hogy a szívem soha nem lesz az övé, mert már Valaki elfoglalta.

Jó Uram! Ugye megtért már ez leány? Mert ha még nem, akkor most is küldök érte egy fohászt és áldást.

-Már pap voltam, amikor az egyik falumban féltő szeretettel üzentek nekem a Hívek. Vigyázzak, mert a fiatal papra szemet vetettek a falubeli özvegyek. Én is üzentem a következő szavakkal:

„Mondják meg az Özvegyeknek, hogy nem érdemes ezzel a pappal foglalkozni, mert a világ szerint bolond ez a pap.Mert ez a pap ha elvégezte az imáját és a munkáját, nem a szoknyák után jár, hanem a kutya iskolába.”

Úgy gondolom, hogy olyan ez, mint a házasságban. Ott is azzal lehet kikezdeni, akin meglátszik, hogy a szívében nem hűséges, de aki elkötelezett azt még a csapodár lélek is tisztelettel elkerüli.

Az Énekek Éneke a Szentírásban egy szerelem történetében énekli meg az Isten ember iránti szeretetét és az emberi léleknek az Isten utáni keresését és vágyódását.

Mindenkinek van egy-egy kedvenc Igéje a Bibliából. Nekem az É.É 7.5 tetszik a legjobban. Lám így udvarol a szerelmes ifjú: „Orrod olyan, mint a Libanon tornya amely Damaszkusz felé mutat.”

Ha jót nevettél, akkor váljék kedves egészségedre. Ugye nem is gondoltad, hogy még Isten is tud viccelni Veled?

Bővebben az ÉÉ-ről itt: http://www.amorsanctus.gportal.hu/gindex.php?pg=19176116

Szömöldökös atya is derűs ember volt.

Második protézis műtétje volt, amikor már nem lehetett altatni a kora miatt. Oda hívta magához műtét közben az egyik nővért és ezt mondta neki: Üzenem a doktor Úrnak, hogy Apám suszter volt. Ha megköpködi a szöget, akkor jobban megy bele.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek aki minden helyzetben ad erőt és derűt miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen.

Tibor atya blogja

Létrehozva 2012. január 5.