Kis bűn és nagy bűn

Elmegy egy bölcs sztarechez két ember. Az egyik nagy bűnt követett el, megölt egy embert. A másik csak úgy elment. Az öreg az elsőnek azt mondta, hogy hozzon egy nagy követ. A másiknak azt mondta, hogy töltse meg a zsákot kövekkel és hozza oda neki.

Amikor visszatértek a kövekkel, akkor azt mondta nekik az öreg, hogy vigyék vissza a köveket oda, ahonnan hozták. Az első gond nélkül visszavitte, mert emlékezett rá, hogy honnan szedte fel, a másik csak állt tehetetlenül.

Azt mondta az öreg: ez a különbség a súlyos és a kis bűnök között. A súlyos bűnre odafigyelünk, tudjuk mit tettünk, meg tudjuk bánni. A kis bűnöket jelentékteleneknek tartjuk, nem figyelünk fel rájuk, pedig a zsákban csak gyűlnek és gyűlnek és egyre nehezebb a teher, miközben nem tudjuk lerakni a vállunkról, mert mivel elfelejtettük vagy nem is tulajdonítottunk neki jelentőséget, nem tudjuk, mit kellene leraknunk.

Létrehozva 2016. október 11.