barsi.2

Nézzük a GPS-t és az árokba hajtunk

Interjú Barsi Balázs atyával

Kérem, foglalja össze a háromnapos elmélkedéssorozatot azoknak, akik sajnos nem lehettek jelen a Szent Antal-templomban, és a Mária Rádió adásait sem tudták követni.

– Hála Istennek van munkám, Sümeget sem hagytam volna ott csak azért, hogy három este három beszédet elmondjak. Ezekre az alkalmakra lelkigyakorlatosok jönnek, míg délelőttönként az egyházmegye papságának van rekollekciós napja, ami annyit tesz, hogy lelki nap, tehát nekik tartok elmélkedéseket minden nap délelőtt.

Hála Istennek van munkám, Sümeget sem hagytam volna ott csak azért, hogy három este három beszédet elmondjak. Ezekre az alkalmakra lelkigyakorlatosok jönnek, míg délelőttönként az egyházmegye papságának van rekollekciós napja, ami annyit tesz, hogy lelki nap, tehát nekik tartok elmélkedéseket minden nap délelőtt. Ma (kedden beszélgettünk – a szerző megj.) még egy nagyon szép mozzanat volt: a piarista Kalazanci-gimnázium tanulóinak, a felsősöknek tartottam egy előadást. Ezen kívül itt Kaplonyban esténként. Nagyon megdöbbentett, hogy külön a férfiaknak, külön nőknek kellett tartanom az elmélkedéseket. Természetesen külön témában, ami itt-ott találkozik. Ugye az asszonyoknak a szabadságról volt szó, hogy Krisztus szabadságra hívott meg minket, csak vissza ne éljünk ezzel a szabadsággal.

Nagyon röviden összefoglalva hát ott kell kezdeni, hogy van emberi szabadság, tehát olyan emberi dolgokkal kell hála Istennek foglalkozni, ami úgy látszik, hogy nem vallási téma, de épen ezt mutatja, hogy a kereszténység milyen nagy érték, hogy erre épít. Ha ez nincs, akkor a kereszténység összedől. Tehát az első nap arról elmélkedtünk, hogy van szabadság mindenféle híresztelés ellenére, hiszen azért az emberiség – úgy látszik – intelligensebb néha a cselekvési módjában, mikor csak úgy tevékenykedik, mint amikor filozofál. Amióta ember él a földön a bűnösöket megbüntették, a hősöket meg kitüntették, márpedig ha nem lenne szabadság, akkor ez nem lenne.

Itt is azért meg kell erősíteni, ugye Sigmund Freud, aki egy zseniális pszichoterapeuta volt és sok mindent felfedezett, de nagyon rossz filozófus volt. Azt gondolta, hogy csak tudattalan a világ, mindent és mindent meg lehet magyarázni. Holott nem lehet, mert az ember szabad. Tehát ez volt az első, a másik a szabadság eredete – ez az embert nagyon mélyen érinti és újra keresztény és újra hívő lesz. Nem tudom azt elfogadni, hogy ami nem szabad, lásd a növény- és az állatvilág, az egyszer szabad lesz. Itt Charles Darwinról kell beszélni.

Darwint egy keresztény nem utasíthatja el, nincs hozzá joga, mint természettudományt.

Tehát azt, hogy a testünk rokona lehet az állat testének, sőt, hát az élettelennek is rokona vagyunk, mert atomokból állunk, de az már filozófia és nem természettudomány, hogy az ember szabadságát, azt nem adhatta ez a világ. És Darwint a meglátása megkísérte, akkoriban a materializmus eléggé elterjedt volt, s saját természettudományos meglátása és valószínűleg biztatása, valamint a légkör erre kísértette.

Az első könyvében még azt írja le, hogy az első sejtett Isten teremtette, a másik kiadásból ez már kimaradt, és hát végül ma egy olyan darwinizmust terjesztenek, amelynek semmi köze egy pozitív, hogy így mondjam, élettudományhoz, hanem ez már filozófia. Azért filozófia, mert a szabadságot nem lehet mérni, tehát a természettudománynak semmi köze hozzá, nem lehet azt mondani, hogy 5 kilogrammnyi szabadság. Viszont ami nem természettudomány és nem lehet mérni, azért az nem biztos, hogy az nem ugyanúgy igaz, csak azért, mert más. És hát itt érjük tetten Istent, a teremtő Istent, hogy a szabadság az nem ebből a világból való. Isten az ő képére teremtette az embert, még akkor is, ha nagyon kicsit szabadok vagyunk, de ugye itt megint a kicsibe meg a nagyba botlunk, pedig ennek nincs értelme. Az anyaghoz képest, az állatvilághoz képest ez a kicsi szabadság szinte végtelen, ez egy új világ. És a harmadik, amiről holnap beszélek, de már ma elkezdtem, a szabadság története, az hogy Isten jónak teremtette az embert, és a szabadság az nem az, hogy választhatok jó és rossz között, mert az a megvetendő szabadság, hanem az, hogy szerethetek.

Isten nem tud rosszat tenni, és mégis szabad. Tehát már a meghatározással mérgezzük a fiatalokat, amikor azt mondjuk, hogy a szabadság az, hogy te választhatsz jó és rossz között. Az már az Istentől elszakadt embernek a megnyomorodott szabadsága, amiről Simone Weil, aki egy nagyon nagy gondolkodó volt, egy zsidó nő, aki azt mondta, hogy a választások világa már egy degradált világ, a jóságot önmagáért kell akarni. A jó és a rossz az nem két egyenlő erő. És hát így érünk oda, hogy igazából az embernek a szabadságát Krisztus adta – mondja Szent Pál, de ha így nézzük, akkor mondhatnánk azt, hogy Krisztus visszaadta, ő szerezte meg nekünk azzal, hogy kinyilatkoztatta Istent, hogy ő szeretett és megadta nekünk a Szent Lelket, hogy Isten életét élhetjük.És itt érintkezik egy kicsikét a férfiaknak mondott három beszéd.

Az ember ebben a légkörben van, tehát hogy háromfajta ember van: a kívülről irányított, a felülről és a belülről irányított ember.

Hát a kívülről irányított ember, akinek nincsen egy gondolata, mindig azt mondja, hogy hát az újság leírta, a parlament megengedte az abortuszt, hát akkor meg van engedve, tehát nem gondolkodó, és hát, amit a többség mond. Méltatlan ez az emberhez, hiszen tudjuk, hogy az igazság az nem ilyen. Az igazságot azt nem szavazzuk meg, az valami objektív dolog, amit szenvedve keresünk, tévedhetünk, és arra mutattam rá, hogy hasonlít Noé korához a mai, amikor az őskáoszbeli űr elöntötte a világot. Igazából nem az Úristen zúdítja, magunkra zúdítjuk ezt a káoszt, amikor nincsenek abszolút értékek, nincs fogódzó pont, és akkor jön ez a hömpölygő áradat, mint nálunk, ott Sümegtől nem messze a vörös iszap. És akkor elönt mindent, és nincs kapaszkodó, és sodortatik az ember. És hát egy második fok: a fölülről irányított ember. Ugye a Sínai-hegyén Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot, ami azért nem idegen az embernek, mert a lelkiismeretünkbe is nagyjából benne van.

Sajnos mi magunk is rossz képet adunk a nem hívő világ felé, hogy íme, ez a tíz parancsolat, és parancs, és elő van írva, és ezt nem szabad tenni, azt szabad tenni. Ez még nem keresztény fok! Ez a törvény. És sajnos sokszor belekeveredünk. Nyilván, hogy érvényben vannak a parancsok akkor, ha megkísértetünk, de ahogy mondtam az asszonyoknak Simone Weilt idézve, hogy egy kicsikét egy szinten áll a pazarlás és a takarékpénztár, az erkölcstelen asszony és a tisztességes asszony – s ezen nem szabad megbotránkozni! Nyilván ha megkísértenek egy asszonyt vagy egy férfit, akkor a tisztességes férfi, a tisztességes asszony tiszteletreméltó, de nem szent vagy nem mondjuk – a szentírás szövegével – rá, hogy igaz ember. Egyedül Isten a szent, a református testvéreinknek is el szoktam mondani: senki se szent.

Az egyház csak arra használja ezt a szót, hogy ha hozzátapadt valakihez, mint Szent Pálhoz – tehát, hogy az isteni élet van benne. Egy Szent Erzsébet, az nem tisztességes asszony, hanem ő szent, és itt oda érünk ahova a férfiaknál is, a végkövetkeztetéshez: Krisztus kiárasztja a szentlelket a szívünkbe, megbízva Isten szeretetében egy olyan életet élhetünk, hogy bár megkísértettünk, gyarlók vagyunk rettenetesen, de nem ott megy az életünk, hogy bűn meg nem bűn. És hát látjuk, hogy a legnagyobb keresztények oda jutottak, hogy bűnt nem tudnak tenni, tehát Teréz anya, Páter Pio vagy a legkisebbek is, például a nagyszüleink nem voltak képesek bűnt elkövetni.

Nagyapám az nem tudta elárulni az Istent, amikor a tanácsházán azt mondták neki, hogyha az unokáját beíratja a hittanra, akkor kirúgják, azt mondta, ha nem rúgják ki, akkor ő maga hagyja ott őket, s akkor is beíratja. És sok, sok ilyen ember volt, és amit végigéltek a kommunizmusba az emberek, hogy előnyöket kínáltak nekik, megmenekülhetek volna, de nem tették meg. Ami fáj az embernek, hogy ezt nem így mutatják be sokszor a papok, a lelkészek, mi magunk keresztények a fiatalságnak, hogy vigyázz, a kereszténység az egy nagyon nagy szabadság. De a szabadsághoz egy nagyon nehéz alagút vezet.

Úgy néz ki, mint ahogy Jeremiás mondja, hogy jó ám, hogyha az ifjú ember igát visel a nyakán, mert majd fölszabadul. Nem pedig úgy, hogy áttöröm a korlátokat, és én határozom meg, hogy mi a jó és mi a rossz, egy ilyen szabadságérzés elárad rajta, az eredmény pedig az, hogy szétmegy az élete, elveszíti a barátait, szétmegy a házassága, egymaga marad, kiégett ember lesz, tehát ahogy John Henry Newman bíboros mondja, hogy a kereszténységben a legnagyobb érvek, azok nem ész érvek, hanem életérvek.

Hát körülbelül ezeket szerettem volna elmondani, és ez egy húsvétra való előkészítés, meg pünkösdre: a szabadságra kaptatok meghívást, csak vissza ne éljetek a szabadsággal!

– Elnézést kérem, amiért saját életemet a kérdésbe fűzöm. Az újságírás kapcsán kaptam meg mostanában jogosan vagy jogtalanul azt a kritikát, hogy nem tudok független lenni. Ez igaz! Nem is tudom elfogadni azt az amerikai ránk erőltetett újságírói eszményképet, hogy egy újságíró tulajdonképpen marslakó. Csak az a feladata, hogy azt írja le, vagy csak azt fényképezze, videózza le, amit lát, hall. És ne próbálja megérteni azt, ami van. Hirtelen nem jut eszembe jobb példa: nem elég leírni azt, hogy 250 ember volt kint a szabadtéri focimeccsen, hanem meg kell írni azt is, hogy azért volt teszem azt vasárnap délután csak negyedszáz ember kint, mert például különleges szentmisét tartottak aznap. Nem a foci ellen fordultak az emberek, hanem volt egy másik rendezvény. Ugyanakkor persze sorsvállalás óhatatlanul pártoskodáshoz vezethet, de hát könyörgöm, nyilván hitem felé valamennyire pártosabban viszonyulok, mert hiába próbálok meg objektív lenni, nem tudok. S nemzetem felé szintúgy nem tudok eltekinteni…

– Nagyon jó, nagyon-nagyon jó, hogy ez a téma egyáltalán előjött. Kaptunk mi mindannyian az országgyűléstől egy lapot, hogy mi mit javasolnánk a magyar alkotmányba, és én beírtam azt, hogy a képviselőknek a lelkiismereti szabadságát kérem.

Hiába vagyok MSZP-s, hiába vagyok KDNP-s, hiába vagyok FIDESZ-es, elfogadtam az ő politikai irányzatukat, főleg gazdasági stb. elképzeléseket, eleve ezért lépett be az illető a pártba, ha azonban a lelkiismeretével ellentmond valami, akkor ne legyen kötelező a pártfegyelem alapján, az úgynevezett pártfegyelem alapján megnyomni a gombot, mert ez az ember megalázása és a szabadságának a semmibevétele.

Na és ez itt is kiderül, hogy az Európai Parlament fölött is áll az én lelkiismeretem, és azt hiszem, hogy minden egyes civil foglakozásba ez benne van. Amennyire meg tudom tenni, tegyem meg, és ezért harcolnunk kell egy olyan társadalomban, amely egyre jobban a bankok uralmának, megfoghatatlan ideológiáknak az erőszakos törvénye alá be akarja gyúrni az embert, és állandóan szabadságról beszélnek. A másik egy nagy kérdés, hogy egyébként sokkal jobban megérinti az embereket egy újságíró részéről, hogy hát ugye ez ember, ennek van véleménye, érzése. A másik, hogy a hitemet nem tudom megtagadni, nemzetemhez nem tudok pártatlanul hozzáállni, ez nagyon szép. Ez nem nacionalizmus, én az értékek miatt szeretek magyar lenni, a másik pedig az értékek miatt szeret román lenni, mert az édesanyjától tanulta azt a szép román nyelvet, én pedig az édesanyámtól a magyart tanultam. Sőt mélyen kell vállalni a nemzeti identitást, mert Krisztus zsidó volt, nem pedig magyar, ahogy egyesek kitalálják, hogy pártus herceg meg egyéb badarságok, mert pontosan azzal szentelte meg, hogy én magyar lehetek, hogy ő nem általános ember volt, és a jelenések könyvében ott van, hogy az idők végén a nemzetek hódolnak az ő kincseikkel. Nem egy euró-ízű gyümölccsel, meg agy amerikanizmussal kiterjesztett gondolatsorral, hanem az, hogy a román, a magyar, a szerb, az orosz.

Ezek óriási kincsek, az ember megtanul egy másik nyelvet, akkor veszi észre, hogy nem is lehet megtanulni, mert a gondolkodásuk is más. És ezt el lehet fogadni és értékelni, ez egy kincs. Tehát nem egymás ellenére vagyunk, hiszen az az igazi identitástudat, ha megáll magában. Nem a román meg a szlovák ellen vagyok magyar, nem hozzá viszonyítva határozom meg önmagamat, hanem magamhoz képest, és tudom, hogy milyen értékek vannak bennem, és hogyha én nagyon jól beszélem a magyar nyelvet, az az alapja annak, hogy megtanulhassak jól románul. Itt jönnek elő ez a filozófiai liberalizmussal. Nem azt mondom, hogy politikai vagy gazdasági, mert ott mindenki követhet egy olyan rendszert, amilyet akar.

Ez a csoport például jobban fogja a gazdaság föllendülését elősegíteni, tehát arra szavazok – mondjuk. De a filozófiai liberalizmus egy átok, az tulajdonképpen lemond a gondolkozásról, lemond az igazság kereséséről, azt mondja, hogy mindenkinek egyszerre igaza van ugyanazon tárgyat illetően, hát nyilván ez logikátlanság is, és a liberalizmusban van egy ilyesmi, hogy a katolikus szülő ne tanítsa katolikusnak, a református reformátusnak, akkor a magyar se tanítsa magyarnak a gyerekét. Majd, ha 18 éves lesz, akkor ő majd választ magának vallást. Nem fog választani, hanem az önző önmagát fogja választani, mert akkor már begyakorolta azt. A bűnös embernek az ösztöneit követve egyszerűen nem fog választani. És ez ugyanolyan – már bocsánat – badarság, mintha azt mondanám, hogy a szabadsága ellen vétünk, hogy mi rákényszerítjük a magyar nyelvet az utódainkra, s majd makogunk és mutogatunk neki, s majd 18 éves korában megtanul beszélni, ahogy akar.

Na most ez az, amikor a mi keresztségünkről beszélünk, az nem egy párbaj és nem egy vallásba való belépés, hanem a hitünk szerint az új élet, és a szülők nem kérdezték meg a gyereküket, hogy akarsz-e létezni, mert a létezés elvitathatatlan jobb a nemlétnél, és a még nagyobb létezés az örök élet, az isteni élet. Na most ezért mondom, hogyha én olyan értékhez kapcsolódok, és azt én nem tagadom meg mint újságíró, mint politikus, vagy mint bármi, amelyek önmagukban is értékek, számomra nagy értékek, az nem létezik hogy sért valakit. Legfeljebb azokat sérti, akik egy ravasz ideológia szerint egyáltalán nem hisznek semmiféle végső igazságban, és az az ifjúsági csoport, amelyet így nevelnek, az ki van szolgáltatva mindenféle romboló ideológiának. Nincs egy nyelve, nem kapaszkodott be a lét egészébe, Istenbe, vagy keresi a végső igazságot, arra rácsaphat minden romboló ideológia, minden romboló tendencia, és ki van szolgáltatva a bankok uralmának is, azok diktálnak, a médiát uralják stb. Tehát egy keresztény embernek, egy hívő zsidó embernek, egy igazságot kereső embernek ott van a helye mindenütt a társadalomban: egészen a miniszterségtől kezdve az utcaseprésig. És mindenütt harcolnia kell ezekért az emberi jogokért, és ezek alapján kell nyilatkoznia.

– Nem szorosan az elmélkedéséhez kapcsolódik ugyan, de említette, és nyilván érdekeli az embert, hiszen olvas, hall ezt-azt a világhálón barangolva: miszerint Jézus pártus herceg volt stb. Tehát nyilván az elnyomatás után megindult a magyarságtudat burjánzása is. Erről mi a véleménye?

– Pontosan ez, amit mond, hogy a szegény magyarságot letiporta a szovjet „nép”, mi tulajdonképpen egy bekebelezett állam voltunk, és igazából az internacionalizmus volt. Az pedig nem a másik ember szeretete, hanem egy hatalmi politikát folytató világbirodalomnak az ideológiája, és abban minden, ami igazán magyar azt elnyomták. Ezért Kodály Zoltán nagyon merész volt, amikor azt mondta, hogy nyelvében és zenéjében él a nemzet. Na most, amit eddig elnyomtak, és most már lehet, mint a fizikai törvényekben, bumm, robban.

Ilyen szempontból érthető ez a túlzott rekompenzálási vágy, hogy mindenféle tudományos alap nélkül egyes magyar csoportok állítanak ilyeneket, hogy Jézus pártus herceg volt. De az megint más, hogy nem tudom nekünk mi közünk a pártusokhoz, na mindegy! Tehát úgy értik, hogy Jézus az magyar volt – persze, és hát akkor ilyesmiket, hogy a magyar volt az ősnyelv. Én nyelvészetet végeztem az orosz-magyar szakon, és hát tudom azt, hogy akármit csinálnak, a magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládba tartozik. Persze földúsult minden mással. Ez ellen hozzák a tudománytalan dolgaikat, hogy mi hangzik. Pedig semmi köze a nyelvészetnek ahhoz, hogy a hangzásban hallatszik-e valami, hanem a mély struktúrájának azonossága a lényeges.

Én is hallottam ilyeneket, amikor egyetemista voltam, valaki egyszer, egy „nagymagyar” azt kérdezte tőlem, hogy elfogadtam-e már a halszagú rokonainkat, ugye halszagú, ezzel lenézte a finneket stb. Ebben is egy naivitás van, mert hiszen a nyelvi rokonság nem jelenti azt, hogy mi biológiailag közelebbi kapcsolatban lennénk vagy hogy rokonságban lennénk a finnekkel. Már csak azért sem, mert egy nép tud nyelvet váltani. Hát ott van a bulgár nép, az ma egy szláv nép, s török eredetű nép volt, csak szláv lett a nyelve. Na most az a baj, hogy nagyon-nagyon csökken a műveltségi szint, és terjed a műveletlenség. Én ismertem a szülőfalumban olyan parasztembereket, akik műveltek voltak.

Ki is a művelt ember? Egy szakmához nagyon ért, és amihez nem ért, azokon a területeken, nem tudom, hogy hogyan, de van hozzá szaglása, megszagol egy könyvet és tudja, hogy ez pancser dolog, kidobja, ezzel begyújtani kell a tűzbe. Érzéke van, hogy kit kérdezzen meg, és mit olvasson el, ma ilyen nincs. Badiny Jós Ferenc írta ezeket a szörnyű ostobaságokat, és ő állítja is az egyik könyvében, hogy ezt nem bizonyítja, hanem állítja, na de hát ez nem tudomány. Régen úgy volt, hogyha valaki egy művet írt, egy tudományt, hogy a magyar nyelvnek az eredete, bement, jelentkezett az akadémián… Vannak opponensek, s hozzon egy új érvet, és védje azt meg, ez ma már nincs. Hát engem az nem hat meg, hogy valakinek három doktorátusa van, és közben ilyen nívótlan irodalmat olvas.

Mondok egy másik példát, hatalmas vastag könyvet adott valaki, Jézus, az egyházépítő, nem tudnám most megmondani, hogy ki, de egy angol írta. Beleszagoltam 50-60 oldalba, és tudtam, hogy mi hozta létre a könyvet, de tipikusan. Azt írja, ez az anglikán – és az anglikánokról tudjuk, hogy VIII. Henrik elszakította Rómától őket, tehát ez tulajdonképpen nem hitújítás volt, nem hitbéli kérdések miatt váltak széjjel, hanem egy erőszakos akarat miatt – azt állítja, hogy Jézus járt ám Angliában már a földi életében, s ne lepődjünk meg, és ott Jézus már épített egyházakat. És azt mondja, hogy Róma, ugye ez a nagy sötét hatalom, ezeket a dokumentumokat elpusztította, pedig maga a kereszténység indulása előtt már Jézus megalapította Angliában az egyházát. Ott épített egyházakat.

Mit akar ezzel bizonyítani? Azt, hogy a római püspöki szék előtt már Anglia egyháza létezett, tehát ez egy anglikán komplexus, köszönöm szépen, ebből nem kérek. Befejeztem az olvasását. Na most körülbelül ilyen komplexusokból nőnek ki a hasonlók. Aki nyelvészkedni akar, annak tessék, végezze el a nyelvészetet. Na most, ez a baj, és ráadásul még ott mellette a naivság az emberekben, és itt van az újságíró felelősége is, hogy igenis népnevelőnek kell lennie. Tehát lehetetlen az, hogy bármit igen, csak értékeket nem közvetíthetek. Nem jó ez! Nem mennek klasszikus nagy filmek a tévében, ez botrány, valamint az, hogy nem hallunk gyönyörű verseket.

Nagyon szeretek a Kossuth Rádióban – nekem nincs tévém ott a rendházban – meghallgatni egy nagyszerű drámát, földolgozva rádióra. Ez népnevelés, hogy a fülünk, az eszünk, az emberi látásunk ki legyen művelve. Ezzel szemben nyomják ezt a sódert, ezt a semmit, ezt a majdnem, hogy a mindennapi életnek, az alpári életnek a megduplázását, és a polgár ott láthatja, mit csinál egész nap. Hát valami borzasztó! És ugyanakkor miből érkezett az emberiség ide? Abból, hogy a régi emberben meg volt az a tisztelet, ami le van írva, nahát az igaz. Hát ki van nyomtatva. Találkoztam olyan katolikus asszonnyal, aki azt mondta, hát atya, hát az abortusz meg van engedve. Kérdem, ki engedte meg? Hát az újságban olvasta. Hát az újságba azt is leírták, hogy mit tudom én, a zsidók az egy alpári faj, meg a cigány is az, s ki kell irtani. És ha ezt mondjuk a magyarról is leírnák, akkor mit szólnánk hozzá?

Volt egy ismerősöm, akivel jó viszonyban voltam, pedig nem a nagy emberekhez nem szeretek odadörgölődni… Ő püspök volt, és én Franciaországban doktoráltam, később el is jött Magyarországra egy busznyi fiatallal. Aztán később a rendi érsek lett, aztán prímás, megkapta a bíborosi kalapot, gratuláltam neki, és meghalt. Később a titkára a félbe maradt kéziratos levelét, amit nekem írt, azt elküldte. Egy csodálatos ember volt, ő is földművesek gyermeke volt. Jókat beszélgettünk, és ő beszélt egyszer erről a nagy felelősségről, ami a közvetítéssel jár. Merthogy ugye a médium, a média azt jelenti latinul, hogy közvetítő, tehát hogy a valóság távol van tőled, de én ott tudok lenni, és hírt tudok adni – ez egy nagy szolgálat.

Na most a mai ember annyira tévéfüggő lett, hogy amit lát, az a valóság helyébe lép neki, és igazából nem is néz utána, hogy mi a valóság. Erre egy tipikus sümegi példát tudok: megépítettek egy körforgalmat, és éppen ott sürgölődtek a rendőrök, ott beszélgettek, és egy őrült autós elhajtott mellettük, keresztül a körforgalmon, és hát a rendőrök leállítják, kérdezik. Az ember szabadkozik, hogy a GPS-ét nézte. Tehát nézzük a GPS-t, és beleesünk az árokba.

Szóval itt van egy óriási feladat, hogy valóban a valóságról adjunk hírt, és ez egy nagyon kényes kérdés. Mostanság például a katolikus egyházról mi a hír? Az, hogy egy pap nagy botrányt tesz, vagy egy püspök, hát persze gyalázat. Mondjuk az elsők között is volt gyalázatos, mert hiszen Júdás, az még nagyobbat művelt, elárulta Krisztust. Na mostanában csak ezek, töménytelenül terjednek. Tehát az nem hír, hogy egy tisztaéletű, nagyszerű fiatal pap mondjuk árvaházat létesített, ez nem nagyon nagy hír, vagy az, hogy megvigasztalt egy kis öreg nénit, akit kiraboltak, s még pénzt is adott neki, meg el tudott beszélgetni a betegekkel, haldoklókkal. És maga ez az arány, ahogyan a rémhírek jönnek, és valahogy nincs az, hogy közvetítene valamit, ami szép, ami nyugodt, ami jó. Itt már az arányokkal is baj van.

Persze ahhoz nagyobb tehetség kellene, hogy a jóságot is bemutassa, mint egy izgalmas drámát, mint azt, ami nagyon szép, merthogy könnyebb bemutatni egy botrányt. Erre mondja egy amerikai püspök, egy nagy prédikátor, hogy szerinte Amerikában nincs tíz embernél több, aki gyűlölné a katolikus egyházat, de milliók vannak, akik gyűlölik azt, amit gondolnak a katolikus egyházról. Tehát sokszor ezeket a képeket, amiket egymásról alkotunk sajnos, ezeket kell lerombolni, és hát valóban nagyon szép a görög szöveg, amikor azt mondja az Úrjézus, hogy én vagyok az igazság, ami azt is jelenti, hogy a valóság is.

Tehát, hogy a valóságot és annak az igazságát megmutatni, és nem hiszem, hogy ezzel erőszakot követnék el a nézőn, ez nem félremagyarázás. Miért, hát a beszélgetésben is megengedett az, hogy én a saját értékrendszerem szerint beszéljek, a riporternek is feladata, hogy ne legyen egy mindentudó bíró, de azért úgy érezhető legyen, akár az arcán is, hogy a rosszat rossznak tartja, a jóért meg lelkesedik.

Forrás: nagykaroly.szatmar.ro

Létrehozva 2023. március 20.