llosa

Az ateista író kiállása a katolicizmus mellett

Mario Vargas Llosa nem éppen arról ismert, hogy kedvelné a katolikus egyházat vagy magát a vallásos gondolkodást. Most, a spanyolországi pápalátogatás után – amelyen számos baloldali és ún. „felháborodott katolikus” tüntetett az egyházfő ellen – az író az El Paísban áll ki a látogatás fontossága, szépsége és a vallás társadalmi szerepe mellett.

Llosa szerint Madrid pár napra fiatalok örömünnepévé változott, ahol komolyabb incidens nem történt. Egyesek számára a találkozó egyszerű turisztikai attrakció csak, ahol a világ különböző tájairól érkezett fiatalok találkozhatnak, szórakozhatnak egymással. Vargas Llosa szerint azonban ennél sokkal többet bizonyít a madridi tömeg: a katolikus egyház erejét.

Mindez Spanyolországban fontos üzenet lehet, ahol egyre jobban csökken a katolikus egyház szerepe, befolyása. A Franco-diktatúra alatt a fasiszta rendszerrel az egyház túlságosan összefonódott, és ezért számos baloldali kemény antiklerikálissá vált. Mindazonáltal Spanyolországban a Franco-rendszer bukása után is jelentős maradt a katolicizmus befolyása – egy ideje azonban folyamatosan veszít erejéből. Vargas Llosa – érezhetően nem örömmel -megjegyzi, hogy míg 2010-ben még a lakosság nyolcvan, idén már csak hetven százaléka vallotta magát katolikusnak. Egy év alatt tehát legalább négy millió hívet veszített az egyház. A fiatalok között még rosszabb a helyzet: alig ötven százalék a katolikusok aránya, és a tíz százalékot csak éppen meghaladja azok száma, akik gyakorolják is a vallásukat.

A teljes cikk a Heti Válaszban olvasható.

Létrehozva 2011. augusztus 31.