Húsz évvel ezelőtt tapasztaltam meg személyesen a Szentlélek kiáradását. Ez a tapasztalat megújította a szentmiséhez való hozzáállásomat és papi életemet. Ezután mélyebben éltem át a szentmise alatt Jézus jelenlétét és közelségét. De valahogy most az elmúlt hetekben kezdett bennem összeállni az egész! Vagyis az, hogy a katolikus karizmatikus megújulás célja nem más, mint hogy a lehető legteljesebb legyen a Jézussal való szentségi találkozás. Ez a találkozás az ember számára döntő jelentőségű. Amikor Zakeus találkozott Jézussal (Lk 19,1-10), minden megváltozott benne. A bűnös vámos szentté lett. Amikor a bűnös asszony találkozik Jézussal a farizeus házában (Lk 7,36), ott is tanúi lehetünk egy új ember születésének. Ezekből levonhatjuk azt a következtetést, hogy aki Jézussal találkozik, az megváltozik.

Suenens bíboros azt mondta egyszer, hogy a karizmatikus megújulásnak az „egyház szívébe” kell hatolnia. Ez egy belső figyelmet jelent. Ahogyan a lelkipásztorok előkészítik a keresztelendő gyermek szüleit a keresztségre, ha kell több alkalommal is tanítják a hit alapjaira – ugyanolyan gondossággal kellene azt is megkérdezniük: szívükbe fogadták-e már személyesen a Szentlelket, van-e élő kapcsolatuk Istennel? Mert ezen dől el, hogy keresztény életet élnek-e!

De ezen kívül mást is jelent az „egyház szíve”. Mi van az egyház szívében? Jézus Krisztus áldozata: a szentmise! A karizmatikus megújulásnak be kell hatolnia a szentmisébe, hogy minden, ami ott történik, a Szentlélek fényében és a Szentlélek erejében történjen! Az a karizmatikus megújulás, amely nem vezet el a szentmiséhez és a szentségekhez, nem katolikus karizmatikus megújulás! Lehetnek csodálatos jelek, nagy élményeket adó dicsőítő énekek – de mégse katolikus.

A katolikus karizmatikus megújulás értékei a szentmisére irányulnak, vagyis a Jézussal való szentségi találkozásra. „Amint az Atya Krisztust küldötte, úgy küldte Krisztus is a Szentlélekkel eltelt apostolokat. Nemcsak azért, hogy az Evangéliumot minden embernek hirdetve tanítsák: Istennek szent Fia halálával és feltámadásával megszabadított minket a sátán hatalmából és a halálból, és átvitt az Atya országába, hanem azért is, hogy a meghirdetett üdvösséget megvalósítsák az egész liturgikus élet központját jelentő áldozat és szentségek útján. ” (II.. Vatikáni Zsinat: A Szent Liturgiáról 6.) A mozaik kockáknak csak úgy van értelmük, ha az egész kép viszonylatában a helyükre kerülnek. Nagyon fontos a megtérés, de itt nem szabad megállni – ez valamire irányul! Fontos a Szentlélek szívünkbe fogadása és a karizmák elfogadása, de itt nem szabad megállni. Ezek mind a Jézussal való szentségi találkozásra irányulnak. Ha nem jön létre ez a találkozás, az ember nem képes „új teremtmény” (2Kor 5,17) lenni! Ahogy egy katedrális boltívei egy középpontba futnak össze – ezek mind úgy találkoznak a szentmisében.

A Szent Liturgiáról szóló dokumentumban (9) azt mondja a II. Vatikáni Zsinat: „Mielőtt az emberek a liturgiában részt tudnának venni, szükséges, hogy a hitre és megtérésre meghívást nyerjenek. Mert »hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? (Róm 10,14-18) ” Ez azt jelenti, ha nincs megtérés és mély hit, a szentmisén való részvétel külsőségessé válik: lehet, hogy minden imát pontosan mond, és énekel az ember-de a szíve alig változik. Úgy megy haza, ahogy jött. Az élő Istennel való találkozás nem hozott létre benne nagy változást – mert igazán nem is találkozott vele. A karizmatikus megújulás hét ajándékra hívja fel a figyelmet, amely a szentmisében rejtőzik. Ezek az ajándékok ugyanakkor kihívások is: kihívja az embert zárkózottságából és közömbösségéből, és döntő változásokat hoznak létre benne.

1. Az első ajándék a szentmise kezdeténél található: a bűnbánat

A bűnbánathoz, illetve a megtéréshez szükséges a Szentlélek világossága. „A Lélekmindent átlát, még lsten mélységeit is” (1Kor 2,10). Csak Isten Lelke tudja az embernek bemutatni, hogy ki is ő valójában. A Lélek megmutatja a benned lévő rosszat és megmutatja Isten irgalmát. Felelősségre von, és ugyanakkor megvigasztal. Sőt, erőt ad a rossz legyőzéséhez. Nem elég csak úgy elmondani a bűnbánati imát, hanem a benned lévő rosszat el kell vetni magadtól (Róm 8,13; 5,21), mert hiszen a bűn „halált hozó”! Ezt a lépést követi, hogy elismered Jézust, mint Uradat és Megváltódat, akinek abszolút joga van életed minden területe fölött. A függetlenségre törekvő ( modern) ember könnyen kimondja a sátáni szavakat: „én a magam ura vagyok”, „nekem nem parancsol senki”. Egyedül a Szentlélek fényében ismeri fel az ember, hogy a Jézusnak való engedelmesség érték. Sőt az egyetlen út ahhoz, hogy kiszabaduljon börtönéből, és hogy a sötétségből a fényre jusson. Egyedül a Szentlélektől származik az az örömteli fölismerés, hogy Isten gyermeke vagyok! Szívesen megteszem mindazt, amit az én szerető Atyám mond nekem! Nem az én vágyaim a fontosak, hanem az Ő szent akarata! Mert egyedül ezáltal érek célba! Szent Ferencben egy szentmise indította el a megtérést. Erre a döntő lépésre és felismerésre hív az Úr minden szentmise kezdetén! Ez az a kapu, amelyen át beléphetsz a szentmise misztériumába. Ezért tanácsos néhány perccel korábban érkezni a templomba, hogy a szívedet föl tudd készíteni erre a lépésre. Ha ez sikerül, akkor lelked mélyéből bele tudsz kapcsolódni a dicsőítésbe.

2. Az Úr második ajándéka a dicsőítés.

A Szent Liturgiáról szóló zsinati dokumentum azt írja: „A liturgia az a csúcs, amelyre az Egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelyből fakad minden ereje. Az apostoli munka ugyanis azt célozza, hogy mindazok, akik a hit és a keresztség által Isten gyermekei lettek, egybegyűljenek, az Egyház közösségében Istent dicsérjék, résztvegyenek az áldozatban és az Úr vacsoráját vegyék… Az eukarisztiából, mint forrásból árad belénk a kegyelem; és általa valósul meg Krisztusban a leghatásosabb módon az emberek megszentelése és Isten dicsőítése. Az egyház minden más munkájának erre a célra kell irányulnia. ” (II. Vatikáni Zsinat: A Szent Liturgiáról 10.)

Miért kell dicsőíteni? Mert ez szeretetből fakad és értelmes dolog! Amikor az ember találkozik a végtelen bölcsességgel, jósággal, szépséggel, igazsággal. dicsőíteni kezd. Ezt nem Isten követeli meg, hanem ez értelmes mivoltunkból fakad. Mert ezt megelőzi az a fölismerés, hogy ki az Isten! Bármi jót; igazat, szépet megtapasztalsz, azért dicsőítheted Istent. Ez a legszellemibb folyamat, amit a Szentlélek irányít bennünk, hiszen azért küldte Őt Jézus, hogy „megdicsőítse” Istent (Jn 16,14). A karizmatikus megújulás kezdettől fogva felismerte ennek fontosságát, és bátorított a dicsőítésre. Ugyanakkor ez azt is igényli, hogy az ember merjen kilépni a birtoklás, hatalom és élvezetvágy körforgásából és belépjen Isten szemléletébe. A Szentlélek segít, hogy ezt a lépést megtegyed, és szívedet eltöltse az imádat. Erre tanít a „dicsőség” kezdetű imádság. Már a dicsőítő szavak halmozásából is látjuk, hogy itt a szív tele van Isten szemléletével: „dicsőítünk… áldunk… imádunk… magasztalunk… hálát adunk…” Ezt az imaformát otthon is lehet gyakorolni, hogy az ember szíve minél gyakrabban fölemelkedjen a természetfölötti világ szépségeihez. De azért is jó megtanulni, mert az örökkévalóságban ez lesz a „főfoglalkozásunk” (Jel 7,12). Szüntelenül áramlik majd felénk Isten szépsége, jósága, bölcsessége és mi erre a dicsőítés szavaival fogunk reagálni.

3. Az Úr harmadik ajándéka az Ige

A Szentlélek által ismerheted fel az Igében Isten neked szóló üzenetét. Amikor Szent Ferenc egy szentmisén azt hallotta: „add el mindenedet”, ez meggyökereződött benne. Úgy érezte, ezt személyesen neki mondja Jézus.

Ettől fogva elkezdte életét rendezni, és Istennek alárendelni.

Jó, ha valaki már otthon átelmélkedi a szentmise olvasmányait. Jó, ha minden szentmisén kéri a Szentlelket, mutassa meg, hogy neki személyesen mit üzen most az Úr. Akinek a szíve kész az engedelmességre, egészen biztosan meghallja azt a szót, ami számára világosságot hoz, és kinyilvánítja Isten akaratát. Ugyanakkor arra is jó gondolni, hogy Isten Igéje teremtő erejű. Ahogy a világot megteremtette, ugyanúgy képes arra, hogy benned is új világot teremtsen. A karizmatikus megújulás a világ minden részén új lelkesedést hozott Isten igéje iránt. A hetenként összejövő közösségek az Igére épülnek, és amikor az Igéből megismerik az Isten akaratát – ez dicsőítést vált ki bennük. A Szentlélek az Igén keresztül Isten jelenlétét, hatalmát és szándékait ismerteti meg az emberrel.

4. Az Úr negyedik ajándéka a szentmisén, az élő hit.

Hit abban, hogy Isten nincs távol, hanem közel van. Hit abban, hogy Isten „itt és most” cselekedni fog. Hit abban, hogy minden rosszaságod ellenére elfogad téged és szeret. Úgy mondd el a „Hiszekegy”-et, hogy a Szentlélek közölhesse veled a hit erejét. Azt az erőt, amivel kapcsolatban Jézus azt mondta: „Ha azt mondjátok ennek az eperfának, szakadj ki tövestül és verj gyökeret a tengerben – engedelmeskedik nektek” (Lk 17,6).

Ha ezt a hitet szívedbe engeded, ez felszabadít.

A betegség, a rosszindulatú emberek támadásai, sorsod problémái nem uralkodnak többé fölötted, mert Isten jelenlétébe lépsz, ahol a rossznak nincs hatalma. Jézus azt mondta: „Aki bennem hisz, nem marad sötétségben” (Jn 14,46). Ezzel a hittel szinte azt lehet mondani, izgalmassá válik a szentmise. A embert eltölti a várakozás, hogy vajon mit fog cselekedni Isten a következő percekben. Ez a hittel teljes várakozás tapasztalható meg Tardif atya miséin, mivel az emberek hiszik, hogy ott Isten gyógyítani fog. De ez a hit minden szentmisén fölébreszthető, mert Isten az, aki gyógyít! A karizmatikus megújulás mindig fölhívta a keresztények figyelmét a várakozó hit fontosságára, amely megnyitja a szívet Isten működése előtt!

5. Az Úr ötödik ajándéka a felajánlás

A miséző pap fölajánlja Istennek a kenyeret és a bort, mint az „emberi munka gyümölcsét”. Isten azt tudja átváltoztatni saját testévé és vérévé, amit fölajánl a miséző pap. Az előkészületi asztalon lévő bor, vagy kenyér nem változik át.

A felajánlás gesztusa a mi életünkre is vonatkozik. A szentek írásaiban gyakran találunk felajánló imákat: nem csak az általánosan ismert Szent Ignác-i imára gondolok: „Fogadd el Uram teljes szabadságom, emlékezetem, értelmem és egész akaratom, mindenem, amint van, és amivel rendelkezem. Te adtad nekem mindezt, Neked Uram visszaadom. Minden a Tiéd, rendelkezzél vele, egészen akaratod szerint. Add nekem szereteted és kegyelmed, mert az elég nekem “-hanem Foucauld atya, vagy Thomas Merton imáira is. Itt is érvényes az, amit az előbb megfogalmaztunk: Isten azt tudja átváltoztatni, amit odaadunk. A karizmatikus megújulás mindig nagy súlyt helyezett az élet fölajánlására. Ez azt jelenti, hogy nem birtokosai vagyunk saját életünknek, hanem intézői (Mt 25,14-30; Lk 16,2).

Ami pedig azt jelenti, hogy egyszer az Úr tőlünk is megkérdezi: mit tettél a neked adott talentumokkal„,adj számot vagyonkezelésedről” (Lk 16,2). Tudomásul kell venni, hogy a te életed nem a tiéd, hanem Istené (1Pét 2,9). Nem csak a teremtés miatt, hanem a megváltás miatt is. „Nagy volt a ti váltságdíjatok” – írja Pál apostol (1Kor 6,20). Jézus tulajdon vére ontásával váltott meg bennünket.

A bűn én-központúvá tette az embert. Tudatlanságában azt gondolja, hogy minden tőle való. De ez nem igaz! Minden testi és lelki képességünket, létünket, minden eredményünket és sikereinket ajándékba kaptuk. „Mid van, amit nem kaptál?”- kérdezi Pál apostol (1Kor 4,7). A felajánlás által tudatosul benned, hogy Istentől jöttél és hozzá mész. Tudatosul az is, hogy életedet és minden adományodat úgy kell kezelned, hogy az megfeleljen Isten szándékainak. Hogy ne a Te önző, bűnös akaratod győzzön, hanem Isten akarata. A felajánlással kiszakítod magad a rossz bilincseiből és lehetővé teszed, hogy Isten hatalmas dolgokat műveljen veled, ahogy a Szűzanya mondta a Magnificatban. A Szentlélek segíteni fog, hogy életátadásod következetes legyen. „Eszedbe juttatja” (Jn 14,26) a hétköznapok forgatagában, hogy Istené vagy és úgy kell cselekedned, ahogy Ő akarja.

6. Az Úr hatodik ajándéka az átváltoztatás és az áldozás

A kenyér és a bor Jézus testévé és vérévé válik. A világtörténelem legnagyobb csodája megy végbe a szemed előtt. Életed legnagyobb lehetősége előtt állsz: Isten a szívedbe akar költözni. Jézus van előtted, aki azért jött el, hogy feláldozza magát éretted. Nem foglalható szavakba az az isteni szeretet, ami itt megnyilvánul. Milyen titokzatos az az isteni vágy, amely minden lehetőt megragad, hogy egyesüljön teremtményével. Emberré lett, kenyérré lett, hogy eljöhessen hozzád és hogy soha ne érezd magad egyedül. Hogy amikor elhagynak, elutasítanak, megaláznak és megcsalnak, akkor is melléd tudjon állni és’ azt mondani: „Ne félj, én szeretlek téged, az életemnél is jobban.”

Ugyanakkor az átváltoztatás azt is jelenti, hogy a Szentlélek téged is át akar változtatni. Lehetővé akarja tenni, hogy rajtad keresztül megnyilvánuljon Isten hatalma és jósága. Ezen a ponton nyílik rá a szemünk a karizmák fontosságára. Általad akar Jézus gyógyítani, prófétálni, szomorúakat vigasztalni, rászorulókat segíteni.

Ahogy ezeket a sorokat írtam, egy ápolónővér (Gyarmati Jánosné) meglátogatott. Örömmel számolt be arról, hogy az elsőszombati szentmisén meggyógyult a keze. Egy 5 x 5 centiméteres égési seb volt rajta, ami hetek óta nem gyógyult. Az orvos már a bőrátültetésen gondolkodott. A nővér a szentmise után vette észre, hogy nem fáj a keze. Amikor hétfőn elment az orvoshoz és az kibontotta a kötést – teljesen sima volt a bőre, nyoma is alig volt az égési sebnek!

A szentáldozás a gyógyulás forrása! Jézus köztünk jár és megérinti sebeinket és eggyé forrasztja szívünket. A katolikus karizmatikus összejövetelek mindig a szentmisével egybekapcsolva jönnek létre. Mert ez minden egyházi tevékenység „csúcsa” – ahogy a II. Vatikáni Zsinat írja a Szent Liturgiáról (10):„Ugyanakkor forrás is, amelyből fakad minden ereje. “

7. Az Úr hetedik ajándéka a küldetés

Gondolj bele, mi ment végbe benned. Jézus van a szívedben, megújultál és kilépsz a világba. Jézus általad akar szólni (ez történik az evangelizációban), általad akar szeretni (ez valósul meg a karizmák által), és rajtad keresztül akarja az egyházat építeni (közösséget vállalni másokkal). Ez történt az első pünkösd alkalmával is. Amikor az apostolok megtapasztalták a Szentlélek kiáradását, háromezer embert megtérítettek (evangelizáltak), segítettek a rászorulókon (béna gyógyítása), és megszervezték az első egyházi közösséget (hét diakónus megválasztása, együtt imádkozás, kenyértörés – ApCsel 2,42-47).

Az Úr téged is küld a világba. A Szentlélek megmutatja, hogy kinek, mikor és hogyan kell szólni, vagy segíteni. A világ ma tele van sebekkel. A gyűlölet sebeivel és a bűnök sebeivel, a kábítószerek és abortuszok sebeivel. A reménytelenség és a félelem sebeivel. Jézus küld, hogy gyógyítsd meg a világ sebeit. Nem bújhatsz ki a küldetés alól. A karizmatikus megújulás minden országban nagy súlyt helyez az evangelizációra. Nem csak az „Élet a Lélekben” szeminárium és a különféle kurzusok által, hanem az ember személyes találkozásai által is. Felébresztette a katolikusokban a küldetésnek azt a szellemét, hogy felelősök a környezetükért. Szóval és közbenjáró imádsággal lehetőleg mindenkit vigyenek oda Jézushoz.

Ne engedd, hogy bárki is meghaljon melletted a reménytelenségtől! Segíts rajta! Szeresd! Így válik a szentmise életforrássá!

Szeretném megismételni újra, amit az elején írtam: az a karizmatikus megújulás, amely nem vezet el a szentmisékhez és a szentségekhez, nem katolikus karizmatikus megújulás. Lehet érdekes, megragadó, történhet csodás gyógyulás is, de nem katolikus. Nekünk katolikusoknak nem szabad az eukarisztiát elhanyagolni, vagy pláne semmibe venni. „Ezért gyöngék és betegek közületek sokan, többen pedig holtak” (1Kor 11,30). A világ legnagyobb kincse nálunk van! Rajtunk múlik, hogy a kincs a Szentlélek által életté válik-e bennünk!

Katona István atya

Létrehozva 2011. május 25.