Tanuljunk meg hallgatni 2.

Kutatni Isten akaratát

A lelki hallgatás azt jelenti, hogy elsősorban Isten akaratát keressük – s csak aztán beszélünk. Ha először felteszem a kérdést, hogyan cselekedne Jézus Krisztus az én helyemben – és csak azután kezdek el tenni. Természetesen ismernem kell a Bibliát, ha figyelembe akarom venni Isten akaratát, és életemet Jézus tettei szerint akarom irányítani, ha választ akarok kapni kérdéseimre.

Olyan gyakran mondják: Nem lehet megismerni Isten akaratát. Isten hallgat Nem hallom őt. Hozzám Isten még sohasem beszélt. Eltekintve a szárazságoktól és elsötétedésektől, Isten akaratát, hangját mindig akkor hallom meg, ha a Bibliából felismerem akaratát A Bibliában Isten kinyilvánította akaratát. És mindig újra megmondja nekünk, hogy mit akar és mit nem akar tőlünk.

Isten ma is szól hozzánk. Istent ma is hallhatjuk. De ehhez fel kell ütnünk a Bibliát! A közös ima azt is jelenti, hogy belemegyek a másik imájába, magamra veszem kéréseit, különösen akkor, ha azok súlyosak. Vagy belekapcsolódom a másik dicsőítésébe és hálaadásába, és nem verem agyon a hálaadást azonnal egy újabb kéréssel, bármennyire is fontosnak tűnne nekem.

Először hallgatni – aztán beszélni

Hadd mondjam még egyszer mert annyira fontos: először odahallgatni, s csak azután beszélni. Ez általános érvényű szabály: először engedni, hogy a másik kibeszélje magát, odaszentelni egész figyelmemet neki, végighallgatni. Majd gondolkodni – és csak aztán beszélni.

Könnyen megfigyelhetjük: lelki emberek nem adnak tú1 gyors választ. A lelki emberek először gondolkodnak, azután beszélnek. S ez mindenekelőtt igaz az Istennel kapcsolatban. Mielőtt hamar cselekednél vagy szólnál, kérdezd meg: szavad vagy tetted megfelel-e Isten szándékának, Jézus lelkiségének. Milyen sok vitát, haragot elkerülhetnénk a lelki közösségekben, ha feltennénk gyakran a kérdést: “Uram, mit tennél Te most az én helyemben ? -Atyám, mi a Te akaratod ebben a helyzetben ?”- Isten megadja a választ, ha alázatban és engedelmesen keresem azt.

Imacsoportban

Itt aztán nagyon sokat vétkezünk a hallgatás ellen. Nem hallgatjuk meg, ami elhangzik. Nem figyelünk a másik imájára. S ha egyvalaki nagy baját mondja ki imában, mi bensőnkben a magunk gondjával foglalkozunk, és alighogy a másik elhallgat, kimondjuk a magunk dolgait.

Imacsoportban imádkozni annyit jelent: közösségben imádkozni. Ez azt jelenti, hogy a kéréseket közösen kell az Úr előtt hordozni, mint ahogy közösen kell a dicsőítésben megmaradni.

Rend

Odahallgatni arra, mi is történik most Ha dicsőítés, akkor megmaradok a dicsőítésben és hálában. Ha egy nagy ügy miatti könyörgés, akkor nem vágok közbe valami szép élményem megosztásával. – Figyelmesen odahallgatni: miről van szó. Ha imádkoztam hangosan, visszavonulok a csendbe és hallgatásba – és engedem szólni azokat, akiknek nem esik könnyen a szabad ima, teret engedek nekik is.

S éppen ez a szabály – hogy tekintettel vagyok a másikra a közösségben, és minden ciklusban (pl. hálaadás vagy kérés), és lehetőleg csak egyszer szólalok meg – késztet arra, hogy mielőtt imádkozom, először Istenre hallgassak, hogy meghalljam, tulajdonképpen miért is kell imádkoznom. Mert azt is megmutatja nekem az Isten, ha először megkérdezem Őt, ha először Őrá hallgatok: mit és hogyan kell imádkoznom. Hiszen nem tudom, hogy Isten mit akar velem az imában kimondani, vagy mit akar megmutatni, ha csak úgy belevágok, és előtte nem figyeltem Őrá.

Csend

Mi is történik most? – ez a kérdés nagyon fontos a hallgatás és csend idején. Talán éppen egy nagyszerű közös éneklés után csendesedett el az egész közösség… Természetesen egyesekben az éneklő ima új dolgokat hozott a felszínre, s lehet, hogy ezt szeretnék valakivel megosztani, vagy ezért hálát adni az Úrnak.

De mi is van most? Vajon ez most nem csupán az én akaratom, elképzelésem, ötletem? Vajon nem kell-e most inkább megmaradnunk ebben a csöndben? Nem tud most az Úr jobban működni testvéreim lelkében a csenden keresztül, mint az én szegényes magasztalásomon át?

Milyen kevélyek vagyunk sokszor, mintha fontos lenne a mi tevékenységünk, a mi közreműködésünk! Az Úrnak kell átadni az első helyet – a csendben még inkább!

Próféciák

Hasonló túlbuzgóságot tapasztalhatunk, amikor az Úr egy testvérnek próféciát ad. Imában Isten csodás ígéretét halljuk – és mi történik? – Ahelyett, hogy engednénk Isten szavát bennünk működni, belehullani a szívünkbe, mielőtt az ott gyökeret verhetne – gyorsan a nyakán már a következő prófécia. Mert Isten nekem még szebb, még jobb próféciát adott, és ezt azonnal muszáj, hogy mások is hallják!

Vajon odahallgattunk-e előbb Istenre, hogy ez a magatartásunk megfelel-e az Ö akaratának? Most, itt, így ebben a pillanatban?

Meg vagyok győződve arról, hogy a túlbuzgóságban a nagy Zavarkeltő munkálkodik – ilyenkor nagyon könnyű dolga van velünk. Itt, az imádkozó közösség csöndjében elhangzik Isten nagyszerű Igéje, mely most munkálkodhatna az emberszívben – mi is akadályozhatná meg? – Hát a legkönnyebben, legegyszerűbben az, hogy még egy, még kettő, még három még szebb próféciát utána hajítani.

Éppen a próféciákat kell nagyon gondosan megvizsgálnunk. Valóban mostanra szól? Vagy ezzel csak megzavarom a csöndet, vagy a közös imát. Nem minden, ami jó, mindenkor jó. A nem megfelelő időben kimondott szentírási szó is zavart kelthet. A Sátán a “világosság angyalaként” is felléphet (vö. 2Kor 11,14.) – és dolgozhat szentírási idézetekkel is (Mt 4,6.).

Életünk végéig

Az odahallgatást egész életünkben tanulni kell. Hiszen egész életünkben ez segít szoros Isten-kapcsolatra minket. Jézus azt mondta: okos ember, aki sziklaalapra építi házát és ez az építkezés: szavainak meghallgatása és megtevése. De Jézus még többet ígér nekünk: “Bizony, bizony mondom nektek, aki hallgat az én szavamra, és bízik abban, aki engem küldött, annak örök élete van!” (Jn 5,24.) “Aki szeret engem, az megtartja szavamat, és azt az én Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és nála fogunk lakni.” (Jn 14,23.)

(Fordította: egy testvér)

Létrehozva 2017. október 2.