Magány és egyedüllét

Kérdés: Mi a magány és az egyedüllét közti különbség, vagy a kettő ugyanaz? Úgy érzem, hogy magányos vagyok és emiatt nagyon rosszul érzem magam. Ez baj?

Válasz: Ha nem tapasztaltam volna meg magam is a kínzó és pokoli magányt, akkor nem is érteném igazán ezt a kérdést. De sajnos, vagy jelen esetben mégis hála Istennek átéltem éveken keresztül ezt a kínt. Bár előtte nagyon szerettem egyedül lenni, igaz mostanában is, de ennyit elég a tapasztalatomról.

Óriási különbség van a kettő között, körülbelül akkora, mint amilyen messze van a föld az égtől. A magány pokoli, ahogy ezt szó szerint kifejezi többek között a francia nyelv is, ahol a pokolnak és a bezár, bezárkózik szavaknak ugyanaz a szótöve (enfer). A magányos ember bezárkózott, vagy a másik irányból megközelítve kirekesztették olyannyira, hogy nincs személyes kapcsolatban környezetével. Az emberek képesek kirekeszteni, Isten azonban mindenki felé nyitott, nincs örökké tartó eleve elrendelés, saját akaratunktól függetlenül. Tanító és megtisztító hatású próbatétel azonban létezik, amit alkalmazni szokott Gondviselő Teremtőnk. Ez olyan mély fájdalomérzéssel is járhat, hogy így sóhajt fel szíve mélyen a szenvedő: engem Isten is elhagyott! De a legtöbb esetben mi romboljuk, vagy szüntetjük meg a Teremtő Istenünkkel való kapcsolatunkat saját bűneinkkel. A bűn ugyanis válaszfalat emel, de nemcsak Isten felé, hanem embertársaink felé is, sőt megrontja a saját magunkkal való viszonyunkat is, szétesetté és teljesen elszigeteltté válunk. Mindezt, bűneink legdurvább következményét is magára vállalta Megváltónk a kereszten. /„Istenem, Istenem miért hagytál el engem?”/

A magányosságig úgy is el lehet jutni, hogy nem engedek túl közel magamhoz senkit. Ennek oka legtöbbször a bizalmatlanság, félelem. A szeretet kapcsolat azt is jelenti, hogy a szívem kiszolgáltatottá teszem a másik számára, és minél inkább megnyílok előtte, ő annál nagyobb fájdalmat is okozhat nekem. Hát a mi Istenünk nem ezt vállalta be a kereszten? És egy közülünk a lándzsájával szíven szúrta.

A magány és az egyedüllét között az a nagy különbség, hogy a magányos, Istennel sincs kapcsolatban, míg az egyedül lévő igen. Gondoljunk csak a szerzetesekre, akiket egyedül lévőknek hívtak már a kezdetektől (monachosz). És ők éppen azért vállalták az evilágban lévő egyedüllétüket, hogy az élő Istennel még intenzívebb és misztikus kapcsolatban éljenek. Természetes, evilági szinten elkülönülnek környezetüktől, de Istenben élve minden emberrel mély közösségbe kerülnek, tehát egyáltalán nem lehet magányosnak hívni őket. Az Istennek való folyamatosan önátadott életük emeli ki őket a magányból. Ezzel szemben az önző, egoista embert lehet magányosnak hívni. Ez nem azt jelenti, hogy minden magányos ember egoista, énközpontú.

Nem csoda, hogy magányodban rosszul érzed magad, hiszen teremtettségünkből kifolyóan egymásra vagyunk utalva, és a saját boldogságunk forrása a másik személyben van. Lehet, hogy az isteni gondviselésből kifolyólag most próbatétel alatt vagy. Egyet tudok javasolni: a kapcsolataidra /Isten, emberek/ szentelj több időt, figyelmet és bizalmat! Biztos vagyok benne, hogy így hamarosan változást fogsz tapasztalni életedben.

(forrás: parochia.hu)

Létrehozva 2012. december 19.