Nem lehet elég korán kezdeni

Tegnap hallottam egy csapat óvodás magával ragadó történetét. A katolikus óvodába jártak, öten együtt. Természetes volt az asztali áldás és hálaadás. Átkerülvén egy másik óvodába továbbra is hangosan imádkoztak együtt.

Ebből kisebbfajta botrány lett. Itt nem imádkozunk- mondta az óvó néni. De a gyerekek hihetetlenül találékonyak és természetesek. Folytatták az imádságot minden közös étkezés előtt, csendesen, az asztal alatt összekulcsolt kezekkel.

Csendesen tanúságot tettek az Úrról, anélkül, hogy tudták volna, mert a Jelenlét az áldás és hálaadás természetes volt számukra.

Vajon mi a magunk felnőtt világában vagyunk-e ennyire találékonyak? Vállaljuk-e az Urat? Nyitott-e a szívünk az Ő jeleire, és a másik ember szívének nyitottságára? Észrevesszük-e a csatornát, hogy most és általunk mit akar mondani, kit akar szeretni az Úr?

Uram! Hála Neked, hogy a Tieid lehetünk és Téged szolgálhatunk más emberekben! Hála Neked, hogy tanúságot tehetünk Rólad, Érted! Adj nekünk nyitott szívet és fület, hogy halljuk üzeneteidet és továbbadhassuk őket! Bocsásd meg, amikor nem vállaltunk Téged! Tégy minket bátor tanúságtevőiddé! Add, hogy a legnagyobb tanúságtétel az életünk lehessen- Általad!

Létrehozva 2012. szeptember 30.