keczely

Életige – 2012. május

« Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. »

Kedves Nővéreim és Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Előző hónapban az átadott és elfogadott életről elmélkedtünk, vagyis hogy mit jelent egy olyan emberi élet, mely sínre van téve, a helyén van, s a cél felé halad, esetleg száguld.

Átgondoltuk, mit is jelent   életünket rendben tartani: Tulajdonképpen ez csak akkor lehetséges, ha elismerjük azt a fölöttünk lévő Hatalmat, aki a Legfőbb Rendező! Ismerjük annyira magunkat, hogy „privatizált alapon” nem tudunk rendesek lenni, legfeljebb a megjátsszuk a rendességet. Az elfogadott élet annyit jelent, hogy Istentől igazolt, érvényes, hiteles és jóváhagyott életem van. Érvényességem nem tőlem és nem miattam van. Nem tőlem, mert a végtelen Tökéletességnek Tükrében képtelen vagyok megfelelni a legfelsőbb elvárásoknak. De nem is miattam van az igazolt életem, (lásd: Róm.3,22 ) , hanem az egyetlen Igaztól , aki kiállt értem, hogy elkallódott és elkajlálkodott szívemet rendbe szedje. – Ha én teljes öntudattal belehajtok ebbe a felismerésbe, akkor egy sajátos tudatállapotban leszek: Ez az élő hit, mely azt suttogja bennem: Tudom túl sokat nem érsz és sokra nem mégy az életeddel   – így szólistaként, egymagadban. De ha az a drága Keresztre-feszített már így kiállt és tartotta a hátát érted, akkor elfogadott és igazolt életed: adva van.

Az Életige elolvasható itt.

Létrehozva 2012. május 7.