A gyűlölet ellentéte az irgalmasság

Interjú Dávid Katalin művészettörténésszel

„A hetvenes évek elején felkértek, hogy rendezzek Holokauszt-kiállítást, itt, Budapesten. Kiutaztam Auschwitzba, applikációs anyagért, és elhozhattam egy Krisztus-szobrot. Akkor készült, amikor már égették a halottakat, mert a testeket nem tudta nyelni a kazán. Máglyákat raktak; egy sor fa, egy sor ember, egy sor fa, egy sor halott, egy sor fa, egy sor hulla. És meggyújtották. És valaki az egyik elszenesedett fából Krisztust faragott.

A Krematóriumi Krisztust. Itt volt a Nemzeti Galériában. Amikor először megérintettem, kormos lett a kezem. Képzelje el… Viselt koronát, tövisből, de nem király volt. Hanem megváltó. Az ő számukra, akkor, a megváltó…” Dávid Katalint hallgatom, áhítattal. Példázatait a jelképek erejéről. Amelyeket oly hosszú ideje már inkább erőtleneknek gondolunk. Mert hiányuk által következhetnek be a legnagyobb bűnök. És a legkisebbek is.

 Ezt a könyvet is, mint annyi mindent az életben, egy időben jött jó tanácsnak köszönhetjük.

– Unokabátyám, Barcsay Jenő, 1947-ben elvitt, mint utolsó éves egyetemi hallgatót, Lyka Károlyhoz. Művészettörténetről beszélgettünk, és Lyka azt mondta: úgy látom, hogy maguk nem tudnak majd utazni. Hát lehet-e művészettörténetet, akár csak a teljes magyart, hát még az európai művészetet, közvetlenül tanulmányozni – ha nem utazhatnak? Akkor, ott, elhatároztam, hogy ikonográfiával foglalkozom majd, mert ahhoz megfelelő tágasságot a kitűnő reprodukciók is biztosítanak. Talán még jobban, mint az eredeti, mert hazavihetem, és írás közben rápillanthatok. Tanulmányozhatom az ábrázolás-tant. Ennek egy nagyon szép területe a jelképek vizsgálata. Így kezdődött. Később, mert keresztény, szakrális ikonográfiával akartam foglalkozni, elvégeztem a teológiát. Így kerültem a Biblia „mögé” – s már ötvenöt éve kutatom. A Bibliát – amely központi területe a keresztény ikonográfiának. Nekem a Biblia nem a valláshoz kötődő mű. Számomra, miképp könyvem címe mutatja (A teremtett világ misztériuma) az a könyv, amely abszolút biztos alapját adja az európai kultúrának. Gyönyörű, akár erkölcsi, társadalmi, szociális szempontból olvasva. Alapja az irgalmasság. Ézsaiás könyvében olvashatjuk az Úr mondatait: „ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.” És felsorolja az irgalmasság cselekedeteit, hozzátéve: ha mindezt megtettétek, csak akkor gyertek hozzám panaszkodni. Monumentális. Mindez megismétlődik az Újszövetségben. Jézus az utolsó ítéletről beszél. Ott áll, hatalmas erővel, iszonyú fenségben, és mindenki azt várja, hogy arról fog szólni: betartottátok a törvényeimet? Megsüvegeltétek a papjaimat? Imádkoztatok? És semmit nem kérd ezekből. Csak annyit szól: álljatok ide a jobbomra, ha enni adtatok az éhezőnek. Álljatok balra, ha megtagadtátok azt. A saját országába történő belépéshez szükséges egyetlen vízum alapja az irgalmasság. Az irgalmasság, amely a gyűlölet ellentéte. Mert nem a szeretet a gyűlölet ellentéte, hanem az irgalmasság.

A teljes interjú elolvasható Dávid Katalin honlapján.

Létrehozva 2012. április 24.