Szeretetből teszem

Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend első tagjai a Mecsek és a Pilis-hegység remetéi voltak. Lelkiségük legjellemzőbb vonásai kezdetektől fogva a tudatosan vállalt visszahúzódó életmód, az önmegtagadás, a böjt, az engesztelés. Ennek az életformának korunkra is érvényes értelméről, lényegéről és fontosságáról Bátor Botond szerzetessel, a pálosok magyarországi elöljárójával beszélgettünk.

Pálos szerzetesként mit jelent számodra a böjt?
Huszonegy éve kezdtem a pálos életet. Az újoncidő egy éve alatt 10 kilónál is többet adtam le böjtöléssel. Persze a kezdeti lendületbe vegyültek kevésbé fennkölt motivációk is. Ha a társaim koplaltak, az engem is nagyobb önmegtartóztatásra ösztönzött. Böjtölés és aszketikus „body building” még nem váltak el teljesen egymástól. Aztán a szerzetesi életem további éveiben tisztult a kép, de el kell ismernem, számomra a böjt továbbra is kihívás maradt, egyáltalán nem magától értetődő. Újra és újra rá kell szánnom magam a böjtre. Néha jobban sikerül, néha kevésbé. Kissé olyan ez, mint rendet rakni a szobában, vagy rendezni az életemet. Vannak, akiknek állandóan rend van az asztalán, számomra ez elérhetetlen. Nekem időről-időre el kell szánnom magam, hogy nagytakarítást végezzek az életemben, újra és újra el kell határoznom magam a böjtölésre. Ebben egyébként sokat segít a szerzetesi élet ritmusa, a közösségi életünk rendszeressége, a fogadalmaim.

Az interjú elolvasható itt.

Létrehozva 2012. április 24.