• Isten hozott!
  • Legfrissebb
  • Legnépszerűbb

St Benedict Medal sm

Lectori salutem

Ez a honlap a magyar katolikus megújulásban eltöltött két évtized gyűjtőmunkájának eredménye. A Szentlélek ajándékai, az internet és evangelizáció, tanúságtételek, tanítások, téveszmék, kritikák, New Age praktikák, megkülönböztetés, dicsőítés, közbenjárás és szabadítás, sátán, démonok és angyalok, bűnbánat és megbocsátás, lélekkeresztség és szabadulás, atyák és laikus testvérek tanításai (többek között  dr. Kovács Gábor, dr. Barsi BalázsVarga László, dr. Gál Péter, Katona IstvánKeczely Károly és sokan mások), valamint számos  további olvasnivaló megtalálható az oldalakon. A nagy érdeklődésre tekintettel Athanasius Schneider püspök magyar nyelvű tanításait is összegyűjtöttük.

Megújult címoldalunkra a Szent Benedek medált választottuk, amely a római katolikus egyház egyik legrégebbi szentelménye, „segíti a híveket megszentelődésük útján, oltalmat nyújt a gonosz hatalmak támadása ellen. Hatása Krisztus segítségül hívásán alapszik, amit Szent Benedek közbenjárása által kérnek". A medálról bővebben itt olvashatsz.

Honlapunk mobilbarát: kis méretben másképp működnek a menük, de a kék keresztre kattintva mindig a címlaphoz jutsz vissza.

A honlap egy pécsi katolikus imaközösség közreműködésével készül. Az itt megjelent cikkek és írások elsődleges célja a katolikus hitvédelem és megújulás internetes elősegítése.

Pécs, 2015. pünkösdjén

Ajánló a néznivalókból

Minden lehetséges”?

Jelenits IstvánAz is, hogy Jézus pártus hercegnek született?

(1.)

Nem tudom, van-e jó magyar szó annak a mindennapos lélektani ténynek a megjelölésére, amelyet kompenzációnak szoktunk nevezni. Szegénységben élő, kényszerű megvettetést viselő emberek gyakran, tán törvényszerűen termelnek ki magukban valamit, amivel önérzetüket megtámogathatják. Többnyire egy lassan felnövekvő álmot, emlékeket, amelyekbe sok-sok önáltatás vegyül. Ha már koldusruhában kell járnunk, miért ne viselnénk azt úgy, mint mesebeli királyfiak?

Ha egy-egy nehéz sorsú embernek szüksége van ilyen önáltató vigasztalásra, még inkább rászorulhatnak ilyesmire nagyobb közösségek: népek, nemzetek. Gondolom, hogy például a románok sok évszázados szegénységük, peremre vetettségük emlékeit próbálták önkéntelenül ellensúlyozni a dákoromán elmélettel, amely nemcsak Erdély őslakosainak tünteti fel őket, hanem szorosan odakapcsolja közösségüket a római történelemhez.

A magyarság a huszadik században élt át sok nagy megaláztatást. Trianont, a második világháborút követő évtizedek presztízsveszteségét, hisz hányszor kellett hallanunk, hogy Hitler utolsó csatlósai voltunk. Az idegen országokban, kisebbségi sorsban élő magyarok nemzeti öntudatát naponta megtépázta (ha egyáltalán lehet erről múlt időben írni) az iskoláztatás, a tömegkommunikáció. De valószínű, hogy azoknak is sok megaláztatásban volt részük, akik több, egymást követő rajban Nyugatra mentek, s a szétszóratásban kerestek helyet maguknak, családjuknak.

E történelmi traumák kompenzációjaként értelmezem én azt a mítoszt, amely egyre több érdeklődésre, elfogadásra talál a közvéleményben: a sumér-magyar rokonság gondolatát.

Legújabban e minden tudományos alapot nélkülöző „eredetmondának” hitbéli, vallási vonatkozása is támadt. Megjelennek olyan könyvek, amelyek azt állítják: sumér ágon Jézust is magyarnak vallhatjuk. Merthogy ő nem zsidónak született, e népnek csak anynyi köze volt hozzá, hogy ők feszítették keresztre.

Ennek az itt-ott már korábban is megfogalmazott gondolatnak most tekintélyes külsejű kötet igyekszik népszerűséget szerezni: Badiny Jós Ferenc: Jézus Király — a pártus herceg című írása. A kötet fedőlapján a turini lepel alapján készült Jézus-arc látható. A könyv Budapesten jelent meg, 1998-ban, az Ősi Örökségünk Alapítvány kiadásában. Erről a kötetről szólnak következő kritikai jegyzeteim.

A szerző nem akármilyen vállalkozásba fog: kétezer éves köztudatot igyekszik megrendíteni. Legalábbis Saultól, Szent Páltól fogva az egész kereszténységet egy hatalmas maffiának állítja be, amely nemcsak nem őrzi hűségesen, hanem egyenesen meghamisítja Jézus alakját, tanítását. Azzal, hogy az Ószövetség beteljesítőjének mondja, pedig ő éppen azért jött közénk, hogy a zsidók Jehovája helyett a sumérok által már régóta tisztelt mennyei Atyát ismertesse meg velünk. A kettős millennium idejére éppen jó leckéket kínál: vizsgáljuk át, mit hozott a kereszténység, és mit jelent a magyarság történetében Szent István, aki a tisztább, sumér örökségtől elfordította e népet, s ennek a hamis hagyománynak szolgáltatta ki.

Mindebben a nem közönséges méretű vállalkozásban a szerző nem hivatkozik semmilyen újonnan feltárt forrásra, eddig ismeretlen régészeti anyagra. Annak a tudománynak az ismeretanyagából meríti érveit, amelynek közmeggyőződését mindenestül elutasítja. Könyvéből az derül ki, hogy a tulajdonképpeni forrásokkal nincs személyes kapcsolata. Adatait mindig másodkézből idézi, feldolgozott szakirodalma nagyon hézagos.

Hogyan bánik azokkal a szakkönyvekkel, amelyekből hivatkozási alapját összegyűjti?

Többször utal a The Interpreters Dictionary of the Bible-ra (Abingdon Press, New York, 1962). Ez a 4 + 1 kötetes „szótár” a biblikus tudományban elismert, általánosan megbecsült szakmunka. Tegyünk egy próbát, hogyan használja a könyv szerzője!

A mű 266. oldalán arról olvasunk, hogy Sault elűzték Antiochiából, s ott megerősödött a péteri egyház, amelynek első püspöke Péter volt. Innen idézzük a szerzőt:

„Az ’úrvacsora’ szertartásos vételét igazolja az ún. ’antiochiai kehely’. Képét itt bemutatom. 1910-ben találták meg Antiochiában. Ezüstből készült, két részből — belsőből és külsőből — tevődik össze. A szakvélemény megállapítása szerint a belső kehely az, amit Jézus használt az ’utolsó vacsorán’ — és ez be van helyezve egy külső borítót képező ezüst kehelybe, mely az első évszázad második felében készült.

Jézus van rajta ábrázolva és tizenegy apostola — és közöttük többször látható a szent sólyom. (G. A. Eisen: ’The Great Calice of Antioch, 1923.’) A képet átvettem a szótár 142. oldaláról, ahol úgy minősítik, hogy: ’A kehely értékes darabja a közel-keleti művészetnek.’ (Nem nevezi ’jew-christian’ alkotásnak.) — A kelyhet valamelyik kolostorban őrzik New York államban.”

Az említett szótárban megkerestem az idézett szócikket. Érdemes teljes terjedelmében közölnünk:

„Antiochiai kehely. A keresztény művészet sokat vitatott darabja, állítólag 1910-ben bukkantak rá Antiochiában, vagy legalábbis Szíriában. Három részből áll: egy mintázatlan belső csészéből, egy külső, aranyozott, áttört burokból és egy tömör talapzatból. Ez mind ezüstből van. Az áttört burok belső szegélyét egy rozettakör képezi, alatta az áttört szerkezet szőlővesszőkből áll, madarakat, egyéb állatokat és tizenkét ülő alakot ábrázol. Ezek két csoportot alkotnak, mindegyikben egy központi alak található, körülötte öt másikkal. A csésze egy kissé deformálódott, emiatt az ezüst megrepedt. A kehely most New York Cityben van, a Cloisters-ben. (Ez egy közismert múzeum. — J. I.)

Sokat vitatkoztak arról, hogy mikor alkothatták. Az első hat századból egy sincs, amelyet ne vettek volna gyanúba. (Azt a szélsőséges nézetet, hogy a kehely modern ötvösmű, egyértelműen megcáfolták.) G. A. Eisen azt állította, hogy a belső csészét Jézus használta az utolsó vacsorán. A külső burkot az első század második felére datálta, legvalószínűbbnek azt tartotta, hogy a hatvanas évekből való. Az alakokról azt tartotta, hogy az egyik csoport az ifjú Jézus a négy evangélistával és János testvérével, Jakabbal, a másik a feltámadott Jézus és az újszövetségi levelek írói: Péter, Pál, Jakab, Júdás és Péter testvére, András. Az ókeresztény művészetnek csaknem minden szakértője elveti ezt a nézetet. Ez az értelmezés olyan érdeklődést vél fölfedezni a műben, amely a portréalkotás irányába mutat, ez azonban az Újszövetségtől teljesen idegen. Másrészt abból indul ki, hogy az Újszövetség könyveit a hagyomány által megnevezett szerzők írták, s az újszövetségi könyvek kánona lényegét tekintve már összeállt 64 körül. Ezek a föltevések megalapozatlanok. A kehely a negyedik vagy az ötödik századból származhat. Az alakok valószínűleg Krisztust és tíz apostolt vagy szerzőt ábrázolnak az Újszövetségből. A tárgy az ókori közel-keleti keresztény művészet jeles emléke.”

Ez után következik a szócikk bibliográfiája.

Jól látható, hogy Badiny Jós Ferenc azt emelte ki ebből a lexikoncikkből, amit saját „elméletébe” be tudott illeszteni. Csakhogy maga a lexikoncikk ezt az értelmezést teljesen meghaladott, tarthatatlan elképzelésként közli, bizonyítékokat is hoz fel ellene. Aki így állít szakirodalmi hivatkozásokat saját elmélete mögé, abban nemigen bízhatunk!

Az összevetés értékelésében jelentéktelennek látszó kérdés: hogyan lettek a lexikonban szereplő madarakból Badiny Jós könyvében éppen sólymok. Később derül ki, hogy azért, mert Badiny Jós szerint „Jézus Urunk legrégibb szimbóluma nem a kereszt, sem a feszület, hanem a szárnyát széttáró, repülésre lendülő ’szent sólyom’, a Pártus Birodalom TURUL madara.” (273. oldal) A szerző — néhány századot merészen átugorva — mindjárt érvel is: „Ezt megerősíti a már kései, Kr. u. 7-8. századbeli és az írországi kereszténység ereklyéjét képező sólyom is... (Bemutatom ezen oldal alsó képén. Ez a sólyom az írek hiedelme szerint Keresztelő Szt. János szimbóluma... Mintha közelednénk a János-evangéliumból idézett szöveghez. Ahhoz a valósághoz, hogy Keresztelő Szent János valóban ’sólyom képében’ látta a Szentlelket Jézus Urunkra leszállni, és vállán megnyugodni. Ugyanis ha ’galamb’ lett volna, amint az ’átfésült’ szöveg írja, az írek is galambnak jelképeznék Keresztelő Szent Jánost.” (uo.)

Eddig a meglepő idézet. Az az elgondolkodtató benne, hogy egy olyan közismert ír madárképet értelmez, amely nem a Keresztelőnek, hanem a negyedik evangélium írójának (hagyományosan: Szent János apostolnak) a jelképe, vagyis nem sólyom, hanem sas, nem is Krisztus-ábrázolás, ahogyan nem az a másik három evangélistát jelképező ember-oroszlán-tulok sem, és legkevésbé sincs köze Jézus keresztségének jelenetéhez. Ha Badiny Jós odalapozott volna a keze ügyében lévő Interpreters Dictionarynek a keresztábrázolásokról szóló szócikkéhez, meggyőződhetett volna arról, hogy bizony az ilyen kétesen gyanúba vehető sólyomábrázolásoknál sokkal, de sokkal korábbiak és gyakoribbak a keresztény világban a keresztek, sőt a feszületek. Legelőször is az az emlékezetes gúnyrajz, amelyen egy keresztre feszített szamárral találkozunk. Így gúnyolták már az első században azokat a keresztényeket, akik bizony nem sólyomban keresték Krisztus Urunk jelképét, hanem a Megfeszítettről tettek hitvallást — akár az életük árán is.

Álljunk meg itt egy szóra! Ha egy kereskedő vásárol egy vagon konzervet, átvételkor próbaképpen felbont belőle egyet-kettőt, s ha azokat romlottnak találja, megtagadja az egész rakomány átvételét. Mi sem érünk rá arra, hogy egy több száz lapos könyv minden hivatkozását ellenőrizzük. Magam tovább próbáltam, mindenütt hasonló képtelenségekbe botlottam.

Névnap

2020. február 23. vasárnap
Alfréd, Mirtill
A Nap kel 06:41-kor,
nyugszik 17:27-kor.

Holnap
Szökőnap
napja lesz.

Programajánló

Dr. Gál Péter atya lelkigyakorlata:„Jézus gyógyít”

március
csütörtök
12
Lelkigyakorlat arról, hogy Jézus által gyógyulunk, elsősorban az Oltáriszentségből, amikor már elégg…
18 nap múlva

Az egyházi zene ritkán hallható alkotásaiból

március
péntek
13
Dobos László audiovizuális bemutatói a Püspöki Hittudományi Főiskola előadótermében (Hunyadi út 11 s…
19 nap múlva

Dr. Gál Péter lelkigyakorlata az imádságról

március
péntek
27
„Szüntelen kell imádkozni!” (Lk 18,1); lelkigyakorlat az imádságról.
33 nap múlva

Együttműködő partnerünk

Időjárás

Hőtérkép

Ki olvas minket

Jelenleg 229 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

alt

Támogatjuk a törvényes rítusváltozatokat.

 

SOS elsősegély alkalmazás

SOS - Elsősegély alkalmazás

Gyorsan és könnyen használható alkalmazás vészhelyzet esetére és a felkészüléshez. Kattintson és nézze meg!