Szőröstül-bőröstül – Menteni a világot, menteni önmagunkat

A norvég újságíró könyve elvezet bennünket az elit éttermek és a bioüzletláncok, továbbá az olcsó élelmiszert kínáló éjjel-nappali boltok világába. Felhívja figyelmünket a világ háztartásainak jelentős részét még ma is fogságban tartó „nagy hármasra”: a sóra, a zsírra és a cukorra.

Ennek a könyvnek a többszöri, nagyon figyelmes elolvasását egy személyes élmény előzte meg. Az 1993-as év októberének két hetét Norvégiában töltöttem, ahol nem mindennapi élményt jelentett házigazdáim saját sütésű, teljes kiőrlésű kenyere, erdei áfonyából főzött lekvárja, s a nagyon sűrű, szinte szilárd, felséges illatú és egyáltalán nem édes méz.

 

Ott szerzett gasztronómiai élményeim csúcsa pedig egy lillehammeri fogadás volt, ahol csak lazacból háromfélét tálaltak fel. Ebéd közben pironkodva kellett bevallanom, hogy – ha nem is családi, de összmagyar szinten – mi nagyon Ibsen népe mögött kullogunk a halfogyasztásban. Száz szónak is egy a vége, erre a hideg, de csodálatos északi országra mindmáig úgy tekintek, mint az egészséges táplálkozás egyik Mekkájára.

Ahogyan a gazdag tematikájú könyv szövegéből is kitűnik: az táplálkozik bölcsen, aki egyszerre képes önmagát s környezetét, a körülötte élő növényeket és állatokat kímélni, de nem aszkéta módjára, hanem úgy, hogy közben nem mond le az ízek, az evés öröméről. Joachim Lund norvég újságíró remek oknyomozó riportkönyvének az utóbbi időben két méltó rokonát olvastam, az amerikai William Duffy világhírű Cukor bluesát, s a Torontóban élő magyar televíziós riporter és producer, Eszterhai Katalin Akaratunk gyógyereje című, a magyar eladási listák előkelő helyén álló könyvét, amely a táplálkozás és a gyógyulás összefüggéseire összpontosít, a szerző szembetegsége kapcsán.

A norvég újságíró könyve elvezet bennünket az elit éttermek és a bioüzletláncok, továbbá az olcsó élelmiszert kínáló éjjel-nappali boltok világába. Felhívja figyelmünket a világ háztartásainak jelentős részét még ma is fogságban tartó „nagy hármasra”, a sóra, a zsírra és a cukorra. Lund különösen tragikusnak találja a cukorfront helyzetét.

A könyvismertető elolvasható itt.

Létrehozva 2018. január 16.