Hazánk és nemzetünk két legnagyobb térítő apostola volt Szent Adalbert és Szent Gellért. S még mielőtt a magyar nép vérébe oltatott volna a Boldogságos Szűz szeretete, már a Boldogságos Szűz anyai gondjaiba vette a magyar nemzetet, mert e két férfiút, e két vértanú apostolt ő könyörögte ki az égtől a magyar nép számára. Szent Adalbert ugyanis az ő közbenjárására szabadult meg a haláltól, Szent Gellért pedig az ő közbenjárására született. Szent Gellért gyermekkorától fogva a legnagyobb kegyelettel viseltetett a Szűzanya iránt…

Mikor a magyar nép és a király előtt először megszólal, a Boldogságos Szűz dicséretét hangoztatja. Elvonul a világtól egy monostorba, hét esztendeig onnan ki nem mozdul, úgy látszik magán kívül semmivel sem foglalkozik; de mégis később azt halljuk, hogy ott Bakonybélben a „Szent Gellért köve” nevű kőszálon egy kápolna áll a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére, mi bizonyosan vagy Szent Gellért kezeinek a műve, vagy legalább is az ő tiszteletének a Boldogságos Szűz iránti emléke. Mikor pedig püspök lesz, akkor éppen nem elégszik meg szóval, hanem tettekben is nyilvánítja a Szent Szűz iránt keblében élő tiszteletet és szeretetet.

Mihelyt ideje engedte, azon helynek közvetlen szomszédságában, ahol hívei a szent keresztvízben újjá születtek, Keresztelő Szent János temploma mellett, körülbelül ott, ahol most a ráctemplom áll, a Boldogságos Szűz tiszteletére szép egyházat építtet… Hogy az egyházban sohase szűnjék meg az Istenanya dicsérete, melléje monostort építtet, és oda Benedek-rendi szerzeteseket hozat. Ennek vezetésére megnyerte a fiatalabbik Mór szerzetest apátul.

Így gondoskodott, hogy folytonosan zengjék ott Istennek és az Istenanyá-nak dicséretét. Még holta után is a Boldogságos Szűz védő karja alatt akart nyugodni. Elrendeli azért, hogy holtteste ebben az egyházban temettessék el, s hogy e rendelése valamiképpen meg ne másíttassék, ebbeli szándékát az apostoli Szentszék által is megerősítteti.

Ugyanezen tisztelet és kegyelet lelkesíté őt arra is, hogy a szé-kesegyházban külön oltárt emeljen a Boldogságos Szűzanya tiszte-letére. Ez elé pedig ezüst lábakon álló tömjénezőt tett, két élemedett korú embert pedig arra rendelt, hogy azok a tömjénezőbe folyton égő szenet és tömjént rakjanak s így a tömjénillat ott sohase hiányozzék. Ez oltár előtt szokta azután a püspök a kegyelet és hála adóját minden nap, mikor csak székhelyén tartózkodott, leróni.

Minden reggel és este a hajnali és esteli zsolozsma-imádság elvégzése után körmenetben járult a Szűzanya emez oltára elé; szombaton pedig, amely már akkor is ki volt választva a Boldogságos Szűz részére, ez oltár elé vonult, ott kilenc szakaszból álló zsolozsma-imádságot végzett s ebben önté ki a szívében lakozó kegyelet és hálaérzet árját. E napon több alamizsnát is osztott ki a szegények között, mint máskor. Nem csoda aztán, hogy ily nagy szeretet és kegyelet lakozván szívében az „irgalmasságnak Szent Anyja” iránt, valahányszor bűnös szolgát vezettek hozzá, s az a Boldogságos Szűz nevében kért tőle bocsánatot, alig csendült meg fülében Mária drága neve, azonnal köny-nyekre fakadt, a nagy szeretettől és örömtől s nemcsak megbocsátott, hanem, mintha ő lett volna a hibás, ő kért bocsánatot szolgájától.

De vajon eme, a Boldogságos Szűz iránt való lángoló tiszteletérzet maradhatott-e hatás nélkül azokra, akikkel Szent Gellért érintkezett? Nem. Mert amint a forrás kitör a föld mélyéből, amint a tűz egészen átmelegíti a belétett vasat, éppúgy kitör a Szent Gellért szívében lévő mély és tüzes érzelem is belsejéből; átáradt az mások keblébe is, s azokat szintén áthatotta.

Nem mondjuk, hogy Szent István nem tisztelte volna mindjárt kezdettől fogva a Szent Szüzet, hisz első egyházait, mint például a székesfehérvárit, veszprémvölgyit az ő tiszteltére emelteté; az országgyűléseket Nagyboldogaszszony napján tartatá; de a történeti igazság megsértése nélkül mondhatjuk, hogy Szent István királyunkban is Szent Gellért példája, amit hét-nyolc évig folyton szeme előtt látott, gyökereztette meg annyira ezt a tiszteletet.

Szent Gellért példájának látása tette benne oly lángolóvá, oly naggyá és erőssé ezt a szeretetet és bizalmat a boldogságos Szűz iránt, hogy országát, népét az ő védelmébe ajánlja, s hogy az ő életírója 1030-iki nagy szorongattatásának előadásakor, mikor ugyanis Konrád, a hatalmas német császár, haddal támadta meg apostoli királyunkat, eme szavakat adhatta az ő ajkaira: „Ha úgy tetszik neked, Asszonyom, hogy a te örökséged elpusztíttassék és a kereszténység új ültetvénye elenyésszék, az ne az én hanyagságomnak, hanem a te akaratod intézkedésének tulajdoníttassék. Ha a pásztor hibás, szenvedje ő, amit megérdemel, de kíméld az ártatlan juhokat.”

Tekintve már most egyenként és összesen Szent Gellért tetteit és szavait, a történeti igazság megsértése nélkül mondhatjuk, hogy Szent Gellért tanította a magyar népet az Istenanyát annyira tisztelni, hogy valamint egykor a zsidó nép Istennek nevét sohasem vette ajkaira, hanem ahelyett csak „Úr”-t mondott, épp úgy a magyarok a Boldogságos Szűz nevét soha ki ne ejtsék, hanem csak „Boldogasszony”-nak, „Asszonyunk”-nak, azaz úrnőnek nevezzék. Ezáltal Szent Gellértnek nagy része volt abban, hogy Szent István Magyarországot még életében „a Boldogságos családjának” nevezhesse el, s amint már említők, a Boldogságos Szüzet válassza ki hazánk védőasszonyául.

Hogy ez a szó „asszony” a régi magyar nyelvben annyit tett, mint a mai úrnő vagy királynő, azt napnál fényesebben igazolja két hely-név. Nagybánya régi neve latinul: „Rivulus dominarum”, magyarul : Asszonypataka. Bihar megyében egy falu régi neve: „Forum Reginae”, magyarul ma is: Asszonyvására. Az „asszony” szó első eset-ben a „domina”-nak, második esetben a „regina”-nak fordítása.

In Dr. Karácsonyi János: Szent Gellért püspök és vértanú élete, 1925.

(Forrás: Tengernek cSillaga, 1999/4. szám)

Létrehozva 2017. július 11.