Hitvalló Eduárd, a nehézséggel küzdő és a különélő házasok védőszentje

Ötszáz évvel VIII. Henrik előtt élt egy angol király, aki igyekezett a Katolikus Egyház törvényeit követni és szüzességi fogadalmat tett egész életére. III. (Hitvalló) Eduárdot a nehézséggel küzdő és a különélő házasok védőszentjeként is tiszteljük.

Hitvalló Szent Eduárdot (1005–1066) kedvességéért, alázatosságáért és kegyességéért különösen tisztelték alattvalói. Jó Eduárd királynak hívták és trónralépését széles körben támogatták.

Ahogy a BBC History magazin is fogalmazott, „uralma jórészt békés és virágzó volt. A skótokkal és a walesiekkel való összetűzések csak alkalmiak voltak uralkodása idején és fenntartotta a belső adminisztrációt. A pénzügyi és a bírói rendszer hatékony volt és jól működött a gazdaság.” Eduárd király háttérbe szorította egyéni ambícióit, egyetlen célja népének jóléte volt. Uralkodása idején eltörölte a méltánytalan adókat, nagylelkűen alamizsnát osztott a szegények között és sok pénzt költött vallási célokra. Úgy tartják, hogy Eduárd sok időt töltött a népével, a palota kapujában állva beszélgetett a szegényekkel és a koldusokkal. Egyes források szerint megkapta a gyógyítás adományát is.

Hitvalló Eduárd uralkodásának egyik legkiemelkedőbb eredménye a Szent Péter-apátság újjáépítése volt, amely később a király temetkezési helyeként és a későbbi koronázások helyszíneként szolgált. Ezt választotta ki aztán III. Henrik a Westminster-apátság helyéül.

Eduárd Godwine-nak, Essex grófjának, a kor legbefolyásosabb angol főurának lányát, Edith-et vette feleségül. A házassággal egyrészt azt kívánta elérni, hogy megbéküljön Anglia népe, mely utódot várt, másrészt el akarta nyerni Godwine jóindulatát. Mielőtt elvette volna, Eduárd arra kérte Edith-et, egyezzen bele, hogy testvérként élnek, tiszteletben tartva az ő tisztasági fogadalmát. A hagyomány szerint Edith szabadon beleegyezett ebbe a kérésbe, és mindezt saját vallásos meggyőződéséből is tette. Ugyanakkor a történészek véleménye szerint Edith kemény nő volt és időnként zsörtölődött. Edith kilenc évvel férje után halt meg.

Valószínűleg ez a házasságon belüli különélés és Edith természete eredményezték azt, hogy ma Eduárdot a nehézséggel küzdő, illetve különélő házasok hívják segítségül.

Legdicsőbb Szent Eduárd, te Isten iránti buzgalmadat türelmeddel, kedvességeddel és nagylelkűségeddel mutattad meg. Amint te, szolgáljam én is Isten országának megerősödését türelmes imával és jótékony szeretettel. Ámen.

Forrás

Létrehozva 2017. január 17.